Calvin Synod Herald, 2001 (102. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1-2. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD Vigyázz! Tartsd meg! Erősítsd meg! Jelenések 3:2,11. Amióta egyházkerületi gyűlésre járok, mindig azt hallottam, hogy „történelmi időket élünk” és „meg kell menteni az egyházkerületet.” Sokszor megmosolyogtuk ezeket a kifejezéseket, és nem láttuk elég „történelmi”-nek az időket, és nem láttuk tisztán, miért kell „megmentenünk” egyházkerületünket, Sionunk eme utolsó magyar református bástyáját. Idők múltával egyre jobban kell látnunk, hogy valóban „történelmi időket” élünk, és valóban „meg kell menteni” egyházkerületünket, de elsősorban saját magunk bátortalanságától, kétségeskedésétől, kicsinyhitűségétől, és ugyanakkor az általános protestantizmus és általános keresztyénség elszíntelenítő törekvésétől. Hogy „szolgálatunkat betölthessük”, ezen a szintén „történelmi időkben” és gyűlésen számot kell vetnünk magunkkal, s törvényvédte bástyáinkban nem takaródéra fújni a kürtöt, hanem „célegyenest előre” kell törekednünk Urunk zászlaja alatt az Ige és anyaszentegyházunk jelmondatával: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8:34). Őrhelyünkön először is magunkra kell ismernünk: I. Kik vagyunk? Erre a kérdésre nem azért kell felelnünk, hogy elsősorban mások is megtudják - szomorú, hogy eddig mindig csak bemutatkoznunk kellett -, most azért kell felelnünk erre a kérdésre, hogy öntudatosak legyünk. Vagyunk, először is, keresztyének, akik megismerkedtünk az egyház keleti és nyugati ágával, végül a reformációban magával az Úr Jézus Krisztussal. Magyarok vagyunk, akik a keresztyénségerí és a keresztyénségtó'Z halálos sebeket kaptunk, és sebeink most is véreznek, s ezeket nem emberi kéz gyógyítja... Nagy nemzeti tragédiánk idején, a mohácsi síkon, holtan maradtunk, de a reformáció éltető szele megelevenítette a „szétszórt csontokat,” s a magyar keresztyénségből kinőtt a magyar protestantizmus, mely Kálvin tanítása hatására a magyar géniusz a református egyházban kristályosodott ki, s erősödött meg Róma és Bécs ellentüzében, s lett magyar vallássá. Mi, amerikai magyar reformátusok, ennek az anyaszentegyháznak, mint szülőanyának, vagyunk gyermekei, akik itt, az új hazában, a semmiből alkottunk új világot a magunk számára. Az is igaz, hogy kezdetben innen és hazulról is kaptunk segítséget, de az is igaz, hogy a kapott segítséget többszörösen fizettük vissza, és ma is fizetjük! Nagy elődünk, Budai Parméniusz István 1583. augusztus 6-án ez új hazába érkezett, s ő volt az első református lelkész Amerika földjén, megelőzve minden más nemzetet. Vallásszabadságunk okmánya, a tordai országgyűlés határozata, mint ilyen, első a világon!, valamint ennek a honnak az Alkotmánya, s Krisztus vére és a mi vérünk hullása a két hazáért és a két hazában a pecsét, mely bizonyítja, hogy mi szabadon követhetjük meggyőződésünk szerint Krisztust, s ezen örökölt és szerzett jogunkat tőlünk sem jelen, sem jövendő denomináció semmiképpen el nem vehetil Ezt mi adhatjuk csak fel, ha elveszítjük identitásunkat és hitünket! II. Második kérdésünk: Magyar református keresztyén voltunknak mi a tartalma, vagy közelebbről: Mi a mi örökségünk? Az örökség szent letét. A szentírás ezt mondja: „Tartsd meg, ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.” Sokat vitatott az örökség kérdése, van-e??? Gondoljuk, hogy Isten keresztyénségünk ezer éve és a reformáció közel félezredében ne adott volna nekünk semmit? Akkor nem mondaná: „Tartsd meg,” s mint üres cserépedényt, már régesrég szétzúzott volna e világ hatalma. A keresztyénség, itt közelebbről a magyar kálvinizmus, a magyar földön, szívekben és elmékben csodálatosan kiteljesedett! Olyan sajátságos tartalma, faj súlya, zamata, illata és ereje van, akárcsak a magyar bornak, búzának és gyümölcsnek! A magyar történelmi háttere a komponens, mely Isten kegyelmi ígéretével egzisztenciálisan találkozva véres századokon át kivirágzott, és öltött testet a magyar kálvinizmusban. Sajátos magyar kálvinizmusunk vérünkön szerzett és őrzött kincsünk, és azért olyan drága nekünk! „Tartsd meg, ami nálad van...” Mi is ez a mi kincsünk? Magyar református népünk templomszeretete, tanítási rendszere és tartalma, komoly vallásossága, bölcsessége, lelkesedése, bizodalma Istenben, élete az örökkévalóságban, liturgiája, kormányzati rendszere, egysége, szabadságszeretete, honszeretete, önfeláldozása..., sorolhatnám még! A világ protestantizmusában nekünk volt teljes háromfokú oktatásunk, a sajtó egykor magyar református nagyhatalom volt, sajátos kegyességünk, vallásosságunk, igei látásunk, Istenért lelkesedésünk, Istennel, élettel, halállal való megbékélésünk sajátságos! A protestantizmus és a kálvinizmus minden országban darabokra törött, nálunk maradt meg egynek - kár, hogy az új hazában eltékozoltuk ezt az örökséget! Az egyházi szolgálat nálunk a legméltóságteljesebb, kormányzati rendszerünk nemes ötvözet, s szabadság- és honszeretetünk itteni bizonyítéka: a 48-as szabadságharcot követő időkben a polgárháború idején az Unió oldalán a sok tábornok tiszt és közlegény! Ezt az örökséget hoztuk magunkkal és ehhez itt, a „semmiből” 120-nál több gyülekezetét alkottunk, Református Egyesületet, árva és öreg otthont, újságot, irodalmat és megőriztük a hazai anyaegyház és szétszórt gyermekei iránt felelős szeretetünket. Ez a mi drága örökségünk, kincsünk, melyet Isten életünk cserépedényébe rejtett, melyet örömmel és boldogan, teljesen és egészen felajánlunk, hogy gazdagítsuk vele az amerikai protestantizmus és az új haza életét, de amelyet nem engedünk elvenni vagy felhiggítani. Maradjon ez egy szín a szivárványban, és sajátos virág életünk virágoskertjében. Úgy adhatunk színt és ízt, ha együtt maradunk, ha nem oldódunk fel!
