Calvin Synod Herald, 2000 (101. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1-2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Egészséges kegyesség? Lehet, hogy nem mindenki érti e két szó összekapcsolását. Az egészség mindnyájunk egyik legfőbb kincse. Értéke a betegségek jelentkezésekor növekszik. A kegyesség ritkábban használt szavunk. Hitünk gyakorlásának módozatait jelenti. Ha azonban az Újszövetség megfelelő eredeti szavát (euszbeia) vizsgáljuk, kitűnik, hogy kettős tartalmú e ritka kifejezés. (Az Újszövetségben mindössze hétszer fordul elő.) Első jelentése: Istenfélelem, Istent félő. Olyan magatartás, amelyben a hitben járó ember Istenben bízik, mindent Tőle vár és Urát szereti. A másik jelentése: Kegyesség, kegyes érzés, vallásosság. Amíg a szó első jelentésében az ember Istenre irányultsága a döntő, addig a második változat az ember „vallásos” magatartására helyez hangsúlyt. Lehet, hogy napjaink ún. kegyességi vitái is az első jelentéstartlom feledésbe ment változata miatt éleződtek ki? Annyi bizonyos, hogy már Pál apostolnak is gondot okoztak, akik a kegyesség látszatát megtartották, de annak erejét megtagadták (2Timóteus 3:5). Máskor pedig arról ír, hogy ha valaki tévtanokat hirdet és nem tartja magát Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez (istenfélelemhez) illő tanításhoz, az felfuvalkodott (1 Timóteus 6:3). Ismét másutt pedig az imádság és a másokért való könyörgés fontosságával kapcsolja egybe. (1 Timóteus 2:2). Péter levelében pedig arra történik biztatás, hogy aki az Úr napjának eljövetelét várja, annak szentül és kegyesen kell élnie. (2Péter 3:11). Az említett bibliai igékből is kitűnik, hogy a kegyesség gyakorlása kettős kísértéssel párosulhat. Az egyik a gőg. A másik a képmutatás. A gőgös ember magát mindenkinél különbnek véli, s ezzel személyét mások fölé helyezi. így kerül könnyen a mindent jobban tudás látszatának visszatetsző helyzetébe. Innen már csak egy lépés, hogy ítéleteit a kizárólagos igazság fölényével megfogalmazza. Ha példát kívánunk említeni, akkor napjaink szembetűnő véleménye az ökumené-ellenesség. Keresztyénekként a legtöbben örülünk annak, hogy Isten megváltoztatta az egyháztörténelem irányát, s végre együtt közeledünk a különböző felekezetben a Krisztushoz. A csoda éppen abban rejlik, hogy minél inkább az Urat keressük, annál közelebb kerülünk egymáshoz is. 0 pedig maga imádkozott övéi egységéért, hogy elhigyje a világ a személyében küldött Megváltó Istentől való szándékát. A Gonosz szétdobál, a Krisztus egyesít. Csak oda küld áldást az Úr, ahol a testvérek egyetértésben élnek. (Zsoltár 133:1,3). Nem lehet tehát saját kegyességi gyakorlatunk az egyetlen módja, a kizárólagos formája annak, ahogy Istent imádjuk, amint Krisztus egyháza sincs egyetlen felekezethez kötve. Nem kevésbbé visszatetsző, ha keresztyén hitünk igazságait a tudomány felismerései fölé kívánjuk helyezni. Rendszerint rosszul értelmezett írásmagyarázat következménye a földközpontú (geocentrikus) világképhez való ragaszkodás, vagy a nők lelkésszé szentelése elleni tiltakozás, (vö., lKorinthus 14:35). Nincs kétségünk afelől, hogy a tudomány is tévedhet. Hitünk igazságainak felismerése mégsem a tudomány ellenőrzésére adatik, hanem saját keresztyén életfolytatásunk útmutatására és az örök élet elnyerésére szolgál. Ha mind a hit tudománya, mind az egyéb tudományok művelői egzakt határaihoz igazodnak, akkor felismert igazságaik nem ütközhetnek, hiszen Isten világának titkait tárják fel, akár tudnak róla, akár tagadják. Ezért foglalkozzék valaki a hit tudományával (teológia) vagy más tudománnyal, csak alázattal teheti. Gőg helyett alázat jellemzi hát Isten embereit éppúgy, mint a tudományok művelőit. A másik kísértés a képmutatás a kegyesség gyakorlása során. Ebben az esetben a keresztyén élet megmérettetése a kegyesség formáinak vizsgálata során történik. Minél nagyobb átéléssel imádkozik valaki, minél többet idézi a Bibliát, minél többet forgolódik hívő körökben, annál minőségibb keresztyén. Napjaink elterjedt elképzelése a Jézus követése során az a téves látás is, hogy az igazán újjászületettek többé nem vétkeznek, minden szavuk tiszta, minden cselekedetük tökéletes, minden gondolatuk Istennek tetsző (perfekcionizmus). Bár valóság lenne ez a megközelítése a keresztyénségnek, mert sokkal egyszerűbb volna Jézust követni. Ezzel szemben az a valóságos helyzet, hogy nem tudunk nem vétkezni. Nézzünk csak bele a Hegyi beszéd igéinek tükrébe. Aki haragszik atyafiára, méltó arra, hogy ítélkezzék felette. Aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el szívében. Az ellenséget kell szeretni és azokért imádkozni, akik minket gyűlölnek. Másfelől igaz az, hogy Krisztussal lehet nem vétkezni. 0 képessé tesz erre. Életünk pirosbetűs ünnepnapjai, feledhetetlen csülagórái, ha egészen közel lehetünk Őhozzá és embertársainkhoz. A hétköznapok fárasztó munkája azonban elkoptatja idegeinket, felemészti türelmünket, restté teszi szorgalmunkat, hideggé együttérzésünket. S valljuk meg, hogy bizony csak kemény harc árán tudunk a keskeny ösvényen megmaradni. Ahogy Pál apostol is utal rá, a hit nemes, egyszerre értékes és nehéz harcát vívja. Félreértése keresztyén hitünknek az a látszólag vonzó ígéret a kereső fiatalok vagy felnőttek számára, hogy „Jézussal minden könnyen megy” - ahogy egyik ifjúsági ének szövege is harsogja. Bizony nem könnyű komoly megtérés után sem ellenállni a Gonosz kísértéseinek, az otthagyott alkoholos pohárnak, a kábítószer mindent rózsaszínben láttató hatásainak, a tisztesságtelen, de jól jövedelmező üzleti ajánlatnak. A keresztyén élet, Jézus követése, keresztfelvétel. A keresztnek pedig súlya van! Összefoglalóan szabad mondanunk, hogy az egészséges kegyesség nem valami vagy valaki ellen törekszik, hanem elsősorban Istenre irányul. Iránta való bizalom és szeretet. Kegyelemből való élet. Kérdezhetjük, hogy melyek az egészséges kegyesség formái? Isten igéjében való elmélyülés, az egész Szentírás összefüggésére figyelő értelmezéssel, amely az Ige üzenetét elsősorban önmagára érvényesnek tudja, s nem másokon kéri számon. Nem ítélkezik, hogy őt se ítélje el mindnyájunk közös Ura. Az imádság, amely nem a vallásos én önző megnyilatkozása, hanem az Isten előtti élet felelős magatartása a teremtettségért, az egyházért, a családért, a testvérért, a hazáért, az evangéliumért. Az ének, amely felüdít családi körben, megvidámít komor órán, s közösséget teremt a gyülekezetben. A gyülekezet együttes közössége, amely egyszerre figyel Urára az igében és tagjaira mindennapi hitharcunkban. Méltán igaz, amit korunk egyik gyakorlati teológusa így fogalmazott: A teológia tudománya a kegyesség lelkiismerete, és a kegyesség a teológia lelkiismerete. A kettő egymásra utaltságában és közös felelősségében szabad törekednünk az egészséges kegyesség gyakorlására. D. Szebik Imre, ev. püspök (Budapest) Erős Vár, 1999. Február
