Calvin Synod Herald, 2007 (108. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD 17 2007. szeptember 4, Ligonier, PA — Az Amerikai Magyar Református Lelkész Egyesület új vezetősége leteszi a hivatali esküt Ft. Szabó Sándor püspök és az Egyesület előtt. Balról jobbra: Nt. Dr. Kocsis Attila, pénztáros; Ft. Ludwig Kálmán, titkár; Nt. Ujj László alelnök; Ft. Vásárhelyi József, elnök RAVASZ LÁSZLÓ Imhol Istenetek Lekció: Ézs 35, 1-10 Alapige: Ézs 40, 1-11 Ézsaiás próféta könyvének 40. fejezete elé ezt lehetne írni: második kötet. Egészen új része ez a próféciának, szinte azt mondhatnám: más világba érkeztünk. Ezért a tudomány azt tartja, hogy két Ézsaiás próféta volt, akiknek művét egybeolvasztották, és a negyvenedik résztől kezdve a második Ézsaiás beszél a fogságban ülő néphez. Ez a második rész esztétikai szempontból az emberi műalkotásnak csúcspontját érinti. Milyen csodálatos, hogy egy könyv, amelyik emberi szempontból éppen olyan magasrendú mint Homérosz, a görög tragédiák, Dante vagy Shakespeare, ezzel a szóval kezdődik: „vigasztaljátok, vigasztaljátok az én népemet.” Nincs nagyobb jó a világon, mint Istennek a jóakarata, aki megszomorodott népét meg akarja vigasztalni. Erre a vigasztalásra nagyon rászorultak azok, akikhez ez a prédikáció szólt. Már a második emberöltőt is eltöltötték a babilóniai fogságban, alig van már közöttük aggastyán, akinek lába a szent várost érintette s aki meghallotta a templomban népének jajgató és ujjongó imádságait. Istennek a népe a fogságban valósággal alvilági életet élt. Nem élet ez, hanem roppant haldoklás; fakulnak a remények, elvetélnek az álmok, elnémulnak a próféciák, nincs látás, nincs imádság s egyre halkabban zümmög a zsoltár, mint a kialvó lángok felett a befödött fazék. Ennek a népnek harsogja bele a leikébe Ézsaiás a vigasztalást: az Úr jön, jön, és átalakul vele a világ. Ez az átalakulás a felolvasott Ige gyökérgondolata s a ma este nekünk szóló üzenet. Az Úr jön és átalakul körülötte a világ. Két képpel fejezi ki ezt a prófécia. Egyik az, hogy a hegyek völgyekké válnak, a völgyek hegyekké, a másik: a pusztában, a sivatagban virágos kert nő s így készül el a népéhez jövő, népét szabadító Isten diadalútja. Az advent szent tanítása az, hogy Krisztus jő. Jő ebbe a megromlott, elátkozott, halálra ítélt világba kettős céllal, hogy átalakítsa és benne egy lelki világ tavaszát hozza létre. Ez az átalakítás az örök forradalom, a jézusi rendnek az érvényesülése az emberi bűn rendjével szemben. Az elsők benne utolsókká válnak, az utolsók elsőkké. E világ szerinti bölcsek elnémulnak, egetverő filozófiák csődöt mondnak s az egyszerűek, igénytelenek, gyermekies lelkületű emberek előtt föltárul Isten országának minden dicsősége és szépsége. Hiába építettek egy egész világot a hatalomra és az uralkodásra, Krisztus rendje más. Ő a szolgálatra épít. Hiába akarják a világtörténelem kerekét a legtermészetesebb emberi motorral, a gyűlülettel hajtani, csak az röppen fel és száll haza, akit a szeretet hajt. Hiába igyekszik az ember fejével az eget verdesni s a gőgben, önérzetben, igényben übermensché válni, Krisztus rendje más, mert ő arról tanit: boldogok a szelídek, az alázatosak, a tűrök, a békességre igyekvők és az egyszerűek. Jön Jézus és átalakul a világ: a pusztaságban rózsa nő és a sivatag virul, mint az őszike. A lelki életnek a tavaszi megáradását tárja elénk ez az Ige. Azt ígéri, hogy Jézus Krisztusban egy más lelki éghajlat lakosai leszünk, ahol más tenyészet uralkodik, a láthatatlan világ klímája, lakosai leszünk, ahol más tenyészet uralkodik, a láthatlan világ klímája, flórája és faunája, amely összehasonlíthatatlanul dicsőségesebb, mint a látható világé. Most gyűjtsünk össze minden meghallgatott imádságot; most gyűjtsünk össze minden elfogadott áldást; most lobbanjon fel előttünk minden bizonyságtételnek a fénye; most énekeljenek azok, akik némák voltak s vetődjék szemünk elé a vakok látása. Mennyi csoda, mennyi erő, milyen hősiesség és ezt mind Jézus tette, mind olyan gyönge, bűnös, kételkedő emberekkel tette, mint amilyenek mi vagyunk. Az Úr jő és átalakul körülötte a világ. Mindaz ami földi, látható, múlandó lassan meghalványodik, foszlani kezd, mint az álom, a megtépett délibáb. Minden test olyan, mint a fű, minden szépsége, mint a mezők virága; megszárad a fű és elhull a virág, ha az Úrnak szele fuvall reá. Bizony fű a nép, de a múló világ fölött feltündöklik az örökkévaló igazságok világa; megszárad a fű és elhull a virág, de az Úr beszéde megmarad örökké. Bizony fű a nép. Az vagyunk mi is, pedig magunkat beláthatatlan cédrusrengeteknek képzeltük, de mint a kemencébe vetett fű égett meg minden dicsőségünk, minden erőnk, gőgünk. Nem maradt meg belőlünk semmi más, csak a bűn és büntetés, csak ostor és szenvedés. De jó az Úr és összetört világunk felett megmutatja nekünk láthatatlan és örökkévaló világának szépségeit és csodáit. Szentleikének erejét, a benne való békességet, az engedelmesség örömét, bűnbocsátó kegyelmét, a kereszt nagy áldozatát s azt, hogy az Egyszülött elégtételét helyettünk elfogadja az Atya. Az Úr jő. Jő azért, hogy népét kiszabadítsa, hazavigye arra a szent helyre, amelyet öröktől fogva neki szánt, hogy visszaadott otthonában megépítse és felmagasztalja, naggyá tegye a szenvedésben, az engedelmességben, a szolgálatban, naggyá tegye a Krisztusban. így jő felénk az Úr. Mindazt amit elmonodttam ígéri, mindazt amit ígér, valósággal hozza. Ezekben az adventi napokban is újólag felajánlja, szinte htunkban áll és megráz: kell-e meggyógyult
