Calvin Synod Herald, 1980 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1-2. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD cára hasonult az erdélyi lélek. Számító észember, teljesen utilitárius, mert csak nemzetének élete volt érték számára. Ezért volt ravasz és megbízhatatlan, hogy őszintén, híven és igazán egyet akarjon és egyet szolgáljon. A maga érdekét nézte, mert személye és a nemzet érdeke egyéniségében öszszeolvadt. De azért élete egy óriás áldozat: naponként megáldozta örömeit, ambícióit, egy szép és gazdag élet minden kívánságát, mert uralkodása egy nagy nehéz szolgálat volt. A renaissance emberei országokat adtak életörömekért; ő az élet örömeit adta oda országáért. A magyar hibák bizonyos erények túlhajtása: az ő erényei ezeknek a hibáknak a negációi. A magyart a fantáziája hányszor vitte bajba: Bethlen hideg, józan, politikai matematikus volt. A magyart fellobbanó virtusa halálos ugrásokra bíztatta, Bethlen mindig megállóit, de csak a meredély szélén. A magyar beszédes, nyíltszívű nép: Bethlen hallgatag volt. A magyar nehezen fegyelmezi magát, sért és sértődik: Bethlen tudott tűrni, lemondani, várni. Minden magyar más párton van, de mindig csak egy párton: Bethlen sok párton volt, de mindig az egyetlen lehetőség pártján. Ez az az ember, akinek emlékezetére tartjuk ezt a borús és dicsőséges magyar áldomást. A történelem e szörnyű váltógazdaságában Bethlen alakja nagy vigasztalás és biztatás. Ami neki lehetett, nekünk is lehet; nem tudom, Bethlen nem cserélne-e velünk?? De csak akkor vígasztalás, ha egyszersmind példaadás is. Példaadás a szívós munkára, a porszemekből piramist építő hitnek, az önuralomnak, a józanságnak és a törhetetlen magyar hitnek a gyakorlati ideálizmusnak. Példa arra, hogy féljünk a kalandoktól, de ne téliünk az élet halálos kockázataitól. Példa arra, hogy magunkat a predestináció távlatából nézzük: ha egy nemzet méltó az igazsághoz, igazsága győzni fog. Dr. Ravasz László: Alfa és Omega, II. 1929 * FAJIRTÁS ROMÁNIÁBAN Székelyudvarhelyen születve és 1944 végéig az Erdélyi Magyar Református Egyház lelkészeként szolgálva, lehetetlen volt ma ismételten rá nem gondolnom arra, hogy mi lett volna a sorsom, ha Erdélyben maradok. Most olvastam el azt a 209 oldalas könyvet, amit az Amerikai Erdélyi Szövetség és a Bizottság Az Emberi Jogokért Romániában adott ld ezen a címen: „Witnesses To Cultural Genocide. First-Hand Reports On Romania’s Minority Policies Today.” Igazságérzetemre és szókimondásomra gondolva újból éreztem a könyv olvastán, hogy a románok már régen és irgalmatlanul eltettek volna láb alól, mint ahogy sok ezer más magyart megöltek 1945 óta. Több mint két millió erdélyi magyart azonban (és több mint egy millió német, török, bulgár, cigány, zsidó, szerb, szlovák és rutén kisebbségit) nem mészárolhattak le. Ezért alaposan kiagyalt és konok kitartással végrehajtott terv alapján románosítani kezdték őket. Kulturális fajirtást követnek el ellenünk. A most kiadott könyv első kézből eredő jelentéseket közöl a Romániában élő magyarok ellen elkövetett népirtásról. A magyarnyelvű közoktatást fokozatosan leépítik. Magyarokat a gazdasági élet vezeté-SZÉKELY HIMNUSZ Ki tudja, merre, merre visz a végzet: göröngyös úton, sötét éjjelen. Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi, csillagösvényen. Maroknyi székely porlik, mint a szikla népek harcának zajló tengerén. Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk I séből kizárnak, még saját anyagi káruk rovására is. Magyar politikai tevékenységet nem engednek meg. A magyar értelmiségieket románul beszélő területekre kényszerítik, míg a magyarlakta területekre csak románul beszélő értelmiségieket, közigazgatókat és munkásokat telepítnek be. A magyar sajtónak csak román sajtótermékek fordításai közlését engedik meg. A magyar színházi tevékenységet leszorítják szinte semmire. Kétmillió magyar számára nincs állandó magyar rádió és televízió. „Romániában nem vásárolhatsz vasúti jegyet, ha nem románul kéred... Nem szolgálnak ki az üzletben, ha magyarul, németül vagy szláv nyelven beszélsz... Ha valaki a telefonra magyarul („Halló I”) válaszul és nem románul („Alól”), a vonal másik végéről leszidják mint fasisztát... A Székely Körvasúton láttam, amint egy román asszony rátámadt egy fiatal kisebbségi anyára, mert a gyermekeihez az anyanyelvén szólott... Ha egy kisebbség tagja énekelni kezd nyilvános helyen, nemsokára rámordulnak: „Énekelj az ország nyelvén, nem a csavargók nyelvén.” Ez a néhány idézet a fajirtás Romániában állandóan alkalmazott módszerének csupán „kisebb” megnyilvánulásait tárja elő. 1937-40-ben bukaresti lelkészkedésem idején, amikor feleségemmel beszélgetve jártunk Bukarest utcáin, nem egyszer kellett elszenvednünk a hátunk mögött jövők reánk mordulását: „Vorbiti romaneste” (Beszéljetek románul). Pedig a magyarok akkori és mostani szenvedése össze sem hasonlítható. Nem akarok most itt hosszabban írni erről a kérdésről. Csupán azért szólalok meg, hogy az olvasó figyelmét felhívjam a most megjelent könyvre és kérjem, vegyék meg, olvassák el és terjesszék ezt a könyvet, esetleg előadásokat tartva anyagáról. Fajtestvéreik sorsa feltárásával talán segíthetnek rajtuk. Adják át a könyvet iskolai vagy városi könyvtáraiknak vagy befolyásos közéleti embereknek. A „Witnesses To Cultural Genocide” könyv megrendelhető 14 dollárért a következő két címen: 1. American Transylvanian Federation, P.O. Box 1671, Grand Central Station, New York, N.Y. 10017 vagy, 2. Committee For Human Rights In Romania, P.O. Box “J,” Grade Station, New York, N.Y. 10028. Szigethy Béla
