Calvin Synod Herald, 1985 (85. évfolyam, 1-5. szám)
1985-06-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD-13-REFORMÄTUSOK LAPJA A fejedelemasszony, Loráníffy Zsuzsanna Történelmünknek talán egyetlen századából sem maradt fenn annyi nevezetes magyar asszonynak az emléke, mint az 1600-as évekből. Iskolákat építő, tollat, kardot forgató “nagyasszonyok”, Lorántffy Zsuzsanna, Petrőczi Kata Szidónia, Zrínyi Ilona mellett Széchy Mária (a murányi Vénus), vagy a hírhedt Báthory Zsófia és Anna jutnak eszünkbe. A felsorolásból jelen emlékezésünkben Lorántffy Zsuzsannára gondolunk most, halálának 325. évfordulóján. Ónodon született 1600 körül. Az 1965- ben kiadott Irodalmi Lexikon már kimondja az addig kissé bizonytalannak tartott adatot: Lorántffy Zsuzsanna ónodi születését. Szülei abban az időben az ónodi várban éltek. Apja Lorántffy Mihály, anyja a fiatalon elhalt Zeleméry Borbála volt. Őt egész életén keresztül a gyermeki évek emlékének ezer szála kapcsolta Ónodhoz. Miután Zsuzsanna serdülő leányként Sárospatakra költözött szüleivel, életét az istenes, bibliás fejedelemmel, I. Rákóczi Györggyel kötötte össze. Bőd Péter az esküvő napját így jelöli: "Szent György havának XVIlI-dik napján 1616. észt." (1616. április 18.) Lorántffy Zsuzsanna az anyák példaképe. Férjének oldalán mint hű feleség, életének és szellemi tevékenységének társa állott. Anyai hivatását, kötelességét híven teljesítette. Mindkét fiát hitben, istenfélelemben és tudományban nevelte. Az ifjak: Zsigmond és György igen nagy haladást tettek a tudományban és a Szentírás ismeretében. A XVII. században megnövekedett a nők szellemi érdeklődése. Legismertebb és legszebb példája ennek Lorántffy Zsuzsanna tudatos kultúrpolitikája és haladó világnézetté kiszélesedő művelődési szomjúsága. Bőd Péter így jellemzi: "Volt ez nagy kegyességű és szép tudományit fejedelemasszony, aki nemcsak mások munkáját bocsátotta világra, hanem írt maga is ilyen titulussal (címmel): Mózes és Próféták. ’’Kinyomtatták Fehérváron 1641-ben. Az életrajzírók tudnak másik munkájáról is, ami azonban vagy nem jelent meg, vagy egy példány sem maradt belőle. Ez a mű a Szentlélek származásáról szól. A fejedelemasszony különösen a sárospataki kollégium felvirágoztatását hordozta a szívén. Üjítólag lépett fel a tanügy terén. 1650-ben a kollégium újjászervezésére Patakra hívta a XVII. század legkiválóbb pedagógusát, Comenius Á. Jánost, aki négy évig működött ott. 1651-ben Rákócziné nyomdát létesített a diákvárosban. Hathatós támogatásban részesítette a többi református kollégiumokat is. A végzett ifjaknak angol és holland egyetemeken való továbbtanulását nagyban elősegítette. A nemzetiségi kérdés nála nem volt probléma; 1657-ben román nyelvűek részére Fogarason felsőbb iskolát alapított. Szeretetszolgálat tekintetében is kiemelkedőt alkotott. Nem ok nélkül vette fel az 1892-ben létrejött — a keresztyén szeretet gyakorlására alakult — egyesület az ő nevét. Amikor még csak a házi orvoslás volt elterjedt, kórházakat létesített Sárospatakon. Mint korának kiváló asszonyai, ő is szívesen foglalkozott gyógyítással, melynek tudományát az orvosok mellett igyekezett fejleszteni. Zsuzsanna asszony szembaj okát és csonttöréseket kezelt nagy gonddal és hozzáértéssel. 1660. április 18-án érte utol a halál Sárospatakon. Szalárdy János, a kor kiváló krónikása így írja le: "Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony a következő nagy gonoszokat érezvén és jól látván (t.i. ami majd hazájára bekövetkezik), addig törődék és gondolkodók elméjében, hogy die 7. apr. (ápr. 7. napján) pataki házánál betegségére tized nappal azután, a guta is megüté és die 18. apr., 10 órakor éjjel ez világbúi szép csendes halál által kimúlék. ” Lorántffy Zsuzsanna a haladó szellemű magyar református kultúra és tudomány áldozatkész pártfogója, a keresztyén szeretet és erkölcsi élet példaképe, a magyar protestantizmus történetének egyik legkiválóbb alakja volt. Halálának kétszázadik évfordulóján, 1860-ban Sárospatakon az iskolakertben felavatták szobrát. Nagy kár, hogy születésének helyén, Ónodon semmilyen emlékmű nem emlékezett rá. (Ónod) Ágoston István (Reformátusok Lapja) Ez év nagy könyve: Vatai László: Átszínezett térkép 1979 őszén, hosszú szünet után, jártam ismét Magyarországon. Egy véletlen folytán összetalálkoztam ifjú korom első nagy szerelmével, aki férjhez ment pontosan egykori riválisomhoz, aki valamikor közgazdaságtant tanult, amikorén még csak gimnazista voltam. A József Nádor Műegyetemen kezdte és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen fejezte be. Mikor arról beszélgettünk, hogy is volt csak harminc valahány esztendővel ezelőtt, az egykori rivális elmondta, hogy két tanárára különös tisztelettel emlékszik: az egyik volt Nagy Imre, a másik pedig az “a zseniális, fiatal református pap” Vatai László. Előhozta az egyetemi indexét is, büszkén mutatta, hogy mindkettőjüktől jelest kapott. Azt is hozzátette, hogy Vatai László “egyik napról a másikra” eltűnt. Itt aztán én elmondtam az eltűnés okát: a Magyar Közösségi (és teljesen koholt) konstrukciós per kapcsán tartóztatták le. Meséltem aztán tovább, az angol nyelven megjelent Dosztojevszkij könyvéről, valamint a nyugati magyar irodalom egyik csúcsáról, Vatai László Ady tanulmányáról; Az Isten szörnyetegéről. Mélyen belemerültünk a beszélgetésbe, virradatkor hagytuk abba. Előkerültek az egykorú egyetemi jegyzetfüzetek is: és a töredező, elsárgult lapokról ugyanaz a Vatai László szólt hozzánk, akitől én itt kint nyugaton olyan sokat tanultam. Különös és sejtelmes éjszaka volt az Budán. Két éven belül hirtelen mindketten, a férj is és a feleség is, meghaltak. Hiszem, hogy a hazában is, mint nyugati magyarságunkban is, sokan vagyunk, akik Vatai Lászlót tanítómesterünknek tartjuk. Ezért oly nagy öröm az, hogy a Püski kiadónál New Yorkban májusban megjelent Vatai László legújabb kötete: Átszinezett térkép. Hét tanulmánya olvasható a kötetben: Dosztojevszkij, a titokzatos géniusz; Arany János a magyar írók fejedelme; Bethlen Gábor— Erdély fejedelme; Márai Sándor naplói; Németh László — Homályból homályba; A Független Kisgazdapárt társadalombölcselete; Harc az új világképért. Mindegyik írás megérdemli a legnagyobb figyelmet. Nem hiába nevezi Vatai Lászlót “az egzisztencialista filozófia” legjobb magyarországi úttörőjének a Magyar Irodalmi Lexikon, minden egyes tanulmány ezt erősíti meg, talán annyit tehetnénk hozzá, hogy magyar kálvinista egzisztencializmus. Persze minden ilyen kategorizálás fogyatékos. A lényeg az, hogy Vatai Lászlóról és legújabb könyvéről is elmondható az, amit negyven esztendővel ezelőtt Szerb Antal fogalmazott meg ugyanannak a hegyvonulatnak másik csúcsáról, Szenczi Molnár Albertról: “Benne mutatkozik meg legtisztábban az a paradoxon, hogy a leginkább magyar a leginkább európai is. Nekik Európa kultúrmagassága és a honi kisszerűségektől való távolság kellett ahhoz, hogy egy másik, különb Magyarországért fáradozhassanak. Hazamenni a létező Magyarországba, annyit jelentett, mint lemondani az ideális Magyarországról.” Harminchét éve nyugaton él Vatai László is, akárcsak a tizenhetedik század nagy magyar kálvinista egzisztencialistája Szenczi Molnár Albert is. Egész életművük a magyarság lelki és szellemi felemeléséért áldozódott fel. Erről bizonyít ez a csodálatos könyv is, amit nyugati magyarságunk szellemi élete legnagyobb eseményének nevezhetünk 1985-ben. Komjáthy Aladár
