Calvin Synod Herald, 2007 (108. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD 21 őt a College Montaigu-re. Kálvin később mégis úgy ítélte meg, nagy jelentőségű negyedévet töltött a College de la Marcheon. Itt találkozott Mathurin Cordierval, a pedagógiai újításairól nevezetes tanárral. Oktatását Kálvin később az egekig magasztalta. Az 1. Thesszalonikai levélhez írt kommentárját (1550, február 17.) Cordiemak ajánlotta, mondván, hogy az ő tanítási módszere jelentős segítséget jelentett számára a latin nyelv elsajátításában. 1536-ban - Kálvin közbenjárására - Cordiert bízták meg a genfi oktatás újjászervezésével. 1538-ban azután Kálvinnal és Farellel együtt ő is a város elhagyására kényszerült. Ezt követően Neuchatelben és Lausanneban dolgozott, mígnem 1559-ben visszahívták Genfbe, hogy segítsen az akadémi felállításában. Kálvin számára Cordier nem csupán kiváló tanár, de olyan keresztyén ember is volt, aki képes közel hozni tanítványaihoz Krisztus szeretetét. Cordier ebben a devotio moderna („modem kegyesség”) követője volt. Kálvin az isteni kegyelem vezetéseként értékelte, hogy tanulmányai kezdetén találkozhatott Cordiervel. Kálvin 1523/24 telén került át a College Montaigure. Korábban Erasmus és Rabelais is látogatta ezt az intézményt, ők azonban nem őriztek igazán hízelgő emlékeket az alma materről. Az iskola szellemiségében már csak nehezen lehetett felfedezni a devotio moderna nyomait, ami Johannes Standoncknak köszönhetően, negyven évvel azelőtt vert gyökeret a College Montaigu-n. A testvéri együttélés eszményét időközben egyfajta megmerevedett ortodox moralizmus váltotta fel, ahol a szabályokat a kemény kézzel alkalmazott szigor határozta meg. Az iskola a konzervatív szerzetesrendek számára készítette fel a jelölteket, s jövendőbeli papoknak nyújtott segítséget lelkészi hivatásuk gyakorlásához a teológiai tanulmányokra való előkészítéssel. Béza ugyan egy spanyol tanár jelenlétét is megemlíti Kálvin itteni tanulmányaival kapcsolatban, de ebben a kérdésben csupán feltevésekre hagyatkozhatunk. Az eretnekpereiről elhíresült Noel Bedier ez idő tájt már nem volt tagja a tantestületnek. Az sem valószínű, hogy Kálvin párizsi tanulmányai során a skót teológus és filozófus, John Mair tanítványa lett volna. A College Montaigu-n az oktatás lényegében a „vitatkozás művészetének”, ezen belül leginkább a skolasztika módszereinek elsajátítását helyezte előtérben. Teológiát a szó szoros értelmében nem tanítottak, a hangsúlyt a retorika és a logika tudományára fektették. Az itt elérhető „tudományok licenciátusa” fokozat nyitotta meg az utat a tulajdonképpeni egyetemi képzés felé. Kálvin előkészítő tanulmányai alatt tökéletesen elsajátította a tudomány művelésének fortélyait. Az intézményben uralkodó szigor nagy hatással lehetett Kálvinra. Becene (Accusativus) is mutatja, nem esett nehezére megtalálni a helyét: ez a fajta rend beleillett az egyházi kegyességről alkotott elképzelésében. A középiskolás Kálvinról alkotott képünkhöz tartozik ugyanakkor egy, az élet kérdéseit kutató fiatalember is, aki leginkább bizalmas barátai koréban érzi otthon magát. A baráti kör elsősorban noyoniakból állt. Köztük volt például unokafivére, Robert Pierre Olivétan (Olivetanus). Ebben az időben azzal a Nicolas Coppal is kapcsolatban állt, akit majd 1533-ban, az egyetem rektoraként elmondott beszéde kapcsán ismerhetünk meg. Kálvin a gazdagabb diákok szállóján lakott: az apja által biztosított javadalmak ezek szerint bőségesen elegendőnek bizonyultak. 2. A SZORGALMAS TANULÓ Tanulmányai idején Kálvin nemcsak komolyságáról volt ismeretes, de értelmi adottságaira, valamint a tanulás során tanúsított elszántságára is sokan felfigyeltek. Már ekkor, orléansi egyetemi éveit megelőzően is gyakorolhatta az anyaggyűjtést és -rendszerezést, trenírozhatta emlékezőkészségét, éles és világos ítélőképességével jól áttekinthette a problémákat. Talán már ekkor megjelentek legnagyobb erényei: a dolgok egybevetésének, elsajátításának és lényeglátásnak a képessége. Kálvin számára egyértelmű volt, hogy ez a korszak a teológiai tanulmányokra való felkészülés időszaka, hisz egyetértett édesapja szándékával, aki őt a papi hivatásra szánta. Mielőtt azonban elkezdhette volna a tulajdonképpeni egyetemi képzést, apja meggondolta magát: fiát a jogi tanulmányok felé irányította, ahogy erről Kálvin Zsoltár-kommentárjának előszavából értesülünk. Döntő szerepet játszott Kálvin édesapjával szemben tanúsított engedelmessége. Gérard Cauvin azzal indokolta a váltást, hogy a jogi tanulmányok jobb anyagi kilátásokkal kecsegtetnek. A döntés azonban kétségkívül azzal is magyarázható, hogy Kálvin édesapja összekülönbözött a noyoni káptalannal (végül ki is közösítették őt). Édesapja iránti tiszteletből Kálvin 1527/28 fordulóján Orléansba költözött, s itt - ahogy Kálvin maga írja—teljes odaadással a jogi stúdiumoknak szentelte figyelmét. Annak, hogy érdeklődése elfordult a hittudománytól, lehetett még egy oka, mégpedig az, hogy az a fajta teológia, amit az egyetemen akkorban képviseltek, Kálvin számára nem lehetett túságosan vonzó. Béza és Coliadon is megemlíti Kálvin személyi indítékának kialakulása szempontjából unokatestvérét, Olivétant, aki megismerette őt a vera religióval (az „igazi vallással”); s ez talán már ekkor arra ösztönözte őt, hogy az egyház „babonaságaitól” elforduljon. Ezen a ponton is bizonytalan az események időrendje. Kálvin feltehetően 1529 tavaszáig Orléansban maradt. Az bizonyos, hogy a nyári szünetet követetően Bourgesban folytatta a jogtudományokkal való ismerkedést. Az Orléansban oktató Pierre de l’Étoile a konzervatív módszereket követte, Andreas Alciati bourgesi tanár viszont a reneszánsz szellemében elevenítette fel a régi szövegeket. Alciati latinságát viszont nem mindenki értékelte: tanítványai leginkább azt várták volna tőle, hogy elegáns és irodalmi stílusban adja elő a törvények ismeretét. Kálvin is osztozott ebben a kritikában, amint egyetemi barátja, Nicolas Duchemin egyik művének előszavaként megfogalmazott Antapologia című írásából kiderül. Ez egyébként Kálvin első, számunkra is fennmaradt publikációja (1531). Az előszóban Pierre de l’Étoile pártjára állt Alciati kemény bírálatával szemben. Kálvin többre tartotta az előbbi előadásait, mint Alciatiét: de TÉtoile ugyanis jobban ragaszkodott a törvények szövegéhez. Kálvin hermeneutikája azonban - a szövegek magyarázatánál alkalmazott gyakorlati szempontjaiban - mindekettőjükétől különbözött. Kálvint semmi sem akadályozta tudásszomja csillapításában. Eltökéltsége - ahogy ezt Bézától megtudjuk - abban is megmutatkozkoztt, hogy gyakran éjfélig olvasott, többször étkezéseket is kihagyott a tanulás érdekében. A kora reggeli órákat arra használta fel, hogy a tanultakat átismételje, átgondolja. Nem nagyon szerette, ha munkájában megzavarták. Fegyelmezett
