Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-06-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD Founded in 1900----------------------------------------------------------------------- tÓ' Ik'jP Official Organ of the Calvin Synod-United Church of Christ ‘1 Vol. 84, No. 3., 1984. June REFORMÁTUSOK IAPJA Alapítva 1900-ban A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja 84. évf., 3. szám, 1984. június Lelkesedés vagy nyelveken szólás? Pünkösd ünnepét, a Szentlélek kitöltetését sokan öszszekapcsolják a nyelveken szólás ajándékával. Tény, hogy az első pünkösdnek (Ap. Csel. 2:1 — 13) egyik látható jele az volt, amikor az apostolok megtelve Szentlélekkel “különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik”. Az ünnepre összegyűlt sokaság nagy zavarban volt “mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni ... az Isten felséges dolgairól”. A Szentírásban ez az egyetlen alkalom, ahol a nyelveken szólás ismert nyelveken való értelmes beszédet jelent. Minden más esetben a nyelveken szólás egy belső hevültségből fakadó, Istennel való egyéni és privát párbeszédet jelent, amely a kívülálló számára értelmetlen, (lásd I.Kor. 14-et) Tehát a Bibliában a nyelveken szólásnak két változata van: 1. az első pünkösd egyetlen egyszer előforduló, a kívülállók számára is érthető ismert nyelveken való szólása, és 2. a Lélek elragadtatásából fakadó egyéni, Istenhez való imádságok, amelyet a kívülállók csak úgy érthetnek meg, ha valaki meg is magyarázza azokat. Nem áll rendelkezésünkre olyan eszköz, amellyel most, majdnem 2000 évvel később megvizsgálhatnánk az első pünkösd értelmes nyelveken való szólásának hitelességét. Nincs tudomásom olyan hiteles esetről, hogy valaha valaki is értelmesen el kezdjen egy olyan nyelven beszélni, amely hatásának előzőleg ne lett volna kitéve, így az első pünkösdnek ez a feltevése, szószerinti értelmezésben, ma nem igazolható. Ez persze nem zárja ki, hogy akkor ez az esemény nem úgy történt meg, ahogyan azt leírták. Hit által ez elhihető, ha valaki erre kívánja használni a hitét. Van azonban az első pünkösdnek ma is “igazolható” része. Itt is szükség van hitre, de itt a hitemet már nemcsak arra használom, hogy “elhiszem”, hogy valami miként történt, hanem inkább én is cselekvő része leszek a pünkösdi eseménynek. A gyáva, bujkáló, elzárkózott tanítványok váratlanul és hirtelen nagy bátorsággal Isten és Jézus Krisztus nevében a nép között tesznek bizonyságot. A Léleknek ez az ereje és csodája azóta is megismétlődik, bennem is helyet kaphat. A krisztusi üzenet egyszeriben személyessé, “mi nyelvünkön” (az én nyelvemen) szólóvá vált. Mint a bábeli nyelvzavar ellenképe, itt Jézus Krisztusban “egy nyelvet” beszélünk. Ezek a pünkösdi jelenségek azóta is megismétlődnek bennünk és közöttünk is. Ennek erejéből és igazságából semmit sem von le, sőt erősíti azt, ha ez az egynyelvűség “szimbolikusan” van jelen. Ha tényleg egység van, ha tényleg egy az Urunk, akkor annak szimbolikus kifejezése a valóságot és az igazságot írja le. (Mert ugyebár nem az a csoda, ha egy nyelvet beszélünk, hanem az, ha egyetértünk!) Az egyéni elragadtatásból származó és a kívülállók számára érthetetlen nyelveken való szólásról elég részletesen és keményen beszél Pál apostol az I. Korinthus 14. részben. Érdemes ezt most ismét elolvasni pünkösdre készülődve. Úgy látszik abban a korban a nyelveken való szólást különlegesen értékes ajándéknak tartották sokan. Ebben láthatták bizonyságát annak, hogy ők tényleg Szemléiket kaptak. Valószínűleg a nyelveken szólók egy kicsit különb tanítványoknak tartották magukat, mint azok, akik nem rendelkeztek ezzel az ajándékkal. (Ilyen keresztény “gőg” ma is van!) Pál apostol figyelmezteti a korinthusiakat, hogy az érzelmeken alapuló vallásos hit kifejezésének elsősorban az egyéni vallásos életben van helye, és nem a gyülekezetben. A gyülekezeti vallásos életnek értelmesnek is kell lennie, hogy mások is követhessék azt, ami történik. “Imádkozom a Lélek által, de imádkozom az értelemmel is, dicséretet éneklek a Lélek által, de dicséretet éneklek az értelemmel is. Mert ha csak a Lélek által mondasz dicséretet, akkor az, aki az avatatlanok helyén ül, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz?” (I.Kor. 14:15-16) Úgy érzem, hogy a nyelveken szólás az első századi Biblia világának egy kortünete. Igazában nem a nyelveken szólás a lényeg, hanem az, hogy a mi hitünket érzelmi úton is kifejezzük. Ma tombolva tapsolunk az operában, vagy magunkon kívül biztatjuk kedvenc csapatunkat a sportpályán, vagy egyeseket magával ragad a beat-zene, másokat az ínyenc ételek aromája. A lelkesedésünket, érzelmeinket mozgásban, hangban, grimaszban is kifejezzük, sokszor bizony oly furcsán, hogy a kívülálló nem győzhet csodálkozni. A mai kor gyermeke így beszél a nyelveken. Jézus Krisztus evangéliuma ma is kiválthat legalább annyi érzelmet, izgalmat, lelkesedést, ujjongást, mint egy beat-zene vagy egy sportmérkőzés. Ez a lelkesedés legyen látható és hallható rajtunk. Szerintem ez a 20. századi értelmezése a nyelveken szólásnak. Ami pedig a tradicionális nyelveken való szólást illeti, ismét Pál apostol az eligazító: "de a nyelveken való szólást se akadályozzátok” (I.Kor. 14:39). Adjunk szabadságot, tiszteletet és szeretetet mindenkinek, de a magunk számára is ezt kérjük. A magam részéről, tradicio-
