Calvin Synod Herald, 2000 (101. évfolyam, 1-12. szám)

2000-11-01 / 11-12. szám

----------------------------------------------\ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület CALVIN 1 ITDAI Alapítva 1900-ban hivatalos lapja SYNOD HCiyM-L/ ! k.____________________________________________________________ Szerkeszti: Dr. Vitéz Ferenc _________________________> 101-ik évfolyam 2000. november-december 11-12. szám „Mert ismeritek a mi Úr Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett érettünk, hogy ti az 0 szegénysége által meggazdagodjatok.” (2 Kor. 8:9) Az új ezredforduló küszöbén állva, hálát adunk a mindenható Istennek, mi Atyánknak, a velünk közölt áldásáért amelyet Szent Fiában, az Úr Jézus Krisztus életében, halálában, s feltámadásában megismertet velünk. Születésében figyelmünket rögzíti küldetése céljára, az Atya Isten akarata teljesítésére üdvösségünk érdekében, életünk bűntől való megváltásában, és a gonoszság örök felszámolásában. Mikor magára vette az emberi testet eljött, hogy az elesett bűnös életformánkat átváltoztassa egy szent és igazságos életre. E végre vállalta a szegénységet, amelyet születése és egész élet stílusa igazol, mikor azonosítja és ismerteti magát minden emberi szükséggel és fájdalommal, hogy segítségére legyen mindenben és mindenhol. 0 nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy 0 szolgáljon. Ellentétben a bűnös világi szokásoktól, a mindig akaratos, hatalomra vágyó, Isten tagadó, anyagias emberi nemzedéktől, Jézus félreteszi az 0 Isteni előjogát. De ugyanakkor megtartja szerető, kegyes, igazságos és könyörületes szent természetét. Különösképpen látjuk életét, mint kegyelmi ajándékot Akit az Atya Úr Isten nekünk adott, mert „annyira szerette a világot, bogy egyszülött Fiát adta...” Jézus születése Isten ingyen kegyelmes adományát jelképezi. Eljött visszaállítani Isten gazdag áldásait földi életünkben, és felújítani a Vele való közösséget most és mindörökre. Igazán Jézus Krisztusban kapjuk a legnagyobb ajándékot. Úgy az istállóban való születésében, mint a keresztfán való halálában, megajándékoz bennünket életünk megváltásával. Elhív bennünket, hogy osszuk meg az 0 mérhetetlen s önzetlen szerelmét embertársunkkal neve dicséretére. Azok, akik hitet, reménységet és bizalmat tartanak az Úrban, azok életében lecsendesíti a félelmet, szétoszlatja a kételkedést, megsegíti a nyomortól, célt és lényeget ad életünknek, és reménység fényé válik az egyháza egységében és a világ békességében. Ahogyan összegyűlünk házainkban s templo­mainkban e Karácsonyon, úgy ünnepeljük Jézus Krisztus szüle­tését, hogy annak nyoma is legyen a jótékonysági munkában em­bertársaink segítségére, házunk népe javára. Elevenedjen meg bennünk Jézus igéje, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Áldott karácsonyi ünnepet és örömteljes újévet kíván az egyházkerület vezetősége. /------------------------------------------------------------------------------\ Néma ének Bethlehemben v. Csendülj, kondulj halk harangszó, éjben, hóban: tiszta dal, simogass meg messzehangzó énekeddel! Nagy vihar zúgott erre. Tüzes felhő járt fölöttünk szüntelen, haj keserves emberöltő, hej keserves gyötrelem! Ezer év se látta párját, nem volt még ily förgeteg, hová lett az ősi nyáj? - Hát széjjelszórta... Híjjá lett, szörnyű híjjá! Uram-Istenem, te tudod, más senkisem s hányszor látott térdeinken búspanasszal - Bethlehem? Hozzád járt rimánkodásunk, Isten-bimbó, tudhatod, rongyba jártunk, hóba háltunk s vártuk ezt a csillagot. S most, hogy itt, e tiszta éjjel csillagsátra ránkborul s nincs már olyan szerteszéjjel s gazdátlan nem kóborol annyi élet, annyi árva, megköszönnénk itt neked; haj, de szavunk dadogásba fullad el! Csak könny pereg, néma könny a két orcánkon s áldunk, áldunk - szótlan... Látod-e, te jászolkában alvó Isten, hogy mi van: itt belül, a szíveinkben? Némaságunk érted-e? Több e dal - bár hangja nincsen - mint az angyal éneke! Vitéz Somogyváry Gyula Medgyesi Lajos, püspök J

Next

/
Thumbnails
Contents