Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-08-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD egyetemnek volt egy fontos közös jellemvonása: mindkét főiskolán Erasmus hívei tanítottak! Desiderius Erasmus (1467—1536) a nagy német humanista tudós és író rendkívüli termékeny írástudó volt és szellemes, sokoldalú pedagógiai dolgozatai nagy hatással voltak korára. A "De duplici re rum ac verborum copia" című Kolozsvárott is megjelent. Egyik korszakalkotó munkája volt a Szentírás görögnyelvű szövegének kiadása. Leghíresebb műve volt az, amely “A balgaság dicsérete" címmel jelent meg magyar nyelven s amely szatirikus gúnnyal fordul korának eltévelyedett eszmeáramlataival szembe. Bár élete során előfordult, hogy szembefordult Luther Mártonnal — igaza van Szerb Antalnak, mikor kijelenti, hogy Erasmusnál inkább senki sem egyengette Luther útját". (“A Világirodalom Története" — Magvető, Budapest, 1941, 264 o.) Erasmus filozófiájával — akaratlanul is — a protestáns filozófia előfutára, előkészítője lett. Azok a bécsi- és krakkói tanítványai, hívei, akik e két egyetemen oktatták az ifjú humanistákat, még akkor is a reformáció felé terelték őket, még ha professzor is, diák is, élete végéig megmaradt a római egyház hívének. A XVI. században egyre fontosabbá vált a Biblia különböző anyanyelvekre való fordítása és ezt nemcsak a reformáció felé való vonzódok látták szükségesnek, hanem az erasmusi filozófiát elfogadók is. Elvitathatatlanná vált, hogy a Szentírást le kell vinni a nép közé, méghozzá úgy, hogy annak szövegét az Is megértse, aki nem rendelkezik görög, vagy latin nyelvtudással. Mint ahogy Erasmus azt követelte, hogy a Bibliát európai anyanyelvekre kell fordítani, méghozzá tudós-humanista színvonalon, éppen úgy követelték és terjesztették ezt a gondolatot az erasmusi emlőkön nevelkedett bécsi- és krakkói professzorok is. Fejlődő magyar kultúránk szempontjából igen fontos, hogy az "erasmusi iskola” és a magyarországi protestantizmus felemelte a népnyelv gyakorlati szerepét. Nemcsak a vallásos irodalom keretében, de — részben ennek hatására — megmagyarosította nemzeti irodalmunkat az, hogy központi helyzetbe került az igehirdetés, a prédikáció. A protestáns és erasmusi prédikátorok már magyar nyelven szóltak a hívekhez — és ennek nyomában fokozatosan, lassan kivirágozhatott a magyar nyelvű világi irodalom is! Jól fejezte ki ezt az irányzatot egy — Komjáthy Benedek után működött — debreceni reformátor, püspök és író, Melius Juhász Péter (1515—1572) ekképpen: “Miként a prédikátorokat azt kívánja Isten, hogy valaminemű nyelven a Juhok vadnak, azon nyelven prédikáljanak a híveknek és ne bolondoskodjanak az idegen, értelem nélkül való szóval." (Mélius Juhász Péter Prédikáció-gyűjteményének előszavában.) A derék prédikátor a fenti — a korszak túlérdes kifejezésmódját használó — mondatában azt kívánta tudatosítani, hogy a prédikációt a “juhok” (illetve a hívek) anyanyelvén kell elmondani; így válik érthetővé és lelket-gazdagítóvá. A protestáns vallásgyakorlat szükségessé tette a nemzeti nyelv kultuszát. “Az eszmeközvetítés most már nem az Egyház monopóliuma, a hívőnek magának, a maga útján kell személyes hitre szert tennie, hogy üdvözöljön." (Szerb Antal: Magyar Irodalomtörténete. Magvető. Budapest, 1972. 82 old.) Miképpen Erasmus Luther előtt, úgy egyengette Komjáthy, Pesti és Sylvester János, ez a három magyar erasmista bibliafordító a magyar reformáció, és egyúttal a magyar nyelv irodalmi-nyelvvé való tétele előtt az utat. Persze, — elengedhetetlen megjegyeznem, hogy — már előttünk is volt — 11 — magyar nyelvű bibliafordítási kísérlet. A magyarországi husziták, akárcsak csehországi testvéreik, mindenekelőtt a Bibliát akarták az egyszerűbb emberek között is érthetővé tenni. Az 1430-as években két szerémségi huszita prédikátor, Tamás és Bálint, akik előzőleg a prágai egyetemen végezték tanulmányaikat, már komoly magyar nyelvű bibliafordító kísérletet tettek, de a tudományos Igényű magyar bibliafordítás — és vele együtt a magyar nyelv fokozatosan irodalmi nyelvvé való tétele Komjáthy Benedekkel és társaival indul útjára. III. KOMJÁTHY BENEDEK ÉLETÉRŐL aránylag nem sokat tudunk. Teljesen bizonytalan, hogy mely esztendőben születhetett; a valószínűség az 1510-es évek első felére utal, tehát azokra az évekre, amikor még II. Ulászló (Dobzse László) volt a magyar király. Neve után arra kell következtetnünk, hogy a Nyitra megyei Komjáti községből való. Komját (ma: a szlovákiai “Komjatice”) egykor Érsekújvár és Nyitra elővárosa volt. Nyilvánvaló, hogy a XVI. században a vár körül épült község a magyarországi reformáció komoly bástyája lehetett, hiszen ugyancsak Komjáton működött (Komjáthy Benedek utáni években) Huszár Gál is, a szenvedélyes hitvitázó, aki itt alapított nyomdát 1573-ban. Komjáthy Benedek gyermekkora, ifjúvá való serdülése ugyancsak viharos történelmi időkben történt. A Habsburg-ház felismerte “Dobzse” László gyengeségét és fel akarta használni az alkalmat magyarországi térnyerésre. Az értelmes és szorgalmas ifjú fájó szívvel láthatta, hogy a hatalmaskodó oligarchia és a tehetetlen uralkodó árnyékában fokozatosan összeomlik Mátyás országalkotása. Kisgyermekkorából a Dózsa György parasztjai által felgyújtott városok-községek tüzesrémemlékei maradtak meg s érettebb fejjel tán megállapíthatta, hogy a Verbúczy-féle “Triaprtitum" a maga módján “rendet" csinált ugyan, de legyengítette, elkeserítette a falvak népét és az ország egyre lehangoltabb, egyre gyengébb lett azokban a veszélyes időkben, amikor Szulejmán szultán éppen Magyarországon keresztül kívánta Európát a lába elé kényszeríteni. Nincs pontos adat rá, hogy hol lehetett az ifjú Komjáthy Mohács idején (1526), de valószínű, hogy faluja, Komját, területileg Habsburg Ferdinánd hatásköre alá tartozott. 1529-ben, tehát abban az évben, amikor H. Szulejmán először kísérelte meg Bécs elfoglalását, Komjáthy Benedek éppen a bécsi egyetem hallgatója volt és lelkesen szívta magába erasmista professzorainak tanításait. A IV. Rudolf által már 1365-ben megalapított bécsi egyetem a korszak humanista művelődésének egyik büszke fellegvára volt, és a fiatal Komjáthy büszke volt arra, hogy olyan főiskolán tanul, melynek számos humanista kapcsolata volt magyar hazájával, hiszen az egyetemen még mindig érződött Mátyás király reneszánsz hatása, Vitéz János és társainak kezenyoma. Az egyetemet elvégezve, tanítónak ment. Nem tudjuk pontosan, hogy melyik magyar település volt az, ahol először oktatott, de valószínű, hogy a török hódoltság területén lehetett, mert adat van arról, hogy kénytelen volt első pedagógiai állomáshelyét menekülve otthagyni. Ezt az adatot összeegyeztethetjük azzal, hogy 1531-ben a török megint hadjáratot vezetett Bécs ellen; ez volt az, amely 1521-ben Kőszeg hősies ellenállása folytán elakadt. Komjáthyt özvegy Perényl Gábomé hívta meg Nyalábvárába, ahol Perényi János tanítója lett. A Perényi család Mátyás halála után egyike lett a leggazdagabb és legbefolyásosabb főúri családoknak. Perényi Imre (megh. 1519-ben) elvitte REFORMÁTUSOK LAPJA a nádori székig, Perényi Ferenc és Gábor pedig hősi halált haltak Mohácsnál. A báróságot kapott Perényi család Péter nevű sarja — felcseperedvén — átmenetileg Erdély vajdája lett és 1527- ben az ő révén a Szent Korona is Ferdinánd kezébe került, — nem csekély bosszúságára Zápolya Jánosnak. Ugyanez a Perényi Péter 1531-ben saját királyságához próbálta az utat egyengetni. Később a szultán elfogatta és kiszolgáltatta Zápolyának. Özvegy Perényi Gábomé valószínűleg a mohácsi csatában elesett vitéz felesége volt s János fiára ugyancsak történelmi szerep várt a török által meg nem szállt területeken. Az 1530-as évek elején Komjáthy már erősen dolgozhatott tervezett bibliafordításán. Szent Pál leveleit igen fontosnak tartotta. Valóban: Pál apostol életének és művének személyes emlékei azok a levelek, amelyeket az általa alapított vagy vele kapcsolatba került gyülekezeteknek, valamint egyes munkatársainak írt, s amelyekből nagy egyénisége és alapvető theologlája világosan kibontakozik. Komjáthy a Szent Jeromos által már a IV. században elkészített latin nyelvű bibliafordítást, a “Vulgátát" vette alapul. Innen fordította magyarra Pál apostol leveleit. Az 1533- ban kiadott munkának latin és magyar címet is adott. A latin cím: “Epistolae Pauli lingua hungarica donatae.” A magyar cím: “Az zenth Paal leveley magyar nyelvűén." A könyv kinyomtatása Krakkóban történt. A krakkói könyvnyomdák már nemcsak a lengyel igényeket igyekeztek kielégíteni, hanem a külföld részére is állítottak elő könyveket. A magyar diákok által sűrűn látogatott krakkói egyetem nyomdája kiszolgálta a magyarországi humanista és vallásos igényeket is. Komjáthy kortársa, Sylvester János is Krakkóban kezdte Erasmus latin nyelvű Ojtestamentum-fordítását; Krakkó lett a színhelye Komjáthy Benedek Szent Pál-fordításának, ill. kinyomtatásának is. "A fordítás darabos — írja az 1927. évi Tolnay Világlexikon — különösen az teszi nehézzé, hogy egy-egy kifejezést több egymás mellé halmozott hasonló szóval is kifejez, de éppen ez adja nagy nyelvtörténeti becsét.” Mint a fordítás magyar nyelvű címéből is látható: a magyar nyelv még távol volt mai irodalmi fokától-minőségétől. A “szent” szót Komjáthy “zenth”-nek írja; a kettős betűt nem ismerte és a “t” után ösztönszerűen is “h”-t írt. Az “á” betűt csupán kettős “aa”-val volt képes érzékeltetni. A többesszámot nem “i”-vel, hanem “y”-al írta, a “v” hangot “u”-val jelezte. A korabeli olvasó előtt igyekezett mindenáron éreztetni, megértetni Szent Pál mondanivalóját, ezért némelyik latin kifejezést — egymásután leírva — több magyar szóval is jelzett, hasonértelmű szavakkal. Ez az olvasót ugyancsak megzavarhatta, mégis ebben rejlik a hallatlan nyelvtörténeti érdekesség, hiszen ezen keresztül képet nyerünk a XVI. század szókincséről. Természetesen semmiesetre sem szabad a dolgot úgy elképzelnünk, mintha a magyarok már 1533-ban, vagy az azt követő években máris tudomást szereztek volna a nagyjelentőségű fordításról. A korszak kommunikációs lehetőségei ezt korántsem tették lehetővé. Valószínű, hogy csupán a Perényi famíliában, valamint Komjáthy közvetlen rokonsága, hívei körében vált ismertté Pál apostol magyar nyelven megírt levelezése. Meg aztán: az 1533-as esztendőben amúgyis elsősorban a legfontosabb politikai esemény kötötte le a figyelmet: Habsburg Ferdinánd átmeneti békét kötött Szulejmánnal. Zápolya Kelet-Magyarország királya maradt, és mindketten — Ferdinánddal együtt — adót fizettek Konstantinápolynak.
