Calvin Synod Herald, 1980 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5-6. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD missziói és diakóniai tevékenységét is. A kommunista államokban élő egyház a világi hatalom által szigorúan ellenőrzött, irányított egyházak. Ugyanakkor gúzsbakötöttek is, missziói tevékenységet vagy egyáltalán nem, vagy csak erősen korlátozottan és meghatározottan végezhetnek. Állami támogatásban részesülnek, de ennek ára az állam politikájának kritika és fenntartás nélküli szolgálata. Az állam és egyház együttélésének legideálisabb formája, ha szabad egyház él szabad államban. Az amerikai magyar reformátusok boldogok lehetnek, hogy ebben az országban így élhetnek. Az évfordulón, Isten iránti hálaadással gondolhatunk arra, hogy 1600 év tapasztalata is ezt tanítja. Kiss Sándor * # # „BARÁTOM - ÜLJ FELJEBB . . Az 1980-ik esztendő februárja életem kilencvenedik évébe vezetett. Kilencven évből hatvanhat esztendőt az amerikai magyar református életben töltöttem el. Hálát adok Főpásztoromnak Jézusnak, hogy erre a munkamezőre rendelt, küldött engemet. Hálát adok Istennek, hogy 66 éven át amerikai magyar testvéreimmel együtt munkálkodtam, együtt építettünk, örültünk, szomorkodtunk, együtt hittünk, imádkoztunk, hit és testvér szeretetben együtt éltünk. Igaz lelki örömet, boldogságot adó, felejthetetlen hatvanhat esztendő. Személyes tapasztalat éreztette meg azt, hogy életünkben legnagyobb, áldott segítség volt Istenbe vetett hitünk. Egyházaink, lelkipásztoraink munkáján át megéreztük, hogy Megváltónk reánk tekintett, szíve megesett rajtunk, hozzánk jött és példázata szavaival szólt: Barátom, ülj feljebb .. . Nagy szükségünk volt erre a biztatásra, mert nehéz volt az élet. 1915-ben a Tóparti Egyházak: Ashtabula—Conneaut —Fairport Harbor—Erie lelkipásztora voltam hét éven át. Fairporti híveink nagy része a kikötőben dolgozott. „Rudás” — poralakú vasérc — szállító hajón és kanadai búzás hajón dolgozott. A hajó szállítmány kirakodását végezték. A kirakodó gépek még nem voltak általános használatban abban az időben, így lapátolták, kézi kis szekeren hordták ki a vörös színű poralakú vasércet, egy dollár napi munkabérért. Arcukra, izzadt testükre rakódott a vaspor. Estére úgy néztek ki, mint egy rézbőrű indián. Hazaérve megfürödtek, legidősebb gyermeknek kezébe adtak öt centet és egy bádogból készült csuprot. Öt centért teletöltötték a sallonban a bádogot sörrel. Vacsora után megitta a fáradt, kikötő munkás és alig várta, hogy lefeküdhessen pihenni, aludni. A Tóparti Egyházból Lorain, Ohioba hívtak meg. Ott is hét évig voltam lelkipásztor. Egyháztagjaink egy része a National Tube Co. acélgyárban dolgozott. Egy nap elmentem a gyárban megnézni, hol és hogy dolgoznak a mieink. Belépve, a kohó részén látom, hogy az open air furnace-ból hosszú vasrúddal húzza ki, dobja vízzel teli dézsafélébe az olvadó tüzes vasat a vasmunkás. Nézem a dolgozót: egyik presbiterünk, csak egy bőrkötény volt rajta. A nők is sokat dolgoztak. Több családfő egyedül jött ki az óhazából. Az volt a terve, hogy pár évig itt lesz, megspórolt pénzével visszamegy. Az ilyen férfiak családoknál kaptak ellátást. „Burdosok”-nak hívták őket. Némely családnál tíz, tizenöt burdos is volt. A háziasszony egész nap dolgozott: mosott, vasalt, sütött, főzött, súrolt. Néha mondtam is prédikációmban, hogyha lehetne, akkor szentté avatnám ezeket a burdosasszonyokat. Oly sokat dolgoznak, hogy segítsék családjukat, és az óhazában hagyott magyarokat. Nehéz volt az élet. A Biblia mondja: „Elvész a nép, ha nincsen látomás ...” A mi életünkben a vigasztalást, bátorítást, látomást az Egyház adta. Az egyház lelkipásztorai táplálták, erősítették a magyar lélek bizakodó alapvonását, hogy lesz az még másként, lesz az még jobban is. Tatárjárás, törökdúlás, német megszállás idején abban bizakodást adott kitartást: lesz még ez másként, mint a költő írta: „Lesz még kikelet Kolozsvár felett, elvonul még határainkról a holló sereg . ..” A látomás megvalósult a szebb jövő felől. „Tóvá lett a délibáb.” Boldogító volt látni, tapasztalni, hogy épültek, templomaink, alakultak egyházaink, a hit, erő forrásai között a segítő testvér szeretet közössége, a világon a legnagyobb, leggazdagabb testvéri közösség: az Amerikai Magyar Református Egyesület, melynek 25 évig elnöke voltam. Áldását, segítségét Ligonieri Bethlen Otthonunk Gyermek és Öregek Otthona mellett, építkező egyházaink, tengeren innen, tengeren túl, megpróbáltatásban szenvedő magyarok ezrei érezték, érzik. Az otthon szépsége, a gyermeknevelés meglepő szép átalakulást ért. Egyházaink, Franklin-Marshall College, Bloomfield College-Semynarium, Elmhurst College munkája megértette a szülőkkel, hogy a legértékesebb, amit gyermekeiknek adhatnak: iskoláztatni őket. Toledoi lelkipásztorkodásom idején egy évben 19 ifjú volt a Toledo University és más egyetem diákja. Az eredmény? — Évek múlva láttuk örömmel a szülők áldozathozatalának, ifjaik tanulásának édes gyümölcseit: lelkipásztorok, tanárok, tanítók, orvosok, ügyvédek lettek gyermekeink. Egyik ifjúnk a Bell Telephon Co. megbecsült, kiváló szakértője, ki 30 szakkönyvet írt a telefonról, másik fiúnk nagy acélgyár tisztviselője és így tovább. A Franklin-Marshall College magyar munkájának 50 éves jubileumán, Dr. Tóth Sándor magyar tanár emlékezete nem régen tartott ünnepén, az iskola által kiadott hivatalos beszámoló írja, hogy a magyar diákjaink a legjobbak között voltak. Megszépült, megnemesedett az otthon, a családi élet. Szívet melengető volt látni testvéreink lelki szépségeit. Egyik toledoi nőtestvérünk panaszkodott, hogy reumás a lába, sok fájdalmat okoz Mondom neki: Takács néni, minek jár amerikai házakhoz mosni, a vizes cément padlójú pince okozza a bajt, miért teszi, nincs rá szüksége . . . — Tisztelendő Uram — mondja ő — Franklin-Marshall Collegeba küldtük Jani fiúnkat... Sok pénzbe kerül... Oda kell a mosással szerzett pénz ... Szívesen teszem, a fiamért teszem... Hősökké formálta a lelkeket... a szeretet. Feleségem beszélte, hogy clevelandi otthonának udvarát egy magános idős magyar ember gondozta, kertjüket is. Mentor, Ohioban lakott „Veres bácsi”. Gyalog ment Mentorból Clevelandba, hogy megtakarítsa a villamos jegy árát. Nagyon jó kertész volt. Többször mondta feleségem, hogy sajnálta, szegényes, elhagyott kinézése volt. Munka után jó ebédet, pár pohár bort adott neki a pénz fizetésen kívül, mert segíteni akart rajta. Egyszer csak kitűnt, hogy miért spórolt. Mikor a clevelandi Nagy Templomot építették, Veres bácsi tízezer dollárt adott az építésre. Nagy meglepetés, öröm volt. Veres bácsi tízezer dollár-
