Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1-2. szám
CALVIN SYNOD HERALD 21 felállva és felemelve a földről az asszonyt... - Ládd-é, szeretnélek megbékíteni... megnyugtatni... megajándékozni... Igen!- szólt hirtelen... - meg is ajándékozlak. Jöjj, gyermekem! Hogy lásd, mennyire jószívvel vagyok hozzád, olyannal ajándékozlak meg, ami szívemnek legkedvesebb... amiről senki se tud!...- Gyöngéden átkarolva egy faliszekrényhez vezette, amelyet övéből kivett kis aranykulccsal nyitott meg. A szekrény tele volt elszárad kis sárga rózsa csokrokkal. Némelyik most hervadozott, egyik pedig még friss és illatos volt.- Ez a mai! - mondotta a fejedelem, beletemtve arcát és mélyet lélegezve a csokorból, áhítatos, ragyogóra váló arccal. Az asszony iszonyúan remegett.-Nézd, Mária! - mosolygott a fejedelm. - Télen, nyáron, napnap után az ágyamon találok egy ilyen csokrot. Hol növelik, csak az Isten tudja! Édes titok... Látod, ezek a rózsák, amelyek napnap után itt teremnek, ahová csak egy asszony járhat, aki sohasoha, egy tekintettel, egy szóval el nem árulja magát, látod, ezek illatozzák felém az igazságot, a látszatot meghazudtoló néma, igaz vallomását annak az édes, gyermeklelkű asszonynak, aki engem szeret. S én tudom, hogy amíg ezek a rózsák megjelennek, addig engem baj nem érhet, addig ő az enyém... mi lelt, Mária?- Felség!... - az asszonyt hangja elhalt és olyan lett, mint a kísértet.-No, Mária! Ebből a nekem legdrágább kincsből, az én titkos igazságomból adok neked egy szál rózsát... Ezt a legszebbet ni... hogy szeretettel gondolj reám... a kebledre tűzöm én magam...- S már ott is volt a rózsa a csillagos fátylak redőiben. Mária eltántorodott, s ha Bethlen meg nem kapja a karját, összeesik.- Mi lelt? - kérdezte döbbenve. Mária lehunyta szemeit, s hirtelen elszánással kimondta:- Felség!... Isten irgalmazzon nekünk!... A rózsákat én hoztam... ...Percekig állottak egymással szemben. Az asszony lehunyt szemmel, hófehéren, megdermedve, mintegy halálos csapásra várva. A férfi elnyílt szemekkel, ziháló mellel, hamuszürke arccal... Az örökkévalóság volt e percekbe kövülve: És ekkor megkondultak a vártemplom harangjai. Egymás után, mind a hat, méltóságos, ünnepi melódiára hangolt zengésükkel hirdetve az új évet. A fejedelem lelke, mintha egyszerre felszabadult volna. Végtelen nyugalommal megfogta az asszony kezét, az ablakhoz vezette, s kitárta annak szárnyait. A harangok zengése elárasztotta a szobát.- Mind a hatot én öntettem! — mondta nagyon természetes, nyugodt, derült hangon. - Negyvenmázsás az a csengő hangú... azt akkor öntöttem, amikor az új palota meg a templom tornya elkészült... fejedelemségem első három éve, legnagyobb küzdelmeim jó vége után! Hallod azt az örvendezőt? Hetvenmázsás szép harang, királlyá választásom büszkesége zúg belőle!... Hatvanmázsás az a szomorú szép szavú... azt az első feleségem, Zsuzsikám temetésére készítették, s a mester a lelkem sírását öntötte bele. Gusztáv Adolf felséges sógorom nevét viseli az a nyolcvanmázsás, amelyik azt a mely kongást cselekszi... azt a tervet beszéli, hogy a nagy svéd királlyal osztozunk nyugat és kelet uralmán. Hallod, most hogy kacag az az ezüst hangú? Az kisebb, de sokkal becsesebb... második esküvőmön szólott először. A párja az, amelyik felesel vele... azt az akadémia alapításakor szerzettem... Oh, milyen szépek! Hallod-e, hogy hogy összeolvad bennük az életem? Tizenöt esztendei fejedelemségem öröme, bánata... Mind a kettőből elég volt... De az utolsó még hallgat. Az a másik toronyban van egyedül. Száz mázsa a súlya, a zengését egész országba elviszi a szél, amikor meghalok. Ne remegj, gyermekem: az akkor fog először megszólalni. íme, a harangok szavában a lelkem, az életem. Nincs hátra más, csak a halálom. Minden jól van, érted-e? Legyen áldott az Isten! Boldog új évet, Mária! Gyöngéden lehajolt és mecsókolta a zokogó asszony homlokát. E percben Katalin lépett be, díszes serleggel a kezében. Visszahökkent Mária láttán, s a keze megremegett. Majd a gúny tüze villant meg szemében, s keresztülnézve rajta, a fejedelemhez fordult:- Az új évet köszönteni jöttem fel, Gábriel. Vendégeink fájlalják, hogy felséged visszavonult. Általam küldik hódolatukat. A fejedelem nyájasan mosolygott: Köszönöm, szívem. Neked is adjon Isten boldog új évet. Érd el benne, amit legjobban kívánsz!... Az asszony kissé megremegett:- Ugy-e, most már lefekszik? Mielőtt lefeküdne, vegye be az orvosságot, amit az új doktor készített. Minden tudománya benne van ebben a borban. Bethlen nyugodtan nézett szembe feleségével, s energikus, derült mozdulattal felemelte a serleget. Katalin a földre nézett.. Mária pedig ebben a pillanatban megragadta a fejedelem kezét. Erre a mozdulatra Katalin felpillantott, s a két asszony szeme halálos gyűlölettel fúródott egymásba, mint két ugrásra kész párducé. A keblük hevesen lihegett. A fejedelem sietség nélkül, mosolyogva, ellenállhatatlanul, anélkül, hogy a serleg csak meg is billent volna a kezében, baljával csendesen levette Mária remegő kezét a karjáról, s hirtelen mozdulattal, egyszerre kiitta a serleget. Széchy Mária halottként, mereven ment ki a szobából, s keblére szorított kezei alól csendesen peregtek alá a fejedelem rózsájának illatos, sárga szirmai. d In Ady Endre: Teveled az Isten Az Istenhez gyönge szódat emeled Teveled lesz akkor az Isten. Elvesztetted szegény, kóbor magadat: Ha szabad: segítsen az Isten, Perc-barátok kedve már elköltözött: Búk közt itt lesz tán az Isten. E szép élet nem sok örömet hozott: Gondozott azonban az Isten.. Az Istenhez gyönge szódat emeled: Teveled lesz akkor az Isten. _________________________________________________F
