Calvin Synod Herald, 2005 (106. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11-12. szám
hozzad! Hat pengő. Besötétedett. Látni mégis jól lehetett, világítottak a hidegen, színeváltóan ragyogó csillagok, világított a hó. A távoli kutyaugatás zajába az erdő felől furcsa, elnyújtott vonítás vegyült. Azt hitték, kutya.- Ha... bankóinak a kutyák. Várják a teliholdat. Már nem vagyunk messzire. Bírod-e Antika? Kínnal-bajjal kiértek a borókásból. Anti bakancsán kioldódott a fűző, hó töltötte meg a bokájánál a lábbelit. Nem akart megállni, majd később... Mogyoróbokrok közt mentek. A szél szúrós porhót sepert arcukba. Jóska ismét magával húzott egy vadrózsát. Anti észrevette, és kitért a bátyja nyomából. Megcsúszott.- Jajj!- Mi az? - ijedt meg a bátyja. -Abokám... ráestem. - Állj fel... Állj fel hamar, mert este van, s né, még hol vagyunk... - Hóna alá nyúlt, segített neki, de amikor Anti lépni próbált, megint elesett.- Már csak ez hiányzott - keseredett el Jóska. A szél hintette rájuk a havat.- Gyere, Anti... hagyjuk itt a fákat, valahogy lejutunk a fürdőig. Anti azonban nem engedett. A fákat nem hagyja. De nem volt mit tenni, végül egy-egy fával a kezükben, összeölelkezve továbbindultak. Három pengő. A szél semmit sem enyhült, sőt ahogy a mogyorós ritkult, még erősebben érte őket, még vadabbul szórta szemükbe a darát. Az a furcsa, elnyújtott vonítás pedig egyre közelebbről hallatszott.- Nincs már messze... már egészen közel van - vigasztalta Jóska inkább magát. Lassan vánszorogtak. - Ha egyedül jöttem volna - gyűlt Jóskában a csendes méreg -, eddig otthon lennék három-négy karácsonyfával. Anti egyre súlyosabban nehezedett rá. Felsóhajtott, eleresztette a karácsonyfát, és mindkét karjával átölelte öccsét. Pengő-ötven. Lejutottak az aljba, kivergődtek az út mellé. Jóska úgy érezte, ha nem pihen, összeesik.- Anti... Antika. Leülünk ide a mogyoróbokrok tövébe. Csak éppen szusszanjak egyet. Leültek.- Fázik-e még a kezed, Anti?- Nem érzem. A lábam se fáj úgy. Jó, hogy leültünk egy kicsit. Jóska sem fázott már annyita: tudta, most menni, sietni kéne, de fáradt volt nagyon. Még egy perc - alkudozott magával.- Jóska te... né, a bakancsom, Lejött a fejelés. Mit szól édesanyám? Jóska nem válaszolt.- Karácsonyfánk is csak kettő maradt. Te Jóska, hol a tied? Elhagytad?! Miből lesz a csomag?- Ki miatt hagytam el? Mit kiabálsz velem, taknyos? Elhallgattak.- Hadd, ne sírjál - szólalt meg Jóska szelídebben. - Látod, Nagy Andrisék se küldenek csomagot. A pengő-ötvenből megcsináltatjuk a cipődet. 20___________________________________________________- Megcsináltatjuk... - motyogta Anti. Kellemes, zsongó érzés fogta el, egyáltalán nem fázott, a lába se fájt. Jóska úgy érezte, elálmosodik. Nem, nem szabad elaludni. Tudja, tanulta az iskolában, aki a hidegben elalszik, megfagy. Még csak egy fél perc... olyan jó pihenni! Ha! Miért szuszog így a másik?- Ne aludj, Anti, megfagyunk! - ugrott fel. Sírva dögönyözte, tángatta öccsét. - Miattad... kellett neked jönni, nyavalyás... Gyere! Kézen fogva futamodtak meg az úton. Mintha az Anti lába is helyrejött volna. De miért húzatja magát annyira? A karácsonyfa. Az utolsó. Hát emiatt!-Add ide, a szentségit! Add ide! Ne legyen ez se! És törni, taposni kezdte a szép kicsi fehérfenyőt. Anti csak nézte elhomályosuló szemmell, aztán lehúzta kesztyűjét, megtörölte az arcát, és botladozva, sántikálva a bátyja után futamodott. (1953) J------------------------------------------------------^ KIS, KARÁCSONYI ÉNEK Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak, Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak. Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De én még kisfiú vagyok, Csak most kezdek élni. Isten-dicséretre Mégis csak kiállók, De boldogok a pásztorok S a három királyok. Én is mennék, mennék, Énekelni mennék, Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék. Új csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám, Csak az Úrnak szerelmemet Szépen igazolnám. (így dúdolgattam én Gyermek-hittel, bátran, 1883 Csúf karácsonyában.) Ady Endre \______________r _____________________________CALVIN SYNOD HERALD
