Calvin Synod Herald, 1982 (82. évfolyam, 1-6. szám)
1982-04-01 / 2. szám
CALVIN SYNOD HERALD-9-REFORMÁTUSOK LAPJA CALVIN SYNOD HERALD Pounded in 1900 Official Organ of the Calvin Synod-United Church of Christ ASTEN Vt*1'" Vol. 82, No. 2, 1982. April * 3ö4^ellenCt^ REFORMÁTUSOK LAPJA Alapítva 1900-ban A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja 'STEN 82. évf., 2. szám, 1982. április A Krisztus király megrázó története----------------------- (Máté27:26—38.)----------------------Megdöbbentő! Alig tudok rátekinteni a “dicső emberiség” e színezetlen arcképére. Ez nem lehet igaz! Miért is akarhatna bárki egy rablógyilkost, mint Barabás, szabadon bocsátani és nem a jóságos Jézust? El tudod te azt képzelni, hogy a világhírű római jog képviselője, Pilátus, ily törvénybe ütközően viselkedne, csupán azért, hogy a tömegnek tetszelegjen? Kemény küzdelmek bátor bajnokai csak nem űznének gúnyt egy halálra korbácsolt, vérző, s a lábán már alig álló fogolyból! Egy napsütötte bőrű afrikai nem vihette az én szelídkékszemű, érett búzatábla szőkeségű megváltóm keresztjét. Nem, és nem! Ez már túllépi a hihetőség határát. Az ég és föld királya, vagy ha még csupán egy jó és becsületes emberről lenne is szó, nem érhetett ilyen csúfos véget, két gonosztevő közt a fán függve, kiknek valószínűleg még vér is tapadt a kezéhez... Természetesen hiszek a Jézusban! Kimondhatatlanul jó ember volt; azért példaképünk itt az egyházunkban: szelíd, jóindulatú, segítőkész, finom viselkedésű igazi úriember... Igaz, igaz! Még jóval több is. De nem egy gonosztevő, vagy nem valaki, akit úgy kezeltek, mint gonosztevőt. Különben is, civilizált emberek csak nem viselkedhettek úgy, mint egy csőcselék. Nem így, vagy ehhez hasonlóan reagálunk, amikor elolvassuk a történetet? S aztán az első felháborodás után, gondolkodni kezdünk, s a magyarázat egyre világosabbá, egyre kézenfekvőbbé válik. Természetesen... a tömeget félrevezették! Gyakran megtörténik ilyesmi. Emlékszel? Még a választásoknál is előfordulnak hasonló esetek. A minap hallottam... és így tovább! A katonák?!... Talán kissé marconák, de egész biztosan bátrak, férfiasak, hősiesek. Azért katonák. Egyébként, hogy bízhatnánk rájuk országunk, s szabadságunk védelmét? Hogy képzelhető az, hogy ilyen férfiak gúnyt űznének Jézusból, amikor az akkori korbács ólom-hegyei már úgyis félholtra verték? Valahogy az egész jelenet a római tömeg “Kenyeret és cirkuszt!” ordítását idézi képzeletünkbe, kik legnagyobb élvezetüknek a kegyetlen arénák véres “játékait” tekintették. Talán felrémlenek előttünk a koncentrációs táborok, vagy a politikai rendőrség munkatáborainak embertelen kegyetlenségei is. De mindezek annyira távol állnak tőlünk, annyira eltűnnek a történelem porrétegei alatt, hogy szinte hihetetlen moziképek benyomásaira törpülnek már ma, és itt, ahol mi élünk. Tény! Talán nem aréna, vagy koncentrációs tábor. De mit idéz elénk a clevelandi két apáca, vagy a 27 megcsonkított gyermek El Salvador-i története. Avagy a houstoni 12 rendőr, ki holtra vert és a mocsárba dobott egy 19 éves fiatalembert. Vagy az oly jól fizetett profi boxolás véres arcú, és a profi football megbénított áldozatai. Vagy a köreinkben is ismeretes, udvariasnak hangzó, de egyik-másik szerencsétlenebb ismerősünket borotvaként sebző “szimpatikus” megjegyzéseink. Vajon hányszor rúgunk bele az élet küzdelmei által földre tiport embertársainkba szavainkkal, vagy viselkedésünkkel? Mennyiben különböznek mindezek a katonák gúnydáridójától? Mindez kissé feszélyeztető. így inkább Simonról beszéljünk, mertő, bár nem szándékosan, de segített a kereszt vitelében. Nem tudjuk, hogy néger volt, vagy sem, de minden esetre Czirénéből jött, mely Eszak- Afrikában van, így nagy az eshetősége, hogy az volt. Alapjában véve mindegy, mert nem a mi fajtánk volt, éppúgy, mint a názáreti Jézus sem, aki Dávid király leszármazottja, szinte színtiszta zsidó családfával, mely semmiképpen nem magyarázhatja meg és még kevésbé igazolhatja a mi becsesen dédelgetett szőke és kékszemű Jézus-portréinkat. Néger, zsidó, vagy arab — nem ez a fontos, hanem az, hogy a szerencsétlen Simon pont ott volt, mikor Jézus valószínűleg összeesett a gyötrelmek és a kereszt súlya alatt. Ne legyünk szentimentálisak. Simon nem ugrott oda e szavakkal, hogy “Uram, légy oly kedves engedd meg, hogy segítsek!” Óh! Nem! A katonák kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Egy büszke római katona soha nem vitte volna. Az ilyen osztályrész csak bűnözőknek, a senkiknek, a társadalom legalsóbb rétegeinek és kivetettjeinek dukált. És Simon? Csupán ember volt és ennek megfelelően viselkedett. Mindnyájunknak vannak keresztjei — magányosság, családi problémák, meg nem értés, munkanélküliség, havi számlák, testi nyavalyák, és így tovább — minek hurcolnánk mások keresztjeit, elég nekünk a magunkét cipelni. És Pilátus? Ez talán még keményebb dió, mint Simon. De nézd, mi mást tehetett? Ő hitt az igazságszolgáltatásban. Próbálkozott is, hogy az ártatlan Jézust megmentse. De a pozícióját csak nem veszélyeztethette. Lásd be, hogy mindennek van határa. Mi is kiállunk az igazság, vagy a barátaink védelmére. De az állásunk, vagy életünk, vagy jó hírnevünk, csak
