Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)
2008-01-01 / 1-2. szám
22 CALVIN SYNOD HERALD - Nem vagyok orvos. A nyáj felé fürkészett a derengésben, majd csendesen szólt:- S megegyeztünk vót mi ketten. Igaz, megegyeztek volt; s az egyezség alapján várta András, egy héten keresztül, hadd mutassa meg az öreg a hegyi birodalmat, az erdők titkait, a legelőrészek természetét.-No, üljön le, s egyék valamit! - mondta András.- Mi van a háznál? - kérdezte Gergely bácsi.- Hagyma s szalonna. Leült az öreg, nagy tempósan evett, s közben eléjött Fütty is, odaállott melléje.- E mi? - kérdezte.- Kutya - mondta András. Az öreg odavetette Füttynek a szalonnabőrt, próba gyanánt. Fütty elkapta, s kidülledt a szeme, úgy ette azt a kicsit.- Csakugyan kutya! - mondta Gergely bácsi. - Ugatni tud-e?- Attud.-S hogy?-Azt mondja, hogy „vá, vá, vá.”- Úgy lehet, Kőhalomban tanóta... - jegyezte meg az öreg. Kacagtak mind a ketten. Aztán Fütty visszahúzódott a hajlék oldalába, s a két férfiú csendesen beszélgetni kezdett. Mint a hajósok, kik bárkában ülnek, a viharzó tengerről beszéltek inkább. Elmúlt viharokról s eljövendő viharokról. Az életről, mely szorongva telik, s minek a vize olyan különös színekben játszik egy idő óta...- Hej, ha megérhetném, te András - mondta az öreg.- Mit Gergely bácsi?- Hogy félj őjön a nap!- Hát holnap reggel feljön - mondta András. Az öreg elgondolkozott, s mint a fű alkonyaikor, gyöngyharmatos lett a szeme. Fütty sóhajtva szusszant egy nagyot, s a vackát mélyítette. Aztán elaludt. Az öreg nézett arrafelé, bé a sarokba, majd visszafordította a fejét.- Hát a juhok? - kérdezte.- Jól járnak - mondta András.- S hát a vén Mordiás? Nem bukkant még elé? Andrásnak kicsire húzódott a szeme, mintha megcsípte volna a füst.- Micsoda vén Mordiás? Az öreg nem szólt abban a percben. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy nem kéne vala említeni ezt a Mordiást. De aztán mégis azt gondolta: jobb, ha tudja.- A medvét kérdem — mondta.- Miféle medvét? Elmagyarázta az öreg, hogy él itt egy vén medve, vagy húsz esztendeje is van, hogy egyedül uralkodik ezen a tájon. Nagy a gyapja, lassan jár, és örökké rossz kedve van. Áldozni kell neki minden esztendőben, mint egy szakállas, vén fejedelemnek.- Hát ezt kérdem, hogy nem bukkant-e elé? - mondta.- Nem - felelte András. - Merre tanyázik?- Inkább a vízhez közel.- S maga látta?- Úgy üsmerem, mint a más a nagyapját.- S úgy hívják, Mordiás?-Úgy. András kacagott már rajta, olyan furcsa neve volt neki.- S ki a keresztapja? - kérdezte.- Egy szógám vót - mondta Gergely bácsi. - Az ragasztotta reá a Mordiás nevet. Jóformán minden héten találkoztak ők ketten, s megkérdezték egymást az egészség irányában. Én is barátkoztam véle, de nem szerettem. Utáltam, ha láttam; s inkább megfordultam, s ellenkező irányba elmentem, hogy ne lássam. András ismét kacagott, s úgy mondta:- Úgy hát korcsomába nem járt vele!-Nem!- Pedig az ilyen megissza. így tréfálkoztak a medve fölött, majd megszították a tüzet, s lassanként elaludtak. A csillagok még tündököltek egy ideig, aztán dél felől meleg fuvalom keletkezett, s felhőket hajtott a csillagok elé. Hajnalban már erősen gomolygott a sok felhő, s meggyúródott egyik a másiknak a hátán. Meleg volt alattuk a lég. Mégis bajosan tudott megeredni az eső. De amikor megeredt, úgy délfelé, vagdosott a villám egyre-másra, s úgy meggombolyította a nyájat, hogy mint az aranygaluska, egyben volt az egész. Gergely bácsi egy csonka vén fa alá húzódott, s András is melléje. Ami hely kettőjük között maradt, Fütty azt kívánta magának. így várták meg, hogy a vihar elüljön, nagyjából legalább. S mire megcsendesedett, az idő is oda érkezett már, hogy Gergely bácsi indulhatott haza. Nem lehetett még messze, amikor kisütött a nap. Olyan melegen sütött oldalból, hogy csupa párába borult hamarosan minden. Ahogy mendegéltek a juhok, úgy szállt belőlük a pára, hogy felhő kísérte őket; s ha megálltak egy-egy kövér darabon, a felhő is megállt. Olyan kedve volt a természetnek, hogy mint a rügy a fára, úgy talált belé Fütty, a kutya. Ugrált mindenfelé és szaladozott; egyszer a juhokkal játszott, s máskor a víz meredek partja felé iramodott, mintha a két meredély között át akarta volna ugrani a zúgó vizet, hogy jókedvéből szivárványt hajtson föléje.- Mennyit ugrálsz! - mondta neki András. Ugrált volna ő is szívesen, de valahogy restellette önmaga előtt. Felesége jutott eszébe, ki talán éppen most szoptatja otthon a kicsi gyermeket. Mire hazakerül innét a hegyi világból, már nem is kell szoptatni a legénykét, olyan nagy lesz!- Lassan tán megjavul a világ is... - gondolkozott el. Fütty megzavarta. - Vá, vá, vá! Gyorsan ugatott és hegyesen. Mintha a hangból apró torlaszokat rakott volna maga elé. Kicsit messzecske volt, a víz irányában, hol kövér bokrok s málnabokrok duzzadoztak. Bár gyérebben már, de pára is libegett még, s nem lehetett tisztán odalátni. Ajuhok is hegyes füllel figyeltek, majd megdurrantak, s mint a hullám, úgy kezdett hömpölyögni a nyáj. Fütty ismét ugatott. András megindult lassan arra: hadd lám, mit fedezett fel a kutya. Csak egyet-egyet lépett, hogy jól tudjon figyelni. Aztán, az egyik lépésnél, a lába ott maradt a levegőben, mintha lépcsőre tette volna.- Mordiás! - mondta.
