Calvin Synod Herald, 2002 (103. évfolyam, 1-10. szám)
2002-01-01 / 1-2. szám
BOLDOG ÚJ ÉVET! Új esztendőbe léptünk. Mi más lehetne az első szavunk, mint a hálaadásé: köszönjük Istennek, hogy velünk volt az elmúlt évben, gondot viselt reánk, áldott legyen az 0 szent neve. 2002 első napja sem különb a sok ezer más napjál, mely mögöttünk áll. Nem jelzi semmi a természetben sem jelzi semmi, hogy ez a nap új határkő volna, és mégis újév napja mindig ünnepi gondolatokkal tölti meg lelkünket, reménységgel dobogtatja meg szívünket, hittel nézünk a jövőbe és kívánunk egymásnak boldog újesztendőt. Szereném, ha minden olvasónk érezné, nem merő szokásból mondom: „Boldog újévet!” Valóban azt kívánom, azt kérem Mennyei Édesatyánktól, hogy a Krisztus születése utáni 2002. esztendő új legyen számunkra. Ne csak a naptárunk legyen új, s ne csupán elölről kezdjük számolni a napokat, heteket és hónapokat, hanem nézzünk körül új szemmel a világban, kezdjünk új erővel a munkához és új hittel az élethez. A boldogságot sem csupán illemből kívánom, hanem valóságként, a szív, a lélek, a test örömeként, a beteljesülés ragyogásaként, a jól végzett munka és a tiszta lelküsmeret nyugalmaként. A Prédikátor könyvének írója figyelmeztet: „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az ő orczáját rettegjék. A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmúlt.” (Préd 3:1,14-15) Az emlékezés tulajdonképpen a múlt történéseinek a lemérése. A mi dolgunk, hogy elszámoljunk az elmúlt évről, vagy eddigi életünkről. Elszámoljunk magunknak, de még inkább Istennek. Tekintetünk ma a múltat és a jövőt fogja át, ezt a két végtelen távolságot. A múltra, mint megtett útra emlékezünk, hogy ereményeit tudatosítsuk, és mulasztásaiból tanuljunk. A jelenközeibe ért jövőbe félve, de bizakodó reménységgel tekintünk. Jövendőnket keresztyéni reménységünk teszi vonzóvá: ha szembenézünk az idővel, mögötte Istent látjuk. 0 adott alkalmat nekünk, hogy általunk történjék valami szép, jó és igaz ebben a világban: szeretteink, embertársaink, egyházunk és népünk javára. Egyéni számvetésünkben fel kell tennünk a kérdést: belső emberünk mennyit gyarapodott, tisztábbak, jobbak, különb emberek lettünk-e? Megtettük-e azt, amit megtehettünk, ami tőlünk telt? Nem adtunk-e kevesebbet gondoskodásban, szeretetben és felelősségben? Reménykedjünk, hogy ez a számvetés azt mutatja, hogy az építésben és a szolgálatban eredményes évet zártunk. Felismertük, hogy csak az marad meg, amit egyházi életünkben 0 cselekszik: „valamit Isten cselekszik, az lesz örökké.” Megtanultuk, hogy 0 nem siet, de nem is késik, szavának megvan az ideje és a csendje. Tapasztaltuk annak igazságát, hogy „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Nyíljon hát rá a szemünk: amerikai magyar református életünk telve van Isten gondviselő szeretetének és megtartó erejének bizonyságaival! Néki adunk hálát, amikor felismerjük, hogy a mi Mennyei Atyánk minden gyengeségünk, erőtlenségünk és mulasztásaink ellenére is nemcsak lehetőséget adott a szolgálatra, hanem 0 maga munkálkodott rajtunk keresztül, elfogadva minket munkatársainak. Ezekkel a gondolatokkal kívánunk minden olvasónknak Isten áldásában bőséges, boldog és békés új esztendőt! A BÖJTI időszak; Február 13-án, Hamvazószerdán, megkezdődik egyházunkban a nagyböjti szent idő. Az egyházi évben ez rendkívüli időszak: az Istenhez, önmagunkhoz és embertársunkhoz fordulás ideje, a bűnbánat szellemében. A böjti időszak hamvazószerdától húsvét éjszakájáig tart, 40 napig, mivel az evangéliumok szerint Jézus nyilvános működése előtt 40 napig böjtölt Juda pusztájában. Erre emlékezünk, amikor gyülekezeteinkben külön böjti alkalmakat tartunk. Clevelandi Első Egyházunknál például szerda esténként külön böjti imaórákra jönnek egybe e hívek, hogy üdvösséges bűnbánattal, önvizsgálattal készüljenek húsvétra, Krisztus feltámadásának gyönyörű ünnepére. Mint minden hitbéli cselekedet, a böjt sem öncél, hanem csak eszköz, amellyel a böjtölő lelki növekedését és Isten dicsőítését szolgálja. A böjt jelenti egyrészről az önmegtagadást, főként érzéki élvezetektől való önmegtartóztatást, ami azon-AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja Alapítva 1900-ban
