Calvin Synod Herald, 1986 (86. évfolyam, 1-6. szám)

1986 / 4. szám

CALVIN SYNOD HERALD

— 14 —

REFORMÁTUSOK LAPJA

Az etnikai gyülekezetek problémája

Tanácskozás Caracas, Venezuelában

A VII. Latinamerikai Evangélikus Kongresszust követőleg, melyet április 18 és 24 között az Evangélikus Világszövetség Caracas Venezuelában rendezett meg, az öszszes Közép- és dél-amerikai államokban működő lutheránus egyházak bevonásával, tanácskozásra hívta meg az etnikai, azaz istentiszteleteiken rendszeresen nem spanyol vagy portugál nyelvet használó gyülekezetek képviselőit. Képviselve voltak az észtek, a finnek, ajapánok, a lettek, a magyarok, a németek és a svédek. (A magyarok Argentínából, Brazíliából és Venezuelából.)

A képviselők, evangélizációs felelősségük tudatában beszámoltak egyházaik életéről és munkájáról, melyjelentésekből kicsendült sok bánat és öröm, félelem és vágyakozás, különbözőség és elszigeteltség. A magyar gyülekezetek jelentéseit nem a lelkészek, hanem világi felügyelők állították össze.

Négy munkacsoportba osztva harminc képviselő a következő kérdések alapján tárgyalt:

a) Miképpen látják és határozzák meg az etnikai gyülekezetek az azonosságukat?

b) Milyen fontossággal bír a nyelvhasználat egy etnikus gyülekezetben?

c) Milyen alakot ölt az etnikai gyülekezetek viszonya a nemzeti egyházhoz és a befogadó nemzethez?

d) Hátráltatja avagy elősegíti a gyülekezetek missziós munkáját a tengerentúli társegyház által nyújtott anyagi segítség?

A négy munkacsoport jelentése összegezéséből a következő meglátások születtek:

1. Minden egyes etnikai gyülekezet egy eszményi hely különböző nemzeti háttérrel és szokásokkal rendelkező híveknek a befogadására. Ezek együtt a bennszülött hívekkel alkotják a nemzeti egyházat.

2. Az etnikus gyülekezetek olyan közösségek, amelyek sajátos hitbeli felfogásuk alapján sok lelki és szellemi kincset nyújtanak a befogadó ország egyházának, gazdagítva így az ökuméniát.

3. Az etnikus gyülekezetek csak addig lehetnek Krisztus egyetemes egyháza szerves tagjai, míg szükségét érzik a nemzeti egyházzal való együttműködésnek, épp úgy, mint ahogy a nemzeti egyháznak is szüksége van a területén működő összes gyülekezetre, legyen annak bármilyen a nyelvhasználata.

E meglátásokból ered, hogy:

A. A nyelvi gyülekezeteknek minden joga megvan a létezésre, anyanyelve használatára, az evangélium hallgatására és hirdetésére a maga nyelvén, úgyszintén egyházi, valamint kultúrális szokásai fenntartására és azok gyakorlására.

B. A híveknek meg kell adni minden lehetőséget arra, hogy teljesen otthon érezzék magukat a gyülekezetükben. De azt is tudomásul kell venni az etnikus gyülekezetek tagjainak, hogy csak addig érvényes a megőrzése a sajátos kultúrájuknak, és szokásaiknak, amíg azok művelése nem válik a gyülekezeti élet elsődleges programjává és célkitűzésévé.

C. Helytelen, ami kor egy etnikai gyülekezet önmagát csupán a saját kultúrája és szokásai megtartójának és őrének (de nem azok átadójának a befogadó nemzet gazdagítására) s különösen azok átmentőjének tekinti arra az időre, amikor tagjai majd egy politikai változás esetén újra visszatérhetnek szülőhazájukba.

D. A nyelvi gyülekezetek közbenjárók a sajátos etnikus élet és a befogadó ország élete között. Következésképpen rá kell nevelniök a híveiket, hogy alakítsák ki azon keresztyén nézetüket, miszerint felelősek nem csupán a saját népük ügyéért, de a befogadó országelőrehaladásáért is szellemi és kultúrális síkon.

Ez szükségessé teszi, hogy az etnikai gyülekezetek nyitottan álljanak a befogadó ország társadalmi, politikai, kultúrális és gazdasági valósága előtt, valamint azt is, hogy ökuménikus együttműködést gyakoroljon a nemzeti egyházakkal. Különösen pedig növekvő együttműködést a többi lutheránus gyülekezetekkel az országban, amennyiben az lehetséges. Ez azért is szükséges, hogy a következő nemzedékek számára is (melyek tagjai legtöbbször a befogadó ország fiaiból vagy leányaiból választanak élettársat), biztosítva maradjon az evangélium hirdetése azon a nyelven, melyen azt legjobban megértik.

E. A tengerentúlról érkező anyagi segítség az etnikai gyülekezetek ökuménikus beállítottságát serkenti. Úgyszintén ösztökéli a határain túl terjedő szeretetmunkára. Az anyagi támogatás többrétű felelősséggel jár, így arra indítja a támogatásban részesülő gyülekezetét, hogy saját hozzájárulása összegét emelje; hogy a segítséget nyújtó társegyházzal párbeszédet folytasson; hogy állandóan vizsgálat tárgyává tegye saját munkáját, szervezetét és célkitűzéseit az Ige fényében, keresztyén missziója a lehető legjobb betöltése céljából.

A munkacsoportok néhány ajánlatot szövegeztek meg az etnik gyülekezetek felé:

a) vegyék számba híveik képzettségét, hogy általuk szolgálatot nyújthassanak a befogadó országnak s a nemzeti egyháznak;

b) értékeljék ki saját munkájukat és programjukat, hogy azok miként teszik lehetővé a missziós munkát és a gyülekezet jövőbeli növekedését;

c) a támogató szerveikkel (Evangélikus Világszövetség, hazai egyház, exil egyház, tengerentúli társegyház) a nemzeti egyházon keresztül tartsák a kapcsolataikat;

d) ahol egy etnikus gyülekezet független és elszigetelt életet él, keresse a többi evangélikus gyülekezetekkel a szorosabb kapcsolatot és együttműködést;

e) a párbeszéd, mely a támogató szervvel vagy egyházi vezetővel folyik a feladatokról, és célkitűzésekről, ne még nagyobb elválasztódottságot okozzon, hanem inkább elősegítse a bizalmat az etnikus gyülekezetek és a nemzeti egyház vezetősége között.

A nemzeti egyházak felé is tettek ajánlatokat, melyek így hangzanak:

a) A nemzeti egyházakat kérik, hogy fogadják el az etnikus gyülekezetek szokásait és legyenek megértéssel különlegességeik iránt.

b) Segítsék a nemzeti egyházak az etnikus gyülekezeteket azon törekvéseikben, melyek a vallásos és kultúrális valóságnak, melyben új hazájukban élnek, a fokozatos hozzáállását célozzák.

Végül pedig azt ajánlották az Evangélikus Világszövetségnek, hogy készítsen tanulmányt, mely rávilágít hosszú távon az etnikai gyülekezetek fejlődése irányára és hogy milyen támogatásra szorulnak a jövőben. E tanulmány eredményét ismertessék a nemzeti és a tengerentúli társegyházak vezetőségével.

E tanácskozást követő napon magyar evangélikus összejövetel folyt Dr. Matutené Nyerges Éva, Vladár István és Ráth Károly világi elnökök, valamint Hefty László, Knuth Attila, Pátkay Róbert, Pósfay György és Puky Ákos lelkészek részvételével. A résztvevők beszámoltak munkájukról, tapasztalataikról, jövőbeli terveikről. Elhatározták, hogy kétévenként hasonló jellegű összejövetelt tartanak, az Evangélikus Világszövetség támogatását kérve az ezzel járó kiadásokhoz. 1988-ban — Isten segítségével — Sao Paulo, Brazíliában lesz a következő magyar evangélikus megbeszélés, melyre — remélhetőleg— meghívást kaphatnak a különböző világrészekben működő magyar nyelvű evangélikus lelkészek egy-egy képviselője, valamint a Latin-Amerikában működő (Buenos Aires, Caracas, Sao Paulo) gyülekezetek lelkészei és világi elnökei.

Hefty László