Calvin Synod Herald, 1983 (83. évfolyam, 2-4. szám)
1983-04-01 / 2. szám
CALVIN SYNOD HERALD —14 — REFORMÁTUSOK LAPJA 15 millió magyar él a világban Statisztikai adatok és becslések szerint mintegy 15 millió magyar él a világon. Ebből 13,6 millió a Kárpátmedencében, eredeti szülőföldjén, azon a területen, ahol a magyarok több mint ezer éve megtelepedtek. A magyar statisztika szerint országunk lakossága 10,7 millió. Csehszlovákia területén 620 ezer magyar nemzetiségű és magyar anyanyelvű lakost számlált az 1980-as statisztika. Az 1979. évi szovjet adatok szerint a Kárpátontúli Területen 170 ezer magyar élt. Az 1977-es román statisztika szerint Románia területén 1 millió 670 ezer magyar van. Az 1981-es jugoszláv statisztika szerint 420 ezer főt számlál a magyar etnikum Jugoszláviában. Az elmúlt tíz évben végbement változásokat figyelembe véve megállapítható, hogy Csehszlovákiában és Romániában a statisztikák szerint nem változott a magyarok lélekszáma, a Szovjetunióban élőké valamelyest nőtt, míg a legutóbbi vajdasági felmérések szerint Jugoszláviában mintegy 10 százalékkal csökkent a magyarok száma. Másfél millió magyar él szétszórtan a világ legkülönbözőbb országaiban, akik elhagyták szülőföldjüket, kivándoroltak. E számadat megítélésénél hangsúlyozni kell a becslés jelleget, mert pontos adatok nincsenek. Egy legutóbbi magyar kiadvány szerint például az amerikai, az ausztráliai és az európai földrészen, valamint Izraelben összesen 1 millió 85 ezer ember él, aki anyanyelvűsége szerint magyarnak tekinthető. Országonként a következő lélekszám valószínűsíthető: USA 450 ezer, Kanada 130 ezer, Latin-Amerika 100 ezer, Ausztrália 50 ezer, Izrael 130 ezer, Ausztria 70 ezer, NSZK 50 ezer, Anglia 25 ezer, Franciaország 30 ezer, Belgium 10 ezer, Svájc 15 ezer, Svédország 10 ezer, Norvégia és Dánia 5 ezer, Olaszország 5 ezer és Hollandia 5 ezer. A magyar népesség kivándorlása, emigrálása mintegy 100 év alatt három nagy kivándorlási hullámban zajlott le. Az első a századforduló környékén történt: európai és amerikai kikötők adatai szerint az akkori Magyarország területéről mintegy 2 millióan hajóztak át az óceánon. Az akkori Magyarország nemzetiségi viszonyait tekintve azonban ennek csak kisebb része volt magyar. Ezek abszolút többsége viszont földnélküli, szegény ember volt, család nélkül mentek, hogy pénzt szerezzenek — és hazajöjjenek. Végleges kivándorlókká csak az I. világháború teremtette körülmények változtatták őket. A második nagy emigrálási hullám a II. világháború időszakára esik. A gazdasági indítékú kivándorlás mellett itt már megjelent a politikai emigráció is. A fasizmus növekvő térhódítása sok magyar értelmiségit kényszerített külföldre. A hadiesemények következtében több százezer katona, civil, s a jobboldali pártok tagjai hagyták el Magyarországot. A koncentrációs táborokat túlélők közül is sokan nem tértek vissza. Az így külföldre távozottak száma nem ismeretes; egy magyar felmérés 354 ezer, míg egy oxfordi statisztika 500 ezer emberrel számol. A harmadik nagy emigrálási hullám időszaka 1956. Akkor 200 ezren futottak világgá, de ebből 50 ezren hazatértek. Külön szomorú tény, hogy a kivándorlókból 50 ezren 18 éven aluliak voltak, ebből pedig 10 ezer szülő nélküli árva. Dr. Gosztonyi János, a Magyarok Világszövetségének főtitkára egy beszédében elmondotta, hogy a kivándorlási folyamat ma is tart, ezt azonban csak “elszivárgásnak” lehet nevezni. A kivándorlás egy része legális családegyesítés — sok magyar lány megy feleségnek Olaszországba vagy az NSZK-ba. Az évi több százezer magyar turistából csak néhány száz nem tér haza évente. A jobb anyagi érvényesülés reménye, családi problémák, kalandvágy általában a motiváló tényező. Nagy kérdés az, hogy mennyire maradnak magyarok a magyarok a nagyvilágban? Ezt a kérdést elemezte á'közelmúltban egyik előadásában dr. Gosztonyi János. A főtitkár elmondotta, hogy az első generációsok — akik Magyarországon születtek — jól megőrzik nyelvünket. A második nemzedék többsége már nem tanul meg magyarul. Inkább csak értik, de nem beszélik a nyelvünket. Érdekes, új jelenség figyelhető meg a harmadik és negyedik generációnál, különösen az USA- ban. Egyre erősebb az etnikai tudatosodás, a származáskutatás. Hogy mennyire maradnak meg magyarnak külföldön a magyarok, az sok mindentől függ. Befolyásolja ezt a szülők szándéka, nevelési befolyása és az egyházak hatása. Az emigrációban ugyanis az egyházak mindig a magyar nyelv és kultúra megtartásának fontos bázisai voltak. Ezt az egész folyamatot alapvetően ugyancsak meghatározza a befogadó ország politikája. Igaz, a legtöbb államban nem fordítanak rájuk különösebb figyelmet, hanem a gyors beolvasztásra törekszenek. De elismerésre méltó például a svéd kormány politikája, amely rendkívüli mértékben tiszteletben tartja a bevándorlók anyanyelvének és kultúrájának megőrzésére irányuló törekvést. A kivándoroltak viszonya a Magyar Népköztársasághoz ugyancsak nagyon fontos. Az első generációsok nagyobb része a jelenlegi magyarországi politikai rendszer elől emigrált, vagy azért nem tért vissza, mert Magyarországra a szovjet csapatok vonultak be és nem az amerikaiak. Itt többségében politikai emigrációval állunk szemben. A viszonyt jelentősen megterhelte az 1956. évi forradalom. Azóta a helyzet alapvetően megváltozott. Ahogy belső helyzetünk konszolidálódott, ahogy javult a Magyar Népköztársaság nemzetközi híre, olyan arányban alakult ez a viszony is. A folyamatot két tényező vitte előre különösen. 1963-ban általános amnesztiát hirdetett a magyar állam, és ez megteremtette gyakorlatilag majd mindenki számára a hazalátogatás lehetőségét. A látogatásnak tulajdonképpen csak anyagi lehetőségek szabnak korlátot. A másik lényeges tényező az volt, hogy az USA kormánya visszaadta a magyar népnek a volt magyar királyi koronát. Erről nagy vita folyt emigrációs körökben. Sokan ellenezték, hogy visszaadják a koronát addig, amíg Magyarországon kommunista uralom van. Végül az utolsó kérdés, milyen a mai Magyarország viszonya az emigránsokkal? Dr. Gosztonyi János tőmondatokban fogalmazott: “Senkit nem csalogatunk haza, bármilyen okból ment el. Mindenkinek azt mondjuk, legyenek jó állampolgárai befogadó országuknak, tartsák meg annak törvényeit, szokásait. Mi természetesen azt szeretnénk, hogy őrizzék meg anyanyelvűnket, nemzeti kultúránkat, szokásainkat. Mindezt adják tovább az új generációnak.” {Hazai Tudósítások)
