Calvin Synod Herald, 1988 (88. évfolyam, 1-5. szám)
1988 / 1. szám
kívüli csoportnak. Az is igaz, hogy az államtól politikai rendszerétől és a Szentélytől határozottan elkülönültek. Mint önálló irányzat ennek ellenére sem voltak egységesek, erre utal a Damaszkuszi Tekercs és a Közösségi Szabályzat ellentétes kijelentése, de a Köz. Szab. ama mondata, miszerint a Messiás eljöveteléig Áron fiainak kell a közösséget irányítani - ezzel kizárnak minden újítási lehetőséget - ellentmondanak ennek. Sohasem kételkedtek abban, hogy Izrael Isten kiválasztott népe, ennek hite a történelem folyamán szinte fatalisztikus erejűvé vált. Ugyanakkor Izrael népét négy csoportba sorolják, és a Dam. Tekercs említ bizonyos prozelitákat is. Persze az is lehetséges, hogy ezzel csak a szektába jelentkező próbaidősöket jelölték. A kiválasztottság kiterjesztése az idegenekre irreálisnak tűnik. A kiválasztottság nemcsak a népre, de az egyénre is érvényes volt. Az eleve elrendeltség, a kiválasztottság ellentétben a köztudattal, nem a büszkeség megnyilvánulása, hanem inkább ennek ellenkezője. A qumraniakra ez különösen jellemző. Az a bizonyosság, hogy birtokában voltak a próféciák és a Tan ismeretének, éles bűntudatai párosult. Az embert úgy tekinteték, mint gyenge teremtményt, aki teljesen Istennek van alávetve - ezt az "agyagból gyúratot” kifejezés fejezi ki a legjobban. Mivel az ember gyenge és tehetlen, igazság és bölcsesség dolgában teljesen Istentől függ. Az üdvösség hordozóiról Mózest és törvényeit annyira tisztelték, hogy említésüket még az esküben is tiltották. Mózest tekintették az első törvényhozónak. A másodiknak Cadoq-ot, David korának főpapját, aki újból felnyitotta a Tórát, amely Eleazar és Jozsué halála óta lepecsételve feküdt a Szentélyben. A masiah = felkent-t főleg kiráklyokra alkalmazták, visszavetőlegesen és a jövőre egyaránt. A Köz. Szab. szerint két Mesiásról van szó, ezt szándékosan javították később egyre. Lehet, hogy ez egy királyra és egy főpapra vonatkozik, ebben az esetben különösnek lászik, hogy a jövendő királyt Izraeltől és nem Judától várják. De ha Izraelt egész népként értelmezzük, akkor Izrael felkentje a nem-papi királyt, és Áron felkentje a főpapot jelenti. A több helyen előforduló "igazságtanító” kifejezés nem jelentett Messiást. A Dam. Tek. írója hisz abban, hogy i.e. 65-63-ban kivégzett igazság tanítója, mint Messiás fog majdan visszatérni /Jézus/. Ekkoriban a világ végének közeli eljövetelét várták, úgy gondolták, hogy a közösség első vagy második nemzedéke még megéri. Vernus-nek az a véleménye, hogy a szekta alapitó ''igazságtanítót'' meg kell különböztetnünk a várt Messiás személyétől, annál is inkább, mert egyetlen iratnak sem központi alakja. Koz. Szab. befejező himnuszának a Jahve szolgájának a hármas feladatát teljesen a kanonikus iratoknak megfelelően határozza meg: 1. a prófétai tanuságtétel (Ézsaiás 43:10) 2. a papi bűnbocsánat (Ézsaiás 53) CALVIN SYNOD HERALD 3. a királyi ítélet (Ézsaiás 42:10) Ez a koncepció az igazság tanítójának alakjában testesül meg. A jelenről alkotott véleményük, hogy az igazak üldöztetést szenvednek. A végről, "Isten a választottak kezébe adja az összes nemzetek megítélését és népének valamennyi gonosza azok megítélése szerint fog lakolni, aki vigyázták az 6 parancsait szorongattatásuk idején.”, mivel a végítéletet még saját koruk befejezése előttre remélték, ezért nem foglalkoztak a feltámadás kérdésével; amit ők vártak az a teljes személyiség felvétele az angyalok közé (Mennybemenetel) a megtisztult Istenben. Rétegződésük Máté evangéliumában tett Jézusi kijelentés, miszerint szétküldi tanítványait országszerte tanítani, figyelmezteti őket, hogy minden településen keressék meg azokat az embereket, akik ellenszolgáltatás nélkül élelemmel, ruhával és szállással látják el őket, valószínűleg arra vonatkozik, amire Flavius is gondol, miszerint minden településen megtalálhatók. A később kialakult nazarénizmus több ideológiai egyezése lehet, hogy az esszénusok szolidaritását jelentette Jézus korában. A szétszórtság ellenére (akik valószínűleg visszatelepültek) Qumran környékén településekben, vagyon közösségben is éltek, de itt sem egy csoportról volt csupán szó a feltárások szerint. A települések története sem volt folytonos, i.e. 31-ben a nagy földrengés miatt évtizedekre a romok lakatlanok voltak. A második település i.sz. 6, vagy az augustusi népszámlálás idején jött létre, (ugyan azokból az okokból, amiért a zélóták is). A közösségen belül a beavatás foka szerint két csoportra oszlottak, a teljes jogúakat rabbimnak "nagyoknak” nevezték, a többiek alacsonyabb rangú közemberek voltak. A település élén a kohen állt, képességeit és korát a Dam. Tek. szabta meg. A közösség 10 csoportokra épült, mint a zsinagógákban a "minjan”. A Dam. Tekercs már ezres, százas, ötvenes és tizes egységekről beszél, ennek a felosztásnak hadászati alapja is volt, de valószínűleg inkább biblikus célzatú volt, mert gyakorlatilag ez nem igen valósulhatot meg, lévén a település átlagosan számított legnagyobb létszáma nem haladhatta meg a 200 főt. Az is igaz, hogy nem egyetlen telepük volt Qumran környékén. A Dam. Tek. említi az alkalmanként kijelölendő bírák összetételét, négy Lévi és Áron törzséből, hat Izrael törzséből (Izrael törzsén a laikusokat érti), 55-60 évesnek kellett lenniük és tökéletesen kellett ismerniük a Tant. A Dam. Tek. nőkről nem tesz említést, a Köz. Szab. meghatározza, hogy felvételük tilos, mégis a közös sírokban találtak női csontvázakat is. Úgy tűnik, hogy voltak nős és nőtlen csoportok. Ez a kettősség tűnik ki Flavius leírásából is: "a házasságot megvetik, de idegen gyermekeket fogadnak magukhoz még zsenge korukban, amikor taníthatók: ezeket rokonaiknak tekintik és a maguk erkölcseikben nevelik. De ______________________REFORMÁTUSOK LAPJA-14-
