Calvin Synod Herald, 1981 (81. évfolyam, 1-6. szám)
1981-05-01 / 5-6. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD gyár a legenyhébb kisérő jelző. A cél nyilvánvaló: a magyarsághoz való tartozás végett alacsonyrendűségi érzést kiváltani a gyermekben. A szülőket, kenyérkereseti vonalon állandóan zsarolják, hogy gyermeküket szlovák iskolába küldjék. A magyar tannyelvű iskolákat állandóan zaklatják a legostobább adminisztratív fegyelmi eljárásokkal. A magyar nyelvű tanárképzést elsorvasztják, hogy aztán ,tanerő hiánya’ címen bezárják a magyar iskolát. A magyar pincéreket Liptószentivánba küldik, ottani éttermekbe, a gyetvai pincéreket pedig a magyar városokban alkalmazzák. Ha azután Komáromban, vagy Érsekújvárott magyarul közlőd étkezési vágyaidat, nem köpnek ugyan le, egy vaskos gorombaságot kaphatsz válaszul szlovák kultúrnyelven és — gyakran előfordul, hogy nem szolgálnak ki. A szlovák szociál-fasizmus elképzelhetetlen méretekben tobzódik és a szó szoros értelmében a legsötétebb balkáni szintre züllesztette a hajdan barátságos és kedves szlovák világot.” Kan. Magy. 1981. febr. 7. (aláírás) SZOMORÚ HÍR KOLOZSVÁRRÓL Az Erdélyből érkező legfrissebb értesülések szerint (1980. december), a román hatóságok újabb merényletre készülnek a magyarnyelvű középfokú oktatás ellen. Kolozsváron elterjedt a hír, hogy az illetékes román hatóságok ipari iskolává szándékoznak lefokozni a város ma már egyetlen magyar tannyelvű gimnáziumát, a 3-as számú matematika-fizika líceumot, ha a románoknak sikerül keresztülvinni e felháborító tervet, Erdély fővárosában megszűnne az utolsó magyar-nyelvű középiskola is, mely egyetemi tanulmányokra készít elő. Tudjuk, közvetlenül a második világháború után, 19 magyar nyelvű középiskola működött Kolozsvárott, közöttük olyan történelmi jelentőség iskolák, mint a Farkas utcai Református Kollégium és az unitárius Gimnázium. A románok fokozatosan valamennyi magyar középiskola működését megszüntették, egy kivételével. Most erre az utolsóra vetik ki hálójukat. A 3-as számú magyar tannyelvű líceum az egykori jezsuita kollégium, majd piarista gimnázium jogutódja. Az iskolát Báthori István fejedelem alapította 1579-ben, mely 1585-ig Kolozsmonostoron működött. Ekkor került mai helyére, a kolozsvári Farkas utcába. A nagymúltú tanintézet tavaly ünnepelte fennállásának 400 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból az iskola diákjai és volt diákjai tartalmas évkönyvet jelentettek meg, mely bepillantást nyújt az ősi kollégium gazdag múltjába és dolgos jelenébe. Olyan kimagasló egyéniségeket adott a magyar művelősésnek, mint Mikes Kelemen és Pázmány Péter. A nyugtalanító hír természetesen riadalmat okozott Kolozsvár magyar társadalmában, különösen az érdekelt diákok és szüleik sorában. Sokan tiltakozással fordultak a városi hatóságokhoz. Arról is tudomásunk van, hogy több romániai magyar író és egyetemi tanár a párt központi bizottságához fordult az üggyel kapcsolatban. Bukarestben a hírt állítólag nem erősítették meg, de tudjuk, hogy ez nem jelent semmit. Egyedül a jövő a megmondhatója, hogy vajon a riasztó hírek célja csak a diákok, tanárok és szülők nyugtalanítása, és így az iskolában folyó munka zavarása, — hűen a hagyományos román taktikázáshoz —, vagy pedig valóban az iskola megszüntetését készítik elő. Akárhogyan legyen is, a Nyugaton élő magyarság feladata figyelemmel kisérni a nagymúltú tanintézet sorsát és annak alakulásáról tájékoztatni a nemzetközi közvéleményt. A fenti levél Kolozsvárról keltezett 1981. január 4-i dátummal. Calif. Magy. 1981. febr. 6. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ÖREG KÚT Meghatóan kedves gesztus volt részedről elküldeni az „öreg kútról” szóló újságcikket. Persze, én jobban ismerem azt, mint a cikk írója, de mindig meghatódottan olvasom azt, amit mások írnak „rólunk”. A kút hiteles históriája pedig így hangzik: Nagy-András János gazduram egy izromban, amikor Pesten járt, elkerült a Ligetbe, ahol akkorontájt fúrták az ország első ártézi kútját. Francia mérnökök dolgoztak rajta. Nagyon megtetszett az öreg gazdának az a jó kút, ami télen-nyáron szakadatlan ontja a vizet, még pedig ugyanazon hőmérsékleten. Nyáron kellemesen hűvös, — télen pedig soha nem fagy be. Elhatározta, hogy szülővárosában is elkelne egy ilyen jóvízű kút. Meghát, — a jó friss víztől még senki sem ment neki a falnak ... Hazatérte után bement a főispánhoz. Előadta neki a látottakat és arra kérte, hogy furasson egyet, ugyanolyat, mint ott Pesten van, itthon is. Dehát, gazduram — volt a főispán válasza, tudgya kigyelmed, hogy az a pesti kút 37-ezer aranykoronájába került a fővárosnak? — Az pedig igön-igön nagy pénz... Volt mindkettőjük csendes megállapítása a kútfúrásról. „Hát majd tösziink akkor felőle valamit” — mondotta János gazda, ha tudunk. Ezzel azután el is ment az öreg gazda úgy, ahogy bekerült oda. Másnap reggelre beállított megismt a főispánhoz János gazda. Az egyik béresét pedig kinn hagyta a torony alatt egy kubikus-talicskával, meg egy zsidózsákkal benne. Elgyüttem,- esméglen, főispán-uram, kigyelmedhez, mert az Amiyukkal összekapartuk a kút árát, amit hozok talyikcsában, amire ott vigyáz kívül az emböröm. Itt van egy rakáson mind a 37-ezer aranykorona, osztán furasson kigyelmed itt is olyat, amint az Pestön van... Valóban ott volt egy zsákban tiszta-új, 37-ezer Mária-Terézia aranykoronás . . . ! Meg is fúrták Magyarország második legöregebb ártézi-kútját Hódmezővásárhely főterén. Én gyermekkoromban sokat ittam belőle. Ezelőtt mintegy hat évvel apadt el. Túlélte a pesti ligeti kutat több mint ötven esztendővel. János gazda, anyai-ágon való dédatyám volt. A történet a családban még úgy él mind a mai napig, mintha tavalyelőtt történt volna. Elek Áron