Calvin Synod Herald, 2003 (104. évfolyam, 3-12. szám)
2003-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD 13 légkörével, stb. És várd az Ő végleges megjelenését, lépd át a nagy kételkedés küszöbét és imádkozz újra így: „Marana tha!” - „Jövel, Uram Jézus!”, tégy rendet és szolgáltass nekünk igazságot ebben a cudar világban! Jöhetsz, újra várlak, bár bűnös vagyok, de Tőled és ítéletedtől nem félek, mert bűnbánó vagyok, és szeretlek Téged! Tudom, hogy Te is szeretsz! Jöjj! Jöjj el újra, és soha el ne távozz mellőlem! Ha ebben az adventben (még) így imádkozol: „Marana tha!”, akkor sem teszed hiába, mert meglátod, hogy 0 már a küszöbön áll, s akárki vagy, akármilyen az életed, akármilyen rendezetlen a ruhád, az otthonod, egy napon meglátod majd, nem beszélt hiába az Úr, amikor ezt mondta: „...ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések 3,20). Egy énekünkben így fogalmazzuk ezt meg: meglátod Őt, betér hozzád s megáld. Akkor majd imádkozhatsz te is másképp, immáron befejezett időben: „Maran atha”, eljött az én Uram. Ez az ősi kívánság-ima kettős, amint láttuk, s a sorrendje is kétféle lehet. De mégis egybehangzik a kettő, egyik sem egész a máshol lehetséges kimondási módozat nélkül. A bibliafordítók sem tudták eldönteni. Vedd elő a Károli Gáspár által fordított régi magyar szent bibliádat, s meglátod, hogy Ő „Maran atha”-t ír, a magyar bibliatanács által kiadott újabb fordítások pedig „Marana tha”-t. Akármelyik is az első imádságod, abból következik a második... Adja meg a nagyhatalmú Isten, hogy megismerd Őt szent Fiában, Jézus Krisztusban! Áldott készülődést és ünnepeket kívánunk! Ámen. ADVENTUS DOMINI: AZ ÚR ÉRKEZÉSE „Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk (Zsoltárok könyve 33,20-21) Advent van újra. Adventus Domini azt jelenti, hogy az Úr eljövetele. Úgy tűnik, az adventi készülődés eltolódott az eredeti tartalomtól, hiszen gyakorta azt látjuk, hogy adventus Dominibő\ egyre gyakrabban az adventus-t, vagyis az eljövetelt és a várakozást hangsúlyozzák, pedig sokkal inkább kellene hangsúlyozni azt, hogy kit is várunk valójában, aki „eljövendő ítélni eleveneket és holtakat?” Az Urat várjuk, a mi Urunk Jézus Krisztust - hangsúlyozzuk most tehát az Ő Úr voltát, persze nem elhanyagolva azt, hogy mindig készen kell várni, mert bármikor visszatérhet! Nem csak egyedül Jézust várják adventben. Rokonokat, látogatókat is várnak sokan, sőt ekkor van még Mikulás napja is, őtis várják, főleg a gyermekek. Főként itt Amerikában, de világszerte is, óriási hamis felhajtás és giccs rakódott Miklós püspök legendájára. Szentségét az üzleti politika és egyéb hamisságok tönkretették. A Gonosz ide kívánja Jézus Krisztus szent ügyét is süllyeszteni, a cukormázas, ajándékosztó, pólyába kényszerített Kisjézuska szintjére; egy néhány csingilingis, gyertyafényes este, műanyagszagú műfenyőfa, műhó és egyéb múlandóságok - ez lett a karácsonyból... Pedig Ő nem bepólyált kisded, hanem a minden hatalommal felruházott Úr, akinek a szava feltámasztó erő, tengereket is lecsendesítő parancsszó, megbocsátó szelídség és mindenek felett: az örök élet megadása vagy a végleges kárhozat ítélete! Öt várjuk, az Urat, aki persze már gyermeknek is hatalomteljes volt; a tizenkét éves Jézusról tudjuk, hogy „Almélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mintáz írástudók ” (Mk 1,22). Őt várjuk az Urat, aki már eljött, majd elment és visszajön. Attól és akkor Úr, hogyha engedelmeskedünk neki. Attól és akkor Úr, hogyha visszajön. Attól és akkor Úr, hogyha uralkodik felettünk. Attól és akkor Úr, hogy Ő a királyok Királya. Attól és akkor Úr, hogyha fennségének hódolunk. Attól és akkor Úr, hogy nincs nagyobb Nála! De Ő olyan Úr, aki szolgál. Szolgált tanítással, bűnbocsánattal, gyógyítással, lábmosással, tisztítással, egyszóval kegyelemmel. Szolgált halálával, szolgált feltámadásával. Azt tette meg, amit soha senki: Isten létére vállalta a jászol alázatát, vállalta a testtélételt, vállalta az üldöztetést, később a megcsúfoltatást és az igazságtalan vádakat, végül a keserű poharat, a leköpettetést, kigúnyoltatást, és végül a keresztet vállalta értünk érdemtelenekért. Aki mindezt megteszi, az Úr, akinek nagysága abban van, hogy kivételes helyzetével, erejével és hatalmával szolgál és nem pedig zsarnokol! Ne a kisdedet várd, Testvérem, mert ő már a múlté, hanem a dicsőséges Úr Jézus Krisztust várd, mert Ő érkezendő, hogy uralkodását bevégezze és magához vegye az övéit. Nem mindegy tehát, hogy hitedben hol tartasz: kisdednél, akit pólyástól oda lehet tenni, ahová akarod, esetleg el lehet csomagolni a fenyőfadíszekkel együtt jövő adventig, vagy pedig „Ha tehát száddal Úrnak vallód Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözölsz” (Rém 10,9). Szívleljük meg Jeruzsálemi Cirill hitnyilatkozatát: „Krisztus eljövetelét hirdetjük, éspedig nem csak az elsőt, hanem a másodikat is, amely sokkalfényesebb, mint az első. (folytatás a 14. oldalon)
