Calvin Synod Herald, 2002 (103. évfolyam, 1-10. szám)
2002-01-01 / 1-2. szám
CALVIN SYNOD HERALD 13 lözni fogja. Szolgálatáért, hűségéért, kitartásáért adja meg neki Urunk a Győzelem Pálmáját és az Örökélet Koronáját. Legyen áldott emléke! Vitéz Ferenc „Paál-fordulás” 2 Tim. 2:15, 25-26. Amerikai magyar református életünk terebélyes tölgye, magasbanyúló jegenyéje dőlt ki Paál Gyula lelkipásztor elhunytával. A veszteség olyan nagy, hogy a gyász beállta idején föl sem tudjuk mérni, idő, tudás és lelki magaslat kell ahhoz, hogy ki tudjuk értékelni közel hat és fél évtizedre terjedő látható szolgálatát. Idő, tudás, józan belátás kell hozzá, hogy írásai s nyomtatásban meg nem jelent tanulmányai alapján meglássuk a teljes embert, tudóst, lelkipásztort és ígehirdetőt. Emberek lévén, csak „tükör által és homályosan” látunk, vagy csak sejtünk. Ö már az Örök Bíró, és ugyanakkor érte is kereszthalált halt Mestere előtt áll, s hisszük, hogy hit által és kegyelemből megkapja a győzelem pálmáját és az élet koronáját. E tevékeny élet és szolgálat befejezésénél nem az ő kiértékelése a feladatunk, hanem csak azt szeretnénk meglátni, mennyi áldást jelentett számunkra az ő jelenléte és szolgálata, azaz mit tudtunk átvenni, mennyi kincset tudtunk felmarkolni gazdag tárházából számunkra. Olyan munkás volt, aki „helyesen hasogatta az igazságnak beszédét” (2 Tim. 2:15), aki tanított, hogy „eljuthatnánk az igazság megismerésére, hogy az Isten megtérést” adjon nekünk (2 Tim. 2:25-26). Néhány pontban lássuk Paál Gyula egyéniségét, szolgálatát és kincsestárát: 1. Az ember. Isten a kezdet hajnalán emberré formálta a föld porából és oda vissza kellett térnie. Ebbe a por, hamu és agyag emberbe lelket lehet, és így lett élő lélekké, egy csodálatos alkotássá, melyben a test hordozza a lelket, melyben a lélek tette élővé az anyagot. A kettő egy, és az egy kettő. Ebből a két ellentétes pólus egymásra hatásából lett az ember, Paál Gyula egész emberisége. A múlandó és az örök feszültségből lett az ember, aki test és lélek, s akiből a köztünk megjelent Megváltó szava, hatása ereje, lelki-embert formált, aki teljesen a földé és földi, de akinek lehetőség és erő adatott, hogy a földről a magasságba, az örökkévalóságba emelkedjék. Paál Gyula ember volt, s mint ilyen, mint mi is, gyarló, esendő, megbotló, de akinek erő, vágy és hit adatott, hogy felemelő kézzé, szárnnyá és szóvá - Igévé - lehessen. így volt, hogy benne és egymásban csak a földi embert láttuk megkötözöttségével, olykor azonban a tesből kicsillanik a lélek, a tükör általi képből kiszökött egy mennyei sugár... Most a test porrá lett, a lélek pedig visszatért elbocsátó Urához, Jézus által, hit által, kegyelemből... 2. PaM Gyula magyar ember volt. Egykori ereje, temperamentuma, bátorsága, merészsége, többre hivatottsága tudatában nemcsak a földhöz teremtette birkózó ellenfelét a princetoni campuson, hanem lelki erő tulajdonában, a cél érdekében, idejét szorgalmas tanulással és igyekezettel erősítette, hogy elődeire, családjára, megtépett nemzetére tiszteletet, elismerést és dicsőséget hozzon. Nemcsak a felületen volt magyar, hanem de profundis... Ha kellett lángoló fáklya, ha kellett, hamuba rejtett parázs tudott lenni... Nemcsak „Talpra magyar”, hanem tetőtől-talpig magyar tudott lenni mindenkor, emberi és és lelki síkon.. A törpék csak a lábát látták, a nagyok a fejét is megláthatták... 3. Paál Gyula református ember volt, kálvinista, mégpedig történelmi kálvinista. Mindkét ágon református papi és tanítói családból származott. Az íge nem máz, hanem belső habitusa volt. Nem volt új ember minden buzgóságával, hanem a lélek elrejtett embere..., azaz megújuló, emelkedő, szárnyaló ember... Az ígét, ha mondhatjuk, nemcsak ő, hanem elődei is, szinte az anyatejjel szívták magukba..., nemcsak a maguk növekedésére, hanem környezetük, népük tökéletesítése érdekében... A tanítói család és hivatás az ember-bimbó helyes kibontakozásán bábáskodott. Emberibb embert akartak formálni. A költő ezt mondta „Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt!” Ezt a különb magyar embert formálták, faragták a gyermek-agyagból, hogy tégla, oszlop lehessen, mely a megtépázott nemzet és egyház jövendőjét hordozza... Mint papi család, az egész embert formálta ki. Egyegy tanító és lelkipásztor nemzedékeket nevelt, s így lettek hősök, hitvallók, küzdő-könyörgő, térdet-fejet nem hajtó nemzet és református egyház, melyet sem Bécs, sem Róma, sem a férgek, sem a sasok, sem pedig a poklok kapui sem fognak megdönteni..., mert őrködik felette maga az ős Hadúr, a Seregeknek Ura... 4. Paál Gyula tanító ember volt. Miért tanított...? Mert tudott! Felkészült ember volt. Gimnáziumban, teológián, az egyetemen és azután is mindig olvasott, készült, tanult. Lelkipásztor barátainak, a gyülekezet tagjainak adagolta, ontotta tudományát. Nem csepegtetett, nem morzsát, hanem egész kenyeret adott. Dőlt belőle a szó, a tudás, az alkalmazás, az intés és a fegyelmezés... Olyan gyorsan és nagy adagokban adta, hogy alig győzte lenyelni, megemészteni az ember... Bőséggel, garmadával, hatalommal adta, nem úgy, ahogy mások szokták, hanem mint „akinek hatalma van...” Akik nem tudták lenyelni, fuldokoltak, akik bevették növekedtek, gyarapodtak... Hatalma szavával és szava hatalmával tanított és tanulásra buzdított. 0 volt köztünk évtizedeken át a legolvasottabb, legtájékozottabb lelkipásztor. Mindig a könyvet bújta, annak hatása alatt volt, s talán időnként elszakadt a való világtól... 5. Paál Gyula vezető egyéniség volt. Miért tudott vezetni? Mert volt belátása, ismerete. Ezt pedig nem fújta fel könyvekké, hanem az előmenetel, a fejlődés, a kibontakozás reményében adagolta. Látta a célt, tudta a módszert. Röntgen, éles látású szeme volt. meglátta a testet-lelket őrlő bacilust, ráhágott, elhallgattatta a félrevezetőt és vezetést, s a meglátott és a kitűzött cél felé igyekezett, azaz, nem azt mondta és várta, hogy őt, hanem az ő Mesterét, a töviskoronás királyt kövessék... 0 a vezető, 0 tudja az útat, hiszen onnan jött. Menj és
