Calvin Synod Herald, 2004 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1-2. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja §nod HERALD Alapítva 1900-ban 105-ik évfolyam 2004. január-február 1-2. szám----------------------------------------------------------------------------------------------------\ Népi imádság újesztendőre Új esztendő, vígságszerző, most kezd újulni, újulása víg örömet szokott hirdetni Hirdeti már: a Messiás elfog majd jönni legyetek a nagy Istennek igaz hívei! Alsó kék ég, felső kék ég, dicsérd Uradat, Urad áldjad, menny, föld, tenger, te Megtartódat! Megtartódnak, táplálódnak mondj hozsannákat, Hozsanna néked, Úr Jézus, mondj jónapokat! Áldott Jézus, dicső Krisztus, kedvezz népednek, bomd, búzával, bő terméssel látogassad őket! \_________________________________________________/ Elkésett B.Ú.É.K. „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! (Ézs 49,15.) Gyökössy Endre Csöngettek. Riadtan néztem félig megírt igehirdetésemre, megválaszolatlan leveleimre, aztán átleselkedtem a függönyön. Törékeny, görnyedt női alak állt a kertajtó előtt. Feketében. Szőrmekalapocskája alól kifehérlő haja árulkodott a koráról. Temetés lesz, gondoltam és megnyomtam a kapunyitó zár gombját. Az előszobában elébe mentem. Amikor rám nézett, ismerősnek tűnt. Hol láttam? A templomban? A városban? Csak meg ne kérdezze: Ugye, tudja ki vagyok? Ilyenkor mindig zavartan keresgélem a szavakat, mert tudnom kellene valamit, amit nem tudok. Bemutatkozom, hátha megmondja ő is a nevét, de csak bólintott. Lesegítettem a kabátját és bevezettem a dolgozószobámba. Olyan súlytalanul ereszkedett le az egyik karosszékbe, mintha ő maradt volna kint s kabátja jött volna be. És hirtelen kicsi lett. Pedig elég magasnak látszott az előbb. Leültem én is, vele szemben - és vártam. Hátha mégsem temetés? Valóban nem az volt.- Itt jártam az SZTK-ban, gondoltam benézek egy pillanatra, talán itthon találom. Szeretem ezt az utcasarkunkon terpeszkedő, behemót épületet, mert lehet rá hivatkozni. Ismerős, beszédnyitó mondat volt az. Én is a szokásos kérdéssel válaszoltam:- Csak nem beteg? Mint akinek nehezére esik a szó, most emelte fel először a fejét és nézett rám s akkor megláttam a szemében a homályt. Mindenki szemében ott felhősödik, akinek lelki kín bujkál a betegsége mögött. Olyan amire nincs felírható gyógyszer, ezért a megnevezhető betegségre kér valamit.- Tulajdonképpen csak gyógyszereket írattam fel. Halkan, el-eltűnődve ejtette a szavakat - ismeri, hogy van ez... Az én koromban már tudja az ember mire van szüksége. Az orvosom is tudja, ha meglát, már írja is... Amíg a férjem élt, mindennap kijárt hozzá vénás injekciót adni... Akkor engem is ellátott gyógyszerekkel... Már derengett valami. Ült már így egyszer velem szemben, ebben a karosszékben. Akkor valóban temetést jött jelentem, a férje temetését megbeszélni. Hallgatunk mind a ketten. 0 szólalt meg ismét.- Bár nem tudom, minek a gyógyszer, amikor meghaltam. Olyan szenvtelenül mondta ezt, hogy előbb ettől rezzentem meg, csak azután fogtam fel, mit is mondott. Betegebb, mint gondoltam. Mintha kitalálta volna:- Nem zavarodtam meg - nézett rám a homály mögül -, csak meghaltam. _ ?-Talán emlékszik, a féljem főosztályvezető volt. Sok ismerősnek, jóbarátunknak írtunk karácsonyi, újévi üdvözletei. 0 már december közepén elkezdte írni a lapokat és január közepén fejeztük be a köszönő kártyákkal. Tudja, a nem hivatalosakat én is aláírtam. A keresztnevemmel. így kérte. Amikor mindennel kész volt, egy részét kiválogatta és elém tette: Ezeket te is írd alá. A keresztnevedet. így kedvesebb. Ezt minden évben hozzátette: így kedvesebb... Ugye, emlékszik, milyen sokan voltak a (folytatás a 12. oldalon)
