Calvin Synod Herald, 1994 (94. évfolyam, 2-6. szám)

1994-11-01 / 6. szám

CALVIN SYNOD HERALD-13-REFOMÁTUSOK LAPJA ^Espereseink^ Ebben a rovatban mutatjuk be egyház­megyéink választott vezetőit. A mérhetet­len távolságok miatt emódon közelebb jutnak gyülekezeteinkhez. Nyeste István Ön élet rajza A Jóisten kegyelméből születtem 1955. március 3-án Romániában (Partiumban), Szatmár megye Bövely nevű községében. Édesapám a falu lelkésze volt több mint harminc éven keresztül. Ő készített fel a konfirmációra. Tőle tanultam meg: Refor­mátus voltom arra kötelez, hogy Református egyházamat szeressem, hűségesen támogassam, hozzak meg érte minden ál­dozatot, és soha meg ne tagadjam, semmi­féle előnyért. Református meggyőződése­mért meghalni is kész legyek. Egyházam tiszta tanításait ismertessem meg másokkal is, életem példájával, szóban és tettekben megnyilatkozó bizonyságtételemmel Isten dicsőségét, és felebarátaim javát munkáljam. Családunkban hat generációra vissza­menően mindig voltak Református lelki­­pásztorok. Az előbbi mondatok mindannyi­­uknak életreszólóan meghatározták hivatás­­tudatukat akkor is amikor az életük valóban kevesen múlott. Isten ezt adta nekem hit­béli örökségül. 1975-ben végeztem Nagyváradon az Építészeti Szakközépiskolát, Híd és Út épí­tészeti szakon. A teológia nem volt nyitva számomra, a püspök ellenvetése miatt. Szerinte már így is sok lelkész volt az egyház szolgálatában. Sok más fakultásra pedig származásom miatt az állam nem engedett (jog, bölcsészet, történelem, stb.). Végül műszaki pályára mentem s 1980-ban végeztem Nagyváradon az Electro­­mechanikai üzem-mérnöki főiskolát. Öt évet dolgoztam a szakmában mikor végre sikerült kiutaznom az Egyesült Államokba, nagybátyám Nyeste Zoltán meghívására. Itt politikai menedékjogot kaptam, s két év múlva 1987-ben feleségem Judit és kis­leányom Évike jöttek utánnam. Eddigre már nagybátyám támogatásával és Dr. Harsányi András, Dr. Bertlan Imre, Dr. Király Zoltán segítségével megkezdtem tanulmányaimat a New Brunswick-i (NJ) Református Teo­lógián. Nitch Gábor, Póznán Béla, Török István és Strickler István lelkipásztorok voltak még nagymértékben segítségemre és ösztönzésemre a tanulmányaim - néha keservesen nehéz - évei alatt. Időközben 1988-ban megszületett kisfiam: 5-ik Nyeste István. (De ő még nem pap.) A Teológiát 1990-ben végeztem, ebben az évben történt felszentelésem-beiktatásom Columbusban. A gyülekezetét már egy évvel korábban kezdtem el szolgálni diák-lelkészi minőség­ben. Az elmúlt 5-6 év alatt családommal együtt nagyon megszerettük ezt a hűséges gyülekezetét s ők is minket. 1989-ben Hollandiában a Liden-i Teológián részt vettem egy Nemzetközi Nyári Teológiai Iskolán, ahol Hendrikus Berkhoff volt az egyik előadónk. Jelenleg itt a Trinity Lutheran Seminary-ban tanulok a Szent Teológia Mestere fokozat megszer­zéséért. Tanulmányaim fő témája: klasszi­kus teológia. Idén nyáron nagy élmény volt számomra bekapcsolóni az ifjúsági tábor vezetésének munkájába. Voltak ugyan gondjaink, de végül is Isten szeretete, fiataljaink hite, kollegáink tapasztalata és elszántsága révén lélekben gazdagodva térhettünk vissza. Kérem az Istent, hogy Szent Lelke álta vezessen ifjúságunk nevelésében, gyüleke­zetem pásztorolásában, az Egyház Megye dolgainak intézésében, Magyar Református Egyházunk ügyének ápolásában, és mindenk felett Jézus Krisztus követésében és szolgálatában. The Deans fEsperesekJ v_______________J In this series our Synod Herald would like to introduce the four heads our four classees (egyház-megyék). Since our con­gregations are spread all over the nation, it will serve a worthwhile purpose. Autobiographical data: I was bom March 3, 1955 in Börvely, Romania. My father, also grand fathers and other ancestors for 6 generations, were min­isters in the Hungarian reformed Church. From their life and faithful service I inher­ited my love for the Reformed Church, my commitment to serve the people of God ac­cording to the teachings of the reformed Church. I am married, my wife is Judit. We have two children: daughter Eva, and son Steven. Education: Technical High-School in the field of Road and Bridge Construc­tion, in Romania 1975. Electro-mechani­cal, Technological - Engineering degree, from Romania in 1980, Master of Divinity degree from New Brunswick Theological Seminary. Attended the International Sum­mer School of Theology, in Leiden Nether­lands in 1989. Presently enrolled in the Master of Sacred Theology program at Trin­ity Lutheran Seminary in Columbus. I am serving and loving the Columbus congre­gation for more than 5 years. From this sum­mer, I am working with the Youth Camp. This year it was a lot of fun, great challenge, much soul searching, but ultimately very rewarding experience. Ask God for faith, strength, forgiveness, and guidance for serving Him and His people. István Nyeste KARÁCSONYFA-DÍSZ MEGVÁLTÁS Karácsonynap díszes fája Nem illik most disz reája, Sok az árva el ne hagyjuk Hősi halált halt az atyjuk. Nékik adjuk fillérinket S a jó Isten megáld minket Mert az árvák segítése: Az Ő legszebb ünneplése.

Next

/
Thumbnails
Contents