Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-08-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD Founded in 1900 Official Organ of the Calvin Synod-United Church of Christ Vol. 84, No. 4., 1984. August REFORMÁTUSOK LAPJA Alapítva 1900-ban A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja 84. évf., 4. szám, 1984. augusztus ERDÉLY, ERDÉLY, ERDÉLY ... Washington, D.C. Valami egészen új dolog történt Washingtonban 1984. május 31-én, amerikai és kanadai magyar népünk történetében. Amikor végetérhetetlen hosszú sorban meneteltünk a Washington emlékműtől a Capitolig, a teljesen idegen számára is nyilvánvalóvá lett az, hogy itt valóban maga az észak-amerikai magyar nép mozdult meg méltóságteljesen, fegyelmezetten és vallásos áhítattal. Ezt nem mi láttuk meg először, akik a hosszú, ötkilométeres menetben vonultunk, hanem egy texasi újságírónő, aki talán addig a napig nem is tudta pontosan, hogy hol is van Erdély. Mikor az amerikai kongresszus képviseletében sorra egymásután megszólaltak az amerikai képviselők Kaliforniából, New Yorkból, New Jerseyből, Ohióból és Michiganből, megható volt és újszerű volt azoknak a komoly tájékozottsága erdélyi magyar véreink sorsproblémájáról. Mennyire mások voltak ezek a beszédek, mint a régi szabványos, leereszkedő és tudatlan demagógiák, amikhez évtizedeken keresztül már hozzászokott a fülünk. Áldottak legyenek azok a tájékoztatás szolgálatát végző, előttünk ismeretlen amerikai magyar fiatalemberek, akik ebben oly sok áldozatot hozva fáradoztak. A washingtoni nap sok tanulsága között első helyen áll az, hogy ilyen jól megszervezett, okosan és fegyelmezetten levezetett magyar megmozdulást én három évtizedes északamerikai életem során nem láttam. Az előkészítésben, a menet megszervezésében, irányításában, a tüntetés levezetésében szolgálatot teljesítő fiatal gárda mindmegannyi ismeretlen arc volt, a legtöbb résztvevő számára csak annyit jelenthetett, hogy itt valami egész újszerű indult meg, frontáttörés és Istennek hála, ez az új összehasonlíthatatlanul jobb és ígéretesebb, mint amit eddig láttunk. Valóban, itt az egész észak-amerikai magyar nép volt jelen. Lehetetlen volt a kongresszus lépcsői alatt állva nem érezni Lincoln Ábrahám szellemét, aki először fogalmazta meg az amerikai magyar valóságban ma is egyetlen lehetséges utat: “Néppel a népért . . .” Tizenegy államból és két kanadai tartományból voltak jelen magyarok. Mivel egy szemfüles washingtoni magyar újságíró megszámolta, hogy csak huszonnégy washingtoni magyar volt jelen, így mindenki, aki valósággal vonult és tüntetett, legkevesebb százötven mérföldes távolságról jött, de a tömeg zöme legalább ötszáz mérföldet utazott, nem beszélve azokról, akik Montreálból, Clevelandból, Torontóból és Lorainból három napot kellett, hogy utazzanak. Ahogy Feaghan clevelandi képviselő meg is jegyezte, ti többszázezer embert képviseltek . . . Egy öreg amerikai újságíró, aki még véletlenül sem volt magyar származású, magyarázta el nekem a Capitol lépcsői alatt, hogy úgy számítják a washingtoni tüntetéseket, ha valaki egy teljes napot elveszít azért, hogy ott legyen az 5000. szavazópolgárt képvisel, akik azonban három napot kell utazzanak, azok személyenként 10 000 avagy 20 000 ember véleményét fejezik ki. Ö számolta ki nekem, a tizenkilenc autóbusz ténye alapján azt, hogy az amerikai politológusok szerint a mi washingtoni tüntetésünk kétmillió embert jelentett! Mivel valóban ott volt a nép; három-ötéves gyerekektől a nyolcvan évesekig, köztük csonkák-bonkák, akik végigjárták a hosszú utat senki sem esett ki, mindenki kitartott! Valahogy úgy érezte az ember: itthon vagyunk Amerikában, ez a mi hazánk, ahol érvényesíthetjük szabadságjogainkat a mi testvéreinkért: néppel a népért. Vallásos jellegű volt megmozdulásunk: akárcsak Martin Luther King Jr. népe zengte annak idején a “We shall overcome” kezdetű dicséretet, úgy énekeltük mi is egy szívvel-lélekkel a Tebenned bíztunkot a Capitol lépcsőinél és hallgattuk Bütösi János püspök bizonyságtevését és együtt imádkoztunk Kiss Gábor jezsuita atyával. Arra is felhívták a figyelmemet, hogy az elmúlt három évtizedben ez volt az első és eddig egyetlen olyan tömegmegmozdulás, ahol az amerikai és kanadai zászló együtt marsolt a felvonulás első soraiban és lengett a Capitol lépcsőin. Erre igen felfigyeltek az amerikai képviselők és újságírók és ezt jó, ha megjegyezzük magunknak. Szimpátia tüntetésünk kontinentális jellegű is volt. Lehetetlen volt észre nem venni, hogy ma már talán még jobban (mint százéves múltunkban mindig is így volt ugyan) csak az egyházak hozzáállásával lehet megmozdítani valójában az északamerikai magyar népet annak minden rétegeződésében: sokszázan voltak másod- és harmadgenerációsok is, olyanok is, akik egyáltalán nem, vagy nagyon gyengén beszélnek magyarul, de Erdély ügyében — ha jól informálják őket — egyformán éreznek és hajlandók három napot is feláldozni, ezer- és ezer kilométereket autóbuszon törődni. És ez szolgálat, nem vezérkedés. Mi csak hitbeli meggyőződésünkből szolgálni akarunk — mint a legmodernebb teológiák is mondják Bonhoeffertől Luis
