Calvin Synod Herald, 1987 (87. évfolyam, 1-5. szám)
1987 / 5. szám
-15-az 6 országukból nyeri el a világuralmat, tűz volt az a jövendölés, amelyet Flavius később a maga céljaira felhasználva kifordított és a Flavius dinasztia első tagjára, Vepasianusra értelmezett. Ugyanez éltette keresztényeket is, vagyis a nazarénusokat is, hiszen a történelem során a közelmúlt eseményei jelentették a zsidóság számára az eddigi legnagyobb felemelkedést, sikert és elismerést; országuk gazdag, virágzó és irigylésre méltó lett, ezért nem tudtak beletörődni a Ceasareaába kirendelt római procurator hatalmának növekedésébe. Elevenen élt a remény, hogy nem kényszerülnek, nem kényszerülhetnek újra alárendelt szerepbe. Elkereseredettségüket csak még jobban fokozta a pazarló életet élő, féktelenebbnél féktelenebb jellemű Ceasarok uralkodását fenntartani célzó új adózási törvények, amelyek nem régiek helyébe, hanem azok mellé kerültek. Adót fizettek az államnak, a Birodalomnak és a Templomnak, azonkívül adóztak az utakon, a városkapukban, s ezeket az adókat is igen nagy szigorral hajtották be. Ilyen vámszedő volt Lévi Máté, Jézus egyetlen írástudó tanítványa, akinek a szinoptikusok egyikét is tulajdonítják. A gazdasági kiszolgáltatottságot még csak növelte a hamis próféták kudarca, amelyről Flavius igen hűségesen számol be. Ezekből is láthatjuk, hogy a Messiás-várás eszméje nem szűkült le ebben a században egyetlen személyre, s ezekbó'l a sikertelen megváltásokból nem született új vallás, elég volt feledésbe merülésüköz egyetlen század római gyalogos. Tulajdonképpen a zélóták találták fel azt a harcmodort, amelyet később a maquisadok alkalmaztak legalább olyan sikerrel. Josephus Flavius csak céloz erre harcmodorra azzal, amikor azt állítja róluk, hogy könnyű szívvel gyilkolják meg még rokonukat, sőt barátjukat is, ehhez képest kicsit túlméretezettnek tűnik az a végkövetkeztetése, hogy teljes mértékben őket terheli a Gessius Florus idején kirobbant felkelés. Közülük valók voltak a sycariusok, akik nevüket a köpenyük alatt hordott rövid tőrről "syca”-ról kapták, amellyel - miután hoszan imádkoztak Istenhez - a tömegben leszúrták azt, aki éppen az aznapra kiszemelt áldozat volt, majd segítségért kiabálva elterelélték magukról a fegyelmet, így szinte sohasem kerültek felelősségre vonásra. De nem csak orvigyilkosokból álltak; szervezett csapatokban fosztogatták a gazdag szadduceusok birtokait, miután megölték őket. Sok féktelen, anarchisztikus vonású pártjuk fiatalsága szembekerült a bel- és külpolitikai változásokat nem-akarni-látó papi arisztokráciával, amely uralma érdekében egyre görcsösebben ragaszkodott az Írás minden betűjéhez, ugyanakkor kollaborált a mindenkori procurátorral. Pedig “a múlt jelentőségének túlhangsúlyozása elvonja a figyelmet a jövőről”, tőlük akár romanizálhatták volna fokozatosan egész Izraelt - s ezt nem engedték az újonnan született, elkeseredett szekták. Talán ha elszigetelődtek volna az első vereség után, s nem erősödtek volna újabb rétegeivel a társadalomnak, a háború sem öltött volna olyan elkeseredett és embertelen jelleget. A kettős vezetés jelentősége CALVIN SYNOD HERALD abban állt, hogy Cadoq személyével egyre inkább eltűnt a középosztály farizeusai és a proletárság közötti szakadék. Tanaik egyezése, egyeztetése, a merev jelszavak és alaptételek igen jól tükrözték a farizeusok törvénymagyarázatát, amely ebben az időben már olyan méreteket öltött, hogy a Törvény betartása az értelmezéseket is figyelembe véve már szinte fizikai képtelenségnek tűnt. Ez a bonyolult rendszer a zélóták másik határideológiájú szervezetében, - a nazarénusoknál és esszénusoknál - igen nagymértékben letisztult, mondhatni kikristáyosodott, hiszen nemcsak mennyiségi csökkenésről van szó, hanem az ezzel együttjáró minőségi növekedésről is. A rokonságot az is mutatja, hogy Lukács és Máté szerint az egyik apostol - Simon - gananai, vagyis zélóta volt. A rokonság nemcsak személyeken keresztül, de ideológiájuk fő tételeinek egyezésével is bizonyítható, mindkét irányzatra jellemző volt a Messiás-várás, hogy csak Istent ismerték el Uruknak, hogy jogosnak tartják a fegyver használatát; ennek ellenére a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy mozgalmuk a kereszténység jogelődje volt, ehhez túl nagyok az eltérések. Jézus követői az evilági megaláztatások és megszégyenítések elégtételét a túlvilágtól várják, míg a zélóták nagyon is kézzelfogható sikerekre vágynak. Prosper Alfaric úr szerint eltérés az is, hogy a zélóták hadvezért látnak a Messiásban, a háborút tekintik tehát eszköznek, a keresztények azonban elvetik azt. Nézetét Máté 26:25; 5:9 idézeteivel támasztja alá, mely szerint: ''Boldogok a békességre törekvők, mert ők Isten fiainak mondatnak.” és "Tedd helyére szablyádat, mert akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.” Tévedése abból származik, hogy nem érti Jézus szerepét a vallásalapításban. Ahhoz, hogy története legendává váljon, bele kellett nyugodnia a rajta tett erőszakba, ezért hangzottak el ezen kijelentései. Ezek az eszmék személyének későbbi megítélése szempontjából voltak kívánatosak, célzatosan tudatformáló tanításaiban már szó sincs a mindenbe belenyugvásról: Máté 10:34-35 szerint: "Ne gondoljátok, hogy ezért jöttem a fődre, hogy békét hozzak. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyával és menyet anyósával. Saját házanépe lesz az ember ellensége". Az igazság talán a középúton van, hiszen Jeruzsálem ostrománál a nazarenusok kivonulnak a Városból és letelepednek a Jordán bal partján, míg a zélóták az utolsó percig fanatizálják az éhezó' ostromlottakat, saját testévereik között vérengzve, nem képesek belátni módszerük helytelen voltát. De nem érdemes azért sem vica és versa idézgetni az Ujszövetséből, mert Máté evangéliuma ekkor még nem forgott közkézen. A csoport-morált még nem az írásos hagyományok alakították, hanem a személyes kapcsolatok, tapasztalatok. REFORMÁTUSOK LAPJA
