Calvin Synod Herald, 1978 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1978-09-01 / 9-10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 AHOGY LEHET... Fogcsikorgató türelemmel Összeszorított szájjal Krisztus-követő bús próbálkozással, Majd daccal, lobbanóval, Fojtott igével és visszanyelt szóval, Tenyérrel, mely sima örökké, Csak a zsebben szorul ököllé — Keserű, tehetetlen nevetéssel Békülve meg akármi rendeléssel Nem csodálkozva már — és csodálkozva mégis, Hogy rajtunk ez is, az is megesett: Hordozzuk testvéreim, ezt a hordhatatlan, Kínszenvedést, virágzó életet, Ahogy lehet ... Megalkuvás zsoltárát énekelve, Végtelen rabmenetben csak megyünk, Nincs semmi fegyverünk Fegyvertelen a lelkünk lázadása Pedig a lelkünk minden csöppje vágyik Vágyik a Péter vad mozdulatára, Amikor Istenének védelmében A Márkus fülét hirtelen levágta. Kik vagyunk mi ? Ó nem az alázat, Csak a megalázottság fiai. Nemzedékek büszke hídfői közt Görbülő ív, görnyedő átmenet: Testvéreim, bizony nem élünk jól mi, Nem apáinknak tetsző életet. De aki máskép tehetne helyünkben Az vesse reánk az első követ ! Minden percünk kínzó kiegyezés: Ahogy lehet... Testvérem, korcs hős, alktjvások hőse, Félbenmarad, megmásul mondatod ? Egy szikra talán mégis zengve pattan Lángörvényből, mely benned kavarog. Dagadnak benned árvizes erők, Zúdulva niagarás zuhatag: Elégedj meg, ha megtöltesz belőle Kristálytiszta vízzel egy poharat. Visszaszorítanak, hátrább, egyre hátrább És amit hagynak egyre kevesebb: Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz, S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet. Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból, A töredéket eltört mondatokból, Minden megmaradt árva keveset: Ahogy lehet.. . Láttad a Karsztok szirt-sivatagában A liliputi termőföldeket ? Pár négyzetméter — amit a lavina, A kőgörgeteg könnyen eltemet. S a Karsztok boldogtalan magvetője, A földmívelés madárijesztője Ezt a kis humuszt mégis szereti Kicsi kőkerítéssel keríti. Pedig szinte sírjának is kevés, Ó karszti sors, ó karszti temetés . .. Te is testvérem, karszti sorsodat Fogadd el s védd meg karszti földedet, Azt a sírodnak is kevés humuszt, Azt a pár négyzetméternyi földet, S azt a fölséges isten-lábnyomot, Mit a lavina minden rohama Eltörölni még sohasem tudott. Védd ezt a talpalatnyi telkedet, Cserépkancsódat és tűzhelyedet, Utolsó darab száraz kenyered ! De azt azután foggal, tíz körömmel, Démoni dühvei és őrült örömmel — Ahogy lehet... \hogy lehet... Reményik Sándor * e e HERCZEG FERENC: A FOGYÓ HOLD — A hitetlenek nem félnek tőlünk. A kövér bég vállat vont. — Azok és félni ? Hol vagyunk már Mohácstól! — Ha így van, — folytatta a főaga — ha így van, akkor elvesznek a magyar vilajetek. Ha holnap nem is, de holnapután biztosan. Őnagysága némi kárörömet érzett, hogy most olyan kicsinek látta a nagy janicsárt. Jóakarattal mondta: — Méltóztassál megbízni bennünk, kegyelmes uram, mi majd csak megtartjuk ezt a földet! — Mivel tartjátok meg ? — Török vitézséggel. — Vitézség nem tartja meg az országot. — Nem ? Hát micsoda, kegyelmes aga ? — A leigázott népek gyávasága. A birkanyájat el bírja kormányozni a szamár meg a kutya, de a farkascsordát nem.
