Calvin Synod Herald, 1990 (90. évfolyam, 2-6. szám)
1990-11-01 / 6. szám
CALVIN SYNOD HERALD- 12 -REFORMÁTUSOK LAPJA FT. DR. TENKE SÁNDOR, professzor A Magyarországi Református Egyház az elmúlt 40 évben (Elhangzott a Református Egyházi Megújulási Munkaközösség 1989. június 3-i fórumán a Ráday Kollégiumban) (Folytatás a múltkori számból) Nem a tisztségek mentén van a választóvonal, hanem a valamely posztra, helyre elhívott személy szolgálatának minőségénél, milyenségében, a rábízottak sáfárkodásánál. Ezért — az egyházvezetés mulasztásaira való rávilágítás után — néhány kérdést teszek fel: • Vajon megtett-e mindent lelkipásztoraink zöme, hogy tisztán és értelemmel hirdettessék az Ige? • Vajon az adott körülmények közepette mindent kihasznált-e a gyerekek, fiatalok, az értelmiség megtartására? • Volt-e annyi bátorsága és bölcsessége a helyi párt vagy területi egyházügyi szervekkel szemben, mint az egyházi hierarchiában a felette állónak a maga szintjén? • Vajon hány lelkész tett önzésből elmarasztaló megjegyzést — hogy finoman fogalmazzak — szolgatársaira hivatalos helyen, amikor súlyosan zuhantak alá a pehelykönnyű szavak is? • Vajon a presbitériumok a felsőbb tisztségre ajánlott jelölteket túlnyomórészt miért kényszerültek megválasztani? • A presbiternek, aki egzisztenciálisan független az egyháztól, miért kellett szentesíteni azt, amit ma ő is bírál? A papja védelmében? Ezekre a kérdésekre alázattal meg kell keresnünk a pontos választ; ki mennyit vétkezett: bíráló és bírált. S ha ezekre tárgyilagos és higgadt választ adunk, akkor utalnunk kell azokra a pozitívumokra, amiben az egyházvezetőknek, teológiai tanároknak, espereseknek és más közép és felső egyházi vezetőknek jelentős szerepük volt és van. Van, aki teológus nemzedéket nevelt fel — református legitim teológiai alapon — becsületesen, van aki kollégiumot renovált, építkezett, határon túli református közösségek gondját vette vállra évtizeddel ezelőtt az elnyomás idején; másik könyveket adott ki, többet és nem rosszabbakat, mint a többi egyház együttvéve; missziói munkaágak születtek, mint pl. a telefon-lelkigondozás a Kádár-korszak virulens szakaszában. És folytathatnám a sort. Kérem, jól gondolja meg magát, aki ítélkezni akar. Mélyre kerültünk. Szellemileg, anyagilag lerongyolódott egyházunk az elmúlt 40 év alatt. Most új lehetőségek nyílnak — és roskadozunk a teher alatt. Vajon be tudjuk-e tölteni a ránk váró feladatokat? Nemde először az embernek, nekünk kellene-e megváltoznunk, ha a struktúrát meg akarjuk változtatni. „Jézus szerint először az embernek kell megváltoznia, ha a struktúrákat meg akarjuk változtatni, nem pedig fordítva, mint némely filozófia állítja... A rossz rend nem erőszakkal rombolható szét, hanem belülről kell legyőzni, a szívben. Mondandóm végéhez közeledem. A legnehezebb kérdés maradt hátra. Hogyan tovább? Gondolom, erre ma sok jó ajánlat és felajánlkozás érkezik. Én egy magamnál jóval bölcsebb ember válaszát próbálom megszólaltatni, Ravasz Lászlóét. 1948. május 11-én, utolsó püspöki jelentésében a hogyan továbbra három fogalommal válaszolt:,.specializálódás, koncentrálódás, spiritualizálódás; vagyis az egyháznak visszahúzódása legsajátosabb életterületére, az egyház munkájának a gyülekezeti élettevékenységként való gyakorlása, végül az egyház gyökeres átlelkesedése az, amiből az egyház megújulása összetevődik.” Ha más is volt, akkor a társadalmipolitikai helyzet, de talán ma is megszívlelendők a következő javallatok: „Soha semmiféle állam nem veheti át az egyház sajátos szolgálatait, azt, amit az Űr Jézus Krisztustól vett. Nem veheti át az istentiszteletet, a törvénynek és az evangéliumnak a tanítását, a szeretet szolgálatát, a fegyelem gyakorlását és a krisztusi világosság terjesztését. Ez azt jelenti, hogy az egyház munkája specializálódik igehirdetésre, misszióra, vallástanításra, a közösségi élet gyakorlására és a bizonyságtevésre. Mindezek területe, intézménye, alanya és közege maga a gyülekezet, a maga szervezett közösségi életében. Ez azt jelenti, hogy a munka koncentrálódik a gyülekezetre... Most megmarad a gyülekezet és a gyülekezetek kiküldötteinek, képviselőinek a gyülekezete mint az összefogó egyházi szolgálat munkaközössége. Gyülekezeti ügy a vallástanítás, a szeretetmunka, a misszió, a bizonyságtétel. Különösen lelki ügy az egyház anyagi fenntartásának kérdése. Az egyházigazgatásnak is nagyon le kell egyszerűsödnie s két pillérre épülni fel, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is: a presbitériumra és a zsinatra. Ebben a nagy átalakulásban vagy meg fog újulni a magyar református egyház, s akkor a második ház dicsősége nagyobb lesz az elsőnél, vagy elpusztul, ha nincs benne lélek.” Hála Istennek nem így történt a sok nyomorúság, megrázkódtatás ellenére sem. És adja a Szentlélek Úristen, hogy most és ezután se következzék ez be. BÉKE „Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az Úr; imádságot életem Istenéhez.” (Zsolt. 42:9) Immár estébe hajlik a messzeség, de a fenyők csúcsa még izzó parázs, a rétekre aranyat csurgat az ég, ködös hullámokban huny ki a varázs. Ha ellobbantak a tűzbe merült fák, és összefutnak útjaink az estben; a csönd védő vermében hálaimák lángocskái lobbannak fel lelkűnkben. Puhábbak lesznek a göröngyös szavak és horzsolt sebeiket elfelejtik, lágy szeretetbe békül az indulat, és szemünkből fészekmeleg pehelyzik. A szív virágai bonthatnak szirmot, mert elérhetetlen többé nem epeszt; emberi mérték nem mérheti titkod, szavakba nem önthető béke az est. Sffif Sfllif céíÍííés ÄwpK
