Calvin Synod Herald, 2009 (110. évfolyam, 1-12. szám)
2009-11-01 / 11-12. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja __________________________ CALVIN SYNOD Alapítva 1900-ban / 110-ik évfolyam 2009. november - december 11 -12. szám 2009 Karácsonyára MÁTÉ EVANGÉLIUMA 2:1-2 Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: “Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” A mai világ példaképeket keres. Olyanokat, akiket érdemes követni, érdemes példaképül állítani. Jó lenne, ha így karácsonyhoz közeledve a „napkeleti bölcsek” bölcsessége kötné le a figyelmünket. Lássuk, hogy miben is lehetnének ők követésre méltó példák számunkra. 1. Látni, kíváncsi lenni és keresni a jelentést. Minden valószínűség szerint a bölcsek Perzsiából valók voltak, a tudósok osztályának rétegéből. Nem azért követték a csillagot, mert nem lett volna elegendő tanulmányozni való a saját hazájukban, illetve szakterületükben; azért jöttek, mert akartak fejlődni, nyitottak kívántak lenni új tapasztalatok és új ismeretek felé. Annak ellenére, hogy ők voltak a legtanultabb és legszakképzettebb emberei az akkori kultúrának és koruknak, mégis egyfajta szomjúság, ismereti vágy motiválta őket. Vágytak tovább fejlődni mind a tudás-ismeretben, de nemcsak a világról úgy általában, de saját magukat illetően. Létkérdés foglalkoztatta őket, az, hogy miért teremtettek. És valahol sejtették, hogy az amit láttak, a csillag, az az élet legfontosabb kérdéséhez vezeti őket: pontosabban nem is csak lét, de öröklét kérdéséhez. A bölcsek láttak valamit, ami minden eddiginél másabb volt, láttak valamit, ami felkeltette az érdeklődésüket az élet fontososabb dolgai iránt, és kívánták megérteni a különös jelnek az értelmét. Nem elégedtek meg az addigi sikerükkel és azzal, amit már elértek az életben. Ez az egyik jellemzőjük, amit jó lenne karácsonykor megszívlelni és elsajátítani. 2. A hit útja folytonos fejlődést és növekedést jelent. Ahogyan öregszünk, kényelmesek leszünk, elégedettekké válunk azzal, amit megtanultunk, és hajlamosak azt érezni, hogy az életben felhalmozott oktatás és tapasztalat által van elegendő tudásunk. A veszély csak az, hogy valahol megrekedünk, és így kizárjuk a lehetőséget az új ismeretek iránt. Pedig bölcsességet nyerhetnénk, amely megváltoztathatná személyes életünket, családjaink életét, és a gyermekek jövőjét. Amikor így elbizakodunk, akkor kizárjuk annak a lehetőségét, hogy Isten vezéreljen bennünket új és jobb életre. Mindannyian egyet értünk abban, hogy fontos a tanulás és a továbbképzés. Akkor is ha nagyon ügyesek vagyunk a munkánkban vagy mesterségünkben, ha elismert szakértők vagyunk az élet valamelyik területén, akkor is szükség van szakértői növekedésre. Gondoljunk akár egy villanyszerelőre: az kívántatik tőle, hogy lépést tartson az összes új módszerrel, és a legújabb eszközök álljanak rendelkezésre, ahhoz hogy a legjobb munkát tudja végezni. Gondoljunk csak a háztartásra: folyamatosan beszerezzük a legújabb munkaerő-megtakarító eszközöket, a konyhában kipróbálunk új recepteket. Egyszóval: mindig arra törekszünk, hogy minél jobb életet éljünk, korszerű tudással és eszközökkel. És ugyanezt várjuk el másoktól is. Ki menne egy olyan orvoshoz, aki nem hajlandó megtanulni a legújabb orvosi és gyógyszerészeti felfedezéseket? Vajon akarunk-e elmenni egy olyan fogorvoshoz, aki továbbra is a régimódi, lassú sebességű fúrót használja? Persze hogy nem! Vajon lépést tartunk-e a hitéletünkben ugyanilyen odaszánással és szinten? Sok ember megreked Isten iránti ismeretében a konfirmálás napján. Nem olvassuk a Bibliát, nem áldozunk időt arra, hogy tanulmányozzuk Isten szavát. Úgy gondoljuk, hogy a vasárnapi istentisztelet elég es megfelelő a lelki életünk ápolására. Becsapjuk magunkat azzal a gondolattal, hogy megfelelően ismerjük Istent és Krisztust. S az istentisztelet ideje alatt meg afelől is meg vagyunk győződve, hogy mindenki kellene, hogy osztozzon a mi véleményünkön. Egy érdekes, ám tragikus koncepció. Vajon tényleg azt gondoljuk, hogy Istenről megszerzett tudásunk 13 éves korunkban elegendő teljes életünkre, s a rendszeres vasárnapi istentisztelet kipótolja azt amit nem tanultunk meg, s ily módon nincs szükség további tanulmányra ezen a területen. Úgy gondolom, hogy mindannyian osztozunk azon véleményen, hogy mindenki tovább képezze magát, legalább 18 éves koráig; s rendelkezzen diplomával és amennyiben lehetséges, élete során is jelentkezzen továbbképzésre, is járjon kereskedelmivagy főiskolára. Ám úgy gondoljuk, hogy a 13 éves tudásunkkal megállhatunk Folytatás a 14. oldalon
