Calvin Synod Herald, 1987 (87. évfolyam, 1-5. szám)
1987 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 REFORMÁTUSOK LAPJA + „Itt naponta négy alkalommal istentiszteletet tartanak!” t Fájó szívvel tudatjuk, hogy Valaki Más testvérünk váratlanul meghalt. Hirtelen távozása mindnyájunkat mélyen megrendített. Gyülekezetünk legmegbecsültebb tagjai közé tartozott. Valaki Más testvér nagy űrt hagy maga után, amit aligha tud majd más betölteni. Évek óta hűséges tagja volt gyülekezetünknek, és többet tett, mint amennyit egy embertől elvárhatunk. Ha valamit el kellett intézni, ha valahol segítségre volt szükség, ha valaki panaszai meghallgatására várt, akkor rendszerint s egyhangúlag ez volt a válasz: „Majd Valaki Más megteszi!” Amikor önkéntes segítőket kerestek, akkor ő készséggel jelentkezett. Valaki Más csodálatra méltó ember volt, néha több mint ember. Mégis, egy Valaki nem tehet meg mindent. Az igazat megvallva: túl sokat vártunk el Valaki Más-tói. * (Vajon ki lesz Valaki Más utóda? Ki lép az örökébe a gyülekezetedben? Talán te, kedves olvasó?) (Vetés és aratás) Túrmezei Erzsébet Hiszek a szeretetben Fehér szobánkban napsugarak járnak. Kék őszi ég, nincs rajta egy kósza felleg. Szívemben boldog, halk dallamok kelnek: Hiszek a szeretetben. Valamit kérve kértem, várva vártam, s úgy tusakodtam a keserű „nem'’-mel. Most bízom, s várok békén, türelemmel. Hiszek a szeretetben. Hiszek benne, ha nem látom, ha látom, hiszek, ha ád és hogyha „nem ’-mel éget. Nem ismerek mélységesebb mélységet. Hiszek a szeretetben. Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem szétosztogatni édes kötelesség! Hogy mások is ujjongva hirdethessék: Hiszek a szeretetben. („Adventtól «ídvcntig" című kötetből; Budapest, ll)87) Ez a felirat nem egy különleges buzgó gyülekezet hirdetőtábláján volt olvasható, hanem egy konyhai mosogató fölött! Az az asszony, aki azt odaakasztotta, nyilván helyesen viszonyult a mosogatáshoz. Olyan magatartás volt ez, amit a keresztyén ember egész életére ki kell terjeszteni. Keresztyén folyóiratok tanulmányozásakor és a gyülekezetekben való szemlélődésekkor ijedten állapítottam meg, hogyan fészkelődik be a gondolkodás (és a cselekedetek) aggasztó tudathasadása, amikor különbséget tesznek „lelkészek” és „laikusok”, Isten országában „teljes munkaidejű munkatársak” és „részben foglalkoztatottak” között. Nagyszerű fölemelkedés a „szellemi-lelki állapotba” és sajnálatra méltó leereszkedés a „világi tevékenység" mélységeibe. így az élet egy részét az ember „szellemi” módon tölti el: imádságban, a gyülekezet hűséges látogatásában és aktív gyülekezeti munkában. A fennmaradó időben azután kénytelen-kelletlen „e világ dolgaival” kell foglalkoznia, mint evésselivással, alvással, munkával, játékkal, családi kötelezettségekkel, a kert fölásásával, és így tovább. Némelyek ezáltal veszélyes bibliaellenes szorosságba kerültek! Gondoljunk csak a nagyon elfoglalt háziasszonyra, aki nagy családja miatt alig tud szabadulni a tűzhelytől, a mosógéptől és a gyermekek feladatainak átnézésétől, hogy egyszer „szellemi" módon tevékenykedhessék! Vagy gondoljunk arra a diakonisszára, aki nem a gyülekezetben munkálkodik, hanem a kertben, a konyhában, a varrodában stb. És hogyan kívánja a „teljes idejű munkatárs" beiktatni „teljes idejű szolgálatába" a család számára történő bevásárlást az ABC-áruházban vagy a csemete elvitelét az óvodába? Másrészt egyes „laikusok” abbahagyják az Isten által nekik adott megbízatás teljesítését azzal a megjegyzéssel, hogy erre a gyülekezet „lelkésze” illetékes. Ez viszont arra kényszerít némely „lelkészt”, hogy magára vegye a felelősséget minden „szellemi megbízatásért”, kezdve az igehirdetéstől, a lelkigondozástól a gyermek- és asszony-bibliakör vezetésén át a gyülekezeti ünnepélyek és kirándulások szervezéséig - tekintet nélkül arra, vajon van-e minderre adottsága Istentől, s hogy mindez Isten akarata-e. S ekkor már egészen közel van az az állapot, amikor a lelkész a gyülekezetét egyedül ellátó, stressztől gyötört „mindenes”-e. És mennyi ideje marad a családja számára? Erről mondja Michael Griffiths, a Tengerentúli Misszió Társaság igazgatója: „Ha elfogadjuk életünknek ezt a kettéosztását, akkor annál szentebbé kell lennünk, minél több időt fordítunk szellemi dolgokra. Vajon nem az-e a helyzet, hogy a prédikátornak vagy misszionáriusnak való elhívatást többre becsüljük az átlagkeresztyén életénél? Hiszen az, hogy ő »teljes munkaidejű szolgálatban áll«, azt a gondolatot tartalmazza, hogy egyes keresztyének munkája »keresztyénibb«, mint másoké. Némi tapasztalat a teljes idejű szolgálatban hamar megmutatja, hogy mennyi abból a szénhordás, tűzkészítés, pelenkamosás és egyéb gyakorlati munka. Valójában minden keresztyén ember - függetlenül attól, hogy mi a hivatása - teljes idejű munkás Isten szőlőjében." A kegyelemben úgy növekedhetünk, hogy életünkben mindent Isten dicsőségére cselekszünk. Legyen segítségére ez azoknak a keresztyéneknek, akik azt gondolják, hogy a bibliaolvasás szellemibb dolog, mint a konyhában a feleségnek segíteni, vagy az egész szabadságot missziói szolgálattal eltölteni, mint a családnak segíteni vagy kézbevenni az iskolás könyveket az elmulasztottak pótlása céljából. Gerhard Kuhlman Ludwig Kálmán az új szerkesztő Kántor Pál 1981-ben vette át a Reformátusok Lapja szerkesztését. Hat év után lemondott azzal az Ígérettel, hogy a Lap 3. számát még elkészíti. Az Egyházkerület a májusi gyűlésén Ludwig Kálmánt választotta meg szerkesztőnek. A Reformátusok Lapja levelezését, cikkeit, stb.ezután az ö címére küldjék olvasóink: Rév. Kalman Ludwig, 7319 Tapper Street, Hammond, IN 46324. Kántor Pál köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a hat évi szolgálata folyamán támogatták a szerkesztői és adminisztrátori munkáját.
