Calvin Synod Herald, 2007 (108. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD 19 dühös ugatás hangzott kívülről. Egy darabig tétovázott, majd ismét marokra fogta óriási kapukulcsát és kinyitotta az ajtót. De alig nyithatta ki egy arasznyira, Lajkó bedugta a fejét és őrjöngve, vicsorítva kapott feléje. Tomasics egy pillanat alatt elszánta magát arra, hogy megfojtsa a kutyát. Nekifeszítette az ajtót a lajkó nyakának és szorította. A kutya nyöszörgött, vonított, de vergődése közben szerencsésen oldalt fordította és visszahúzta a fejét.- Kelepcébe jutottam - morogta Tomasics és biztonság okáért a kulcsot ráfordította a zárra. - Erre a dögre számítani kellett volna. Lihegni és reszkedni kezdett. Irtózva lesett oda, ahol Zoltán feküdt mozdulatlanul. „Csak nem halt meg?” - révedt fel benne először a kérdés. Rendőrök, bírák és börtönrács futottak át a fején. Menekülni kellene idejében. Alibit bizonyítani gyorsan. A hó hull, a nyomokat betakarja. Most hat óra. Hétre beérek Váradyékhoz. Akkor gyújtják meg a karácsonyfa gyertyáit. Utána vacsora... A lámpát így hagynám égve... Ezt pedig abban a helyzetben, amelyikben van. A vizsgálat megállapítja majd, hogy lezuhant és halálra ütötte magát... Csak ez a gyalázatos vadállatt ne lenne... Lehajolt Zoltán fölé és hallgatózott. Zoltán szaggatottan lélegzett. Szeretett volna felkiáltani: él! Megmozdította a testet és a fejét nézte. A halánték fölött, benn a hajtincsek közt érte az ütés. A vér csendesen szivárgott. Befolyt a gallér alá, lecsurgott a szőnyegre, sötétpirosan és alvadva húzódott végig az arcon. Tomasics ijedten vette észre, hogy véres lett. A mosdóhoz ugrott és megmosta a kezét. Sokáig dörzsölte a körmeit.- Még csak az kellene, hogy vacsora alatt észrevegye valaki. Talán éppen Ilus. Ha tudná, hogy honnan jövök és mit csináltam... így is csak azért egyezett bele az eljegyzésbe, mert sikrült meggyőznöm, hogy Zoltán nem akar útjába állani a boldogságának, többé nem jön a házhoz. S ez élénken bizonyítja azt is, hogy nem szereti... A levelekről és betegségről semmit sem tud Ilus. A leveleket sikerült elcsípni... - Gyűlölettel nézett Zoltánra - ...„Ezt a senkit szereti. Azért a néhány versért, azért a hazudó és hízelgő természetért. Ezt a hitetlen gazembert, aki azt merte mondani, hogy egyformán tiszteli Krisztust és Buddhát, de Krisztus közelebb áll hozzá s ezt európaiságával magyarázza... Lajkó rendületlenül ostromolta az ajtót. Vonított, mint aki a gazdája vesztét érzi, majd vad hörgésbe kezdett, kapart és harapta az ajtót, elkeseredetten és tehetetlenül forgott. Tomasics arcából lassan egészen eltűnt a vér. Most már nincs menekvés. Ez a gaz kutya „mindent elrontott.” Pedig be szépen képzelte ő el. Várady, jövendő apósa beteszi a Központi Malomba főmérnöknek. Az havi tizennégyezer. Abból igazán rendesen el lehet tartani egy asszonyt. Az idő múlott. A helyzet semmit sem változott. Messziről harangzúgást hallott. Eszébe jutott az Isten. Lehunyta a szemét és elmondott két Miatyánkot, hat üdvözlégyet. Kinyitotta a szemét, látta, hogy változatlan minden. Úgy érezte, hogy nem elég ez az imádság. Elmondta gyorsan az Úrangyalát és a Hiszekegyet. Ismét kinyitotta a szemét s akkor eszébe jutott Szent Antal. Pénzt ígért neki és kérte, hogy segítse ki rettenetes helyzetéből. Az idő telt, Lajkó nem tágított a küszöbtől. Változatlanul dühöngött. Most már nem lehet idejében Váradyéknál, még ha azonnal útnak indul is.- Nincs más hátra - határozta el magát -, fel kell éleszteni és rá kell bírni, hogy tartsa féken a kutyát, amíg elhagyom a kaput. Ledobta nagykabátját, feltűrte kézelőjét, és felemelte Zoltánt az ágyra. Törülközőt kerített, megnedvesítette és dörzsölni kezdte. Lefejtette nyakáról a véres gallért, ismét megáztatta a kendőt és beborította vele Zoltán homlokát.- Szép dolgokat fog ez mesélni Ilusnak, ha felépül - gondolta és a dühtől vicsorítani kezdte a fogát. - Minek is kellett éppen most idejönnöm. Kellett! Eszébe jutott a délután. Ilust meg akarta csókolni. Nem engedte, Azt hitte, hogy szemérmes ellenállás. Le akarta tömi. Megmondta, hogy szereti és hogy feleségül fogja venni. Hogy újévkor lesz az eljegyzés. Várady igazgató úrral már meg is beszélték... Ilus akkor felvisított és azt mondta: „Istenem, én nem szeretem magát, Szabó Zoltánt szeretem. Akkor is, ha nem jön ide.” Ilyen szégyen még nem ért egyetlen Tomasicsot se. Ezt a semmiházit szereti? Na megállj csak. El kellett jönni és meg kellett tanítani az úrfit. Zoltán kinyitotta a szemét. Nem szólt semmit. Sokáig úgy tartotta nyitva. Tomasics felugrott és idegesen hadarta:- Kicsit erősen találtalak megütni. Ne haragudj, kérlek szépen. Igazán ne haragudj. Tudod, hogy hirtelen mérgü vagyok. Miért ingereltél fel? Zoltán nem válaszolt. A mennyezetet nézte. Eszébe jutott, hogy karácsony van. Hirtelen az édesanyja jutott eszébe. Két éve halt meg. A szeme homályba borult s a bizonytalan dolgok közé belecsillogott anyja fehéredő haja. Szeme előtt tüzes vonalak cikáztak. Anyja vonásait gyújtották meg. Hirtelen csillagok gyulladtak fel. Lehunyta a szemét, de a csillagok nem változtak. „Karácsony” - gondolta és elmosolyodott.-Nagyon leköteleznél, ha megfognád a kutyát, amíg elhagyom a házat. Nem strázsálhatok itt addig, amíg meg nem döglik. Zoltánnak egészen kinyíltak a szemei. Meglátta Tomasicsot és visszaemlékezett mindenre.- Ne kéresd magad olyan sokat. Zárd el a kutyát - türelmetlenkedett Tomasics. Zoltán engedelmesen felállt és az ajtó felé indult.- Nem oda Buda - kiáltott Tomasics. - Hogyne, hogy rám szabadítsd azt a bestiát. Kerüljön csak arra a másik helyiség felé, ahol kiengedted. Én majd itt maradok, s ha tudom, hogy az állat melletted van, és én rátok zárom mind a két ajtót, akkor biztonságban fogom érezni magamat. Te kimászhatsz az ablakon és beveheted a kulcsokat. Zoltán gépiesen engedelmeskedett. Még nagykabátot se vett. Megindult a kijárat felé.- Megállj csak - húzta vissza a kabátjánál fogva -, ki biztosít engem, hogy nem fogod utánam uszítani az ablakon át? Zoltán, mintha csak most térne egészen észre, ránézett és nagyon szomorúan szólt:- Igazán nem volt szép tőled, hogy megütöttél. Hiszen ma keltem fel az ágyból. Beteg vagyok...- Most nincs idő az érzékenykedésre. Mozdulj a kutyád után. Azután... Megállj csak... Ne merd többé betenni a lábadat Ilusékhoz. És a mai estéről egy szót se! Ismét elmagyarázta, hogy miképpen zárja el a kutyát. Zoltán kiment.
