Calvin Synod Herald, 1985 (85. évfolyam, 1-5. szám)
1985-02-01 / 1. szám
CALVIN SYNOD HERALD Founded in 1900 Official Organ of the Calvin Synod-United Church of Christ Vol. 85, No. 1, 1985. February REFORMÁTUSOK LAPJA r$ Alapítva 1900-ban A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja 85. évf. 1. szám, 1985. február MIÉRT JÁRULUNK AZ ŰR ELÉ? Kántor Pál Biblia olvasás: Ésaiás 1:1—21, Textus 1:12 “Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja tőletek azt, hogy pitvaraimat tapossátok?" Sok dolog van ebben az életben, amit azért cselekszünk, mert megszoktuk. Ésaiás próféta idejében voltak sokan, akik azért mentek el a templomba, mert megszokták és mert a törvény megkövetelte. A Lukács Evangéliumának 4. részében azt olvassuk Jézusról, hogy “elment Názáretbe, ahol felnövekedett és szokása szerint bement szombatnapon a zsinagógába és felállott olvasni.” (4:16) Jézusról azt olvassuk, hogy szokása szerint bement a zsinagógába. Ez nem jelenti azt, hogy Jézus csak azért ment el a templomba, mert megszokta, hanem a törvényeket betartva megszentelte a szombati napot. Ha szokásunkhoz híven mi is eljövünk a templomba, az helyes cselekedet, de ha csak azért jönnénk el, mert megszoktuk és nem azért, mert őszintén óhajtjuk az Isten házát, akkor már kérdésessé válik a mi cselekedetünk. Ésaiás próféta azokhoz beszél, akik a szokás kedvéért jelentek meg az Úr templomának előcsarnokában. “Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvaraimat tapossátok?” Ésaiás nem azok ellen beszélt, akik szokásuk szerint eljártak a templomba, hanem elítélte az olyan istentiszteletet, amelyiknek nem volt jó hatása az emberek életére. Megjelentek a hívek a régi világnak zajai között és látszólagos odaadással ismételték az imádságokat és tövényeket, de a mindennapi életben tele voltak gyűlölettel és kémutatással. A képmutatással telített szolgálat ellen szólalt fel a próféta, amikor megszólja az embereket. Minek jöttetek ide? Ki kívánja, hogy az Űr színe elé járuljatok? Az Úrnak nem kell az áldozatok sokasága. Az Űr nem akarja látni a hazug ételáldozatokat és a szombatnapok hamis ünneplését. Amikor ezeket a sorokat olvassuk, akkor talán az jut eszünkbe, hogy ezek a szavak egy régi kornak az igazságai, de ma már mások a szociális, erkölcsi szokások. Ha napjainkban szétnézünk magunk körül, akkor meglátjuk, hogy a kegyetlenség, igazságtalanság, bűnözés nem szűnt meg az Egyesült Államokban. Ha mi nem is veszünk részt a társadalom bűneiben, vajon hányszor emeljük fel a szavunkat az általunk észlelt igazságtalanságok ellen. Amikor látjuk, hogy az emberek tele vannak irigységgel és kegyetlenséggel, vajon fel merjük-e emelni a szavunkat ellenük? Az igazságtalanság eltűrése és elhallgatása bennünket is bűnösökké tehet. A kérdés tehát az, hogy gyakorolhatjuk-e a semlegességet a keresztyén szolgálatban. Ésaiás tanításának az a lényege, hogy “tanuljunk jót tenni, törekedjünk az igazságra, vezessük jóra az erőszakoskodót, pártoljuk az árvák és özvegyek ügyét.” (1:17) Az igazi istentisztelet akkor kezdődik meg, amikor az életünkkel kezdjük meg szolgálni az Istent, amikor a cselekedeteink által bebizonyítjuk a hitünket. Ha a hitünk és a vallásunk nincs szoros kapcsolatban az életünkkel, akkor a szolgálatunkból hiányzik a lényeg. Az egyháznak az a feladata, hogy a jó Isten szeretetét hirdesse az emberek között és elvezesse őket a Megváltóhoz. Ezt a szoltálatot nem lehet csak az istentiszteletek, csak a prédikációk által elérni. Csak az emberek életén keresztül érhetjük el, amikor Isten akaratát cselekedeteinkkel tesszük nyilvánvalóvá. Ésaiás ugyan az egész nemzethez beszélt, de az üzenete az egyéni életünkkel szoros kapcsolatban van. Az üzenetének középpontjában az áll, hogy az igazi szolgálat az emberek egymásközti kapcsolatánál kezdődik. Aki haraggal viseltetik az embertársai iránt, nem szeretheti a világ Teremtőjét sem, akinek a képmására teremtettünk. Az Isten iránt való szeretetünk az embertársaink iránt való szeretettől is függ. Hogy szolgálhatja az az Istent igazán, aki haraggal, irigységgel, bosszúval vagy rosszakarattal a lelkében jelenik meg az Űr színe előtt. Ezeknek szól Ésaiás mondván: Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja tőletek, hogy pitvaromat tapossátok? “Mosódjatok meg, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni." (1:16) “Hagyd az oltár előtt az ajándékodat, menj el, békülj meg előbb az atyádfiával és csak azután jöjj és vidd fel a te áldozati ajándékodat” olvassuk a Máté evangéliumában. (4:24) Ha egy ilyen lelkülettel járulunk az Úr színe elé, akkor egy új élet kezdődik meg a számunkra. Az egyik oka tehát a templomba járásnak az, hogy megmerjük vallani hibáinkat és az embertársaink iránt való hiányosságokat és azokat kijavítva keressük a kapcsolatot Istennel. Napjainkban, úgy mint Ésaiás idejében, a kérdés felvetődhet: miért járulunk az Úr elé? Mi az, ami ide vezet bennünket? Ha valaki a szokásához híven rendszeresen eljön, az méltó cselekedet. De ha valaki csak azért jön, mert megszokta, annak a cselekedete már kiegészítést igényel. Az Űjtestamentumban egy helyen azt olvassuk, hogy Jézus rossz véleménnyel van a képmutató farizeusról. A farizeus gyermekkorától vallásosan lett felnevelve és ha nem is másképpen, de látszólagosan gyakorolta is a vallását. Jézus szerint a farizeus a templomban imádkozás közben azt mondja: “Köszönöm Uram, hogy nem vagyok olyan bűnös, mint a többi emberek.” Jézus gúnyosan azt mondja erről a képmutatóról, hogy szeret állni és imádkozni a zsinagógákban. Nem azért mond ítéletet, mert a templomba megy a farizeus, hanem érzékelteti velünk az imádkozás helyességét vagy helytelenségét. “Vigyázzatok, hogy a kegyességeteket ne gyakoroljátok az emberek előtt azért, hogy lássanak titeket, mert akkor nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.”(Mt.6:l) Ha csak valaki azért jár templomba, hogy magát mások előtt megmutassa, annak szolgálatát nem áldja meg az Úr.
