Calvin Synod Herald, 1980 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3-4. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD KOVÁTS IMRE ANDRÁS 1923 - 1979 1979. december 12-én hosszú, kínos szenvedés után tüdőrákban elhunyt Kováts András. Kováts Bandi 1923-ban született Nagykőrösön, református iparos és ügyvéd Kováts családból. Apja, Imre, a nagykőrösi Református Egyház és a Református Gimnázium jogtanácsosa volt. Bandi a családi hagyományokat követve maga is ügyvédnek készült. Főiskolai tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végezte, összes szigorlatait letette, de mielőtt doktorátusi tézisét megvédhette volna, a vesztett háború végén, 1945-ben katonai zászlóaljjal nyugatra vezényelték. 1950-ben Észak-Amerikába vándorolt ki és Clevelandiján telepedett le. Itt a Western Reserve University-n könyvviteli tanfolyamot végzett. A sors — a magyar sors — megint közbeszólt életébe. Éppen tanulmányai befejezése előtt kitört az 56-os forradalom. A magyarságnak ez a legszebb és legtragikusabb forradalma mindannyiunkat lelkünk mélyéig megrendített, önvizsgálatra, átértékelésre és tettekre késztetett. De Kováts Bandi ezen túlmenően kilendült a normális életrendü emberek mindennapi kerékvágásából és oda haláláig nem is tért vissza. A foradalom után New Yorkba költözött, ahol a menekült diákok segély- és ösztöndíjügyeit intézte, majd a Kossuth Foundation ügyvezető igazgatója lett. 1964-től 1969-ig a Madison sugárúti Presbiteriánus Egyház hivatalnoka, majd 1970-től a Standard Press irodavezetője New Brunswickon, s később az ötágú Síp kiadó hivatalának vezetője. 1972-ben, a herefordi zászlóbontás után csatlakozik az Itt-Ott baráti köréhez, majd a belőle kialakuló Magyar Baráti Közösséghez és ennek mindhalálig lelkes híve. A Közösségben látja az egyetlen reményt az észak-amerikai magyarság megtartására. Az utóbbi években az Amerikai Magyar Szövetség megreformálásával foglalkozott. 1979 szeptemberében a Szövetség igazgatójává választották. Még részt vesz a Szövetség decemberi gyűlésén Washingtonban. Onnan visszatérve, a repülőtérről barátai egyenesen a kórházba vitték, ahonnan már élve nem távozott. Kováts Bandi az ötvenhatos menekültek ezreit istápolta, segítette és igazította el. Csak önmagával és családjával nem törődött. Jelszavát szószerint és a megadott fontossági sorrendben élte: Magyarság ... Isten ... Család. Izzó hőfokon, 40 fokos lázban élte a magyarságot. Hamza András jellemzése pontosan leírja egyéniségét. Kováts Bandi tragikus magyar próféta volt, aki nem a földönjárók világában élt, hanem s magasságban álmodott, ahová a költői gondolatok emelik a hazát. Ezért a magasban lebegő hazáért, ezért a minden magyart összefogó hazáért, élt, dolgozott, agitált, konspirált, írta sokoldalas memorandumait, mondta órákhoszszat telefon-monológjait... Az otthoni magyarsággal való kapcsolatok úttörője volt a hatvanas években. Akkor, amikor ezért a munkáért csak kipellengérezés, társadalmi, sőt erkölcsi megvesszőzés járt. Nála jobb istápolója, eligazítója az ideérkező művészeknek, íróknak nem volt, de önmaga aohaem látogatott haza. Megrendítő és egyben felemelő és példamutató volt Bandi megfeszített, hosszú küzdelme a halálos kórral. Egy pillanatig nem adta fel a harcot. A halálos ágyon még az Itt-Ott nyári táborára készülődött 1980 augusztusában. És példamutató volt a Magyar Baráti Közösség összefogása, mellyel megszépítették a szenvedő ember utolsó hónapjait. A jelentős és rendszeres havi adományok lehetővé tették, hogy Bandi semmiben nem szenvedett hiányt és a próféta a halálos ágyon is folytathatta munkáját, fizethette telefonszámláját, másolási és levelezési költségeit. Testét kívánsága szerint elhamvasztották. Az urnát a nagykőrösi Kováts kriptában helyezik el. Kováts Bandi földi pora megtér abba a földbe, ahonnan lélekben egy pillanatra sem disszidált. Az emlékszertartást a Manville-i magyar református templomban tartotta Hamza András lelkipásztor és Bojtos László. Koszorú és virágok helyett a barátok — akik messze földről zsúfolásig megtöltötték a templomot — Bandi kívánságának megfelelően, a fiatalok erdélyi bizottságának (CHRR) adták adományaikat, az erdélyi magyarságért folytatott küzdelem támogatására. („Még itt sem nyugszik Kováts Bandi...”) A szertartást halotti tor követte. A tor végén néhány barát az urna körül elénekelte Bandi legkedvesebb népdalait: Szalárd alatt, Hosszú útról visszatérni nem lehet. A Magyar Baráti Közösség nevében Cseh Tibor emlékkopjafát farag Kováts Bandinak. A kopjafa-avató ünnepségre 1980 májusában kerül sor. Bandi, itt-ott találkozunk! (—tiboT—) (Folytatás a 12-ik oldalról) Itteni magyar gyülekezetekben is megfordultam, s volt alkalmam Igét hirdetni is. Hétvégeken, amikor jól esett kikapcsolódni a szemináriumi élet és munka hétköznapjaiból, a Manville-i parókia és Hamza András nagytiszteletü úrék vendégszeretete a távollévő családi otthont idézte számomra. Tanulmányaim befejeztével alkalmam nyílt, hogy Bütősi János püspök úr meghívása alapján részt vegyek a Kálvin Egyházkerület közgyűlésén, ahol megismerhettem az amerikai magyar református élet olyan személyiségeit is, akikkel addig nem volt alkalmam találkozni. Május végén volt a Szeminárium évzáró ünnepélye az egyetemi templomban. Jóleső érzés volt átvenni a diplomát, s ott tudni magam az ismert és ismeretlen elődök között, akik a Duna és a Tisza mellékéről érkezve, többszörös erőfeszítéssel, mint az itteni diákok, de sikeresen fejezték be a programot, amelyre vállalkoztak. Itteni heteim hamarosan véget érnek, s sok tapasztalattal meggazdagodva, a Princetoni Szemináriumot és az amerikai élet valóságát közelebbről megismerve térhetek haza Magyarországra. Ezúton is megköszönve mindazok jóindulatát, akik segítségemre voltak, azt kérem Istentől, hogy az itteni tanulmányokat, tapasztalatokat és indíttatásokat az Ö neve dicsőítésére, embertársaim szolgálatában hasznosíthassam. Páll László
