Calvin Synod Herald, 2003 (104. évfolyam, 3-12. szám)
2003-05-01 / 5-6. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD nek más helyzetekben. (Hála és köszönet illeti mindnyájukat munkájukért.) • BEFEJEZÉSÜL Mindezek azt a következtetést húzzák alá, hogy A SZENT BÖJTÖT FOLYTATNI KELL. Ezért készítettük el és postáztuk minden gyülekezetünk számára az 51 oldalas JELENTÉST. Több lelkészünk és gyülekezetünk jelezte, hogy használni kívánják különböző alkalmakon. A Keleti Egyházmegye őszi gyűlésén kívánja hasznosítani. De még tovább is mehetünk egy lépéssel: el tudjuk képzelni, hogy a Magyar Reformátusok Világszövetsége hív össze egy gyűlést e fontos kérdések tárgyalására. Talán a téma ez lehetne: „Túlélési küzdelemből keresztyén bizonyságtételre”. Miért ne? Istennel minden lehetséges. Dr. Bütösi János Kit bánt a bűn? Látszólag felesleges szószaporításnak tűnik a kérdés. Ha már megváltottuk bűneinket, nem természetes, hogy bánjuk is azokat? Sajnos egyáltalán nem természetes, hogy a bűn megvallásából őszinte bűnbánat következik.Elég, ha a rendőrségi műsorokban nyilatkozó bűnösök nyilatkozataira gondolunk, akik nem egyszer szinte kéjes büszkeséggel, „szakmai gőggel” mesélik el, hogy kivel mit és hogyan tettek... Sokszor a legcsekélyebb bűnbánatnak sincs nyoma. Valós kérdésre keresünk választ címünkkel: kit is bánt igazában a bűn? Erre a nyomós kérdésre hármas feleletet kapunk. Az első, legkézenfekvőbb válasz, hogy bűnünk azt bántja, akivel szemben elkövetjük. Az elsőszámú „sértett” az az áldozat, akit megkárosítunk, becsületébe gázolunk, életére törünk. Nyilvánvaló, hogy a jog világában ez alapon lehet megkülönböztetni az alperest és felperest. A tízparancsolattal „átvilágított” életünk egyértelműen a vádlottak padjára kerül. Lelki szemeink előtt konkrét arcok jelennek meg, akik a mi önzésünk, szeretetlenségünk áldozatai. Mi nem általában vagyunk vétkesek, nem „az emberiség ellen” követünk el nagy bűnöket, amelyeket valamilyen nemzetközi bíróság kell, hogy kivizsgáljon, hanem mellettünk, körülöttünk élők a sértettek, az áldozatok. Ha böjtben merünk egy kis időt szakítani az őszinte önvizsgálatra, akkor minden bizonnyal rátalálunk azokra, akiket valóban megbántottunk. De nem állhatunk meg ezen a ponton, mert Isten igéje tovább vezet, mélyebb önvizsgálatra indít. Úrvacsorázáskor imádságunk ezzel a meglepő vallomással kezdődik: „Uram, Istenem! Vallom előtted, hogy bűnös vagyok minden bűnömmel ellened vétettem.” Ez a felismerés, amit a Bibliában talán Dávid király fogalmazott meg legtisztábban az 51. zs-ban, azt fejezi ki, hogy a bűn elsősorban Isten elleni „merénylet”, az Ő rendjével szembeni lázadás, engedetlenség. Amíg a bűnnek ezt a vertikális dimenzióját nem ismerjük fel, addig érvényben maradhat a „bölcs” emberi felismerés „csak az a bűn, amire rájönnek.” Ezzel szemben áll a tékozló fiú mély felismerése, aki a disznóvályú mellett döbben rá a bűn kettős csapdájára: „Vétkeztem az Ég ellen és Te ellened...” Az igazi bűnbánat azért tölt el nagy szomorúsággal, mert felismerem, hogy nemcsak embereket bántottam meg, hanem Istent is megszomorítottam. S végül van még egy harmadik sértett is a mi „bűnügyünkben”. Önmagam ellen is vétek. Sajnos erre kevesen és ritkán jövünk rá. Mert a bűn vissza is üt, érvényesül egyfajta „bumeráng-effektus”. Tálán felesleges sorolnom azokat a szenvedélybetegségeket, amelyekből konkrét bűnök fakadnak, de ugyanakkor az önpusztítás, öngyilkosság raffínált formái is egyben. Lehet, hogy ezektől a szélsőségektől mentesnek tudjuk magunkat, de érdemes odafigyelni Pál meglepő felfedezésére, aki egy izgalmas területet, a pénzhez való viszonyunkat érinti. Timotheushoz írott levelében, ahol többek között ezt olvassuk: „minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.” A pénz, Ady Endre képével élve, a „disznófejű nagyúr” bűvöletében élő társadalmunkban érdemes lenne komolyan megrágni az apostol idézett sorait. A bűn tehát önbántás is, noha az ellenkezőjének látszik. A „Hazug és Embergyilkos”, ahogy Jézus jellemi a Sátánt, ugyanis elhiteti, hogy akkor leszek szabad és boldog, ha Isten ellen lázadok, semmibe véve az Ő értékrendjét és akaratát. Csak gondoljunk Adám és Éva esetére. Ebből a zsákutcából kínál szabadulást a bűnbocsánat evangéliuma. Ennek a kivezető útnak lehet fontos mérföldköve az úrvacsorái töredelem őszinte válasza első személyben: „Bánom, igazán bánom, amit Isten és ember, s nem utolsó sorban önmagam ellen is vétettem. Rév. Bónis Béla Dániel, Ph.D. ÉN NEM TUDOM Én nem tudom: mit akarsz énvelem Én nem tudom: mi a célod vele, Én nem tudom: hova küldesz Atyám, Én nem tudom: mit bízol még reám. Én nem tudom: Lelked merre vezet, Én nem tudom: jövőm mit rejteget, Én nem tudom: hogy milyen próba vár, Én nem tudom: de te tudod Atyám. Én nem tudom, hogy milyen lesz az út, Én nem tudom, csak azt, hogy merre fut. Én nem tudom, de nem is kérdezem. Tudja Atyám és elég ez nekem. Csak azt tudom, hogy Te nagyon szeretsz, S hogy értem állt Golgothán kereszt. Csak azt tudom és elég ez nekem. Vezess, vezess! Én drága Mesterem. Almási Mihályné ^____________________________J
