Calvin Synod Herald, 1976 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1976-09-01 / 9-10. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD A magyar Református Konvent adatai a külföldi magyarok megsegítésére 1961-ben jelent meg Tamás András „Délkeleteurópa a diplomáciai törekvések sodrában 1939-44 között — I. rész. 1939-1942.” című munkája az Északi Fény kiadásában a Kanadai Magyar Újság gondozásában. Anyagi hiányban, sajnos, csak kis példányszámban. Utána rövidesen meghalt. Így a II. és III. rész kiadása elmaradt. A székely Tamás Andrásról tudni kell, hogy 1919-44-ig ő volt a magyar titkos diplomácia egyik kulcsembere. Ha történetesen nem magyar, munkáját ma az egész világ ismerné és ott állna minden valamirevaló könyvtár polcán. Így azonban még a magyarok sem igen tudnak róla. íme a kézírásos jegyzet teljes szövege, amin csak annyit változtatunk, hogy a könnyebb érthetőség kedvéért a rövidítéseket teljesen kiírjuk: „Slavóniában, főleg az ősrégi 3 magyar vármegyében (Verőcze, Pozsega és Szerém), több tiszta magyar község került a Kiegyezéskor Horvátországhoz. Ezekben a községekben sok magyar lakik. A dunamelléki és dunántúli református egyházak itt magyar lelkészeket, illetve segédlelkészeket alkalmaztak, magyar református egyházközségeket szerveztek (részben a Julián Egyesülettel karöltve), s magyar református iskolákat állítottak fel. Ezeket az anyaországi református hívek segítették. A gyerekek vallásos neveléséről gondoskodtak, s egyes helyeken szeretetházakat is állítottak. Vegyes községekben is gondoskodtak híveikről. Templomokat építettek. A püspökök a missziós bizottság előadója és a missziós lelkész társaságában látogatták őket. 1913 óta ezek a magyar Református Egyház hatáskörébe tartoztak. Belgrádban, Ószerbiában, Boszniában is voltak szórványállomások, rendszerint világi személyek vezetése alatt. 1941-től a Református Egyház szlavóniai missziós területére több lelkészt küldött, de a 2. világháború ezt igen megnehezítette. Franciaországban, főleg Párizsban, a magyar református lelkész a szociális missziós nővérrel együtt a vallásoktatás, a hívek látogatása és a szeretet munka terén fáradozott. Észak-Franeiaországban, főleg Leus és Raubaix bányavidékén és nagyobb gyártelepen református lelkipásztor végezte a missziós munkát. Az 1940-es években ez igen nehéz feladat volt. Londonban a 2. világháború előtt egy református lelkész kezdte meg az ottani reformátusok összefogását. Németországban 1938 óta sok magyar munkás volt, s Berlin székhellyel tartottak missziót. De a szórványokba is kijártak a lelkészek istentiszteletet tartva, úrvacsorát osztva, lelkivigaszt nyújtva. Bécsben is ugyanez volt a helyzet. Fiúméban a 20. század elején rendes missziós lelkészi állást szerveztek. 1918 óta egy budapesti lelkész utazott le, aki egyben Bécsben is ellátta a teendőket. Bulgáriában volt egy rendes missziós lelkész és Szófiában magyar iskola is. Moldvában és Havasalföldön a misszió kezdetei a 16. században nyúlnak vissza, amikor kiűzték a magyar huszitákat, akik Moldvában telepedtek le az ottani nagyszámú magyarság közé. A 16-17. században ismét nagy tömegekben vándoroltak ki magyarok a Kárpátokon túlra. Református gyülekezeteket alapítottak, de ezek felszívódtak s csak néhány község, meg Bukarest maradt fenn. Ez utóbbit a 17-18. század fordulóján kuruc vezérek alapították, de csak 1815-ben lett önálló. Rövidesen templomot, iskolát, papi lakást építettek és egész Moldva-Oláhország anyaegyházközségévé lett. Innen kiindulva a 19. század elején a nagyobb városokban református szórványgyülekezetek alakultak 1860-71 között Pitesti, Ploesti, Foksani, Krajova, Buzeu, Trigovest, Gyurgyevo, Ruscsuk és Turnu-Severinben is megindult a gyülekezetek szervezése. Ez a szervezés az erdélyi református egyházkerület jurisdikciója alatt indult meg. 1887-ben megalakult a „Moldva-Oláhországi Miszsziós Egyházmegye’”. 1904-ben nagyobb lendületet vett a szervezés; egymásután épültek fel az iskolák és szerveztek lelkésztanítói állásokat. 1907-ben már sok lelkész, lévita, tanító és egyesületi munkás dolgozott a templomokban, iskolákban, egyesületekben és sok magyart gondoztak. 1908 óta a 86/1908. számú határozattal kiadott Szabályrendeletek szerint a magyar Református Convent hatáskörébe tartozott: 1. ) Bukaresti anyaegyházközség lelkésszel. Szórványai: Giurgiu, Calaras, Constanca, 2. ) Brailai anyaegyházközség lelkésszel. Szórványai: Tekici, Tirgu-Ocna, Szászkút, Foksani, 3. ) Galaczi fiók egyházközség a brailai lelkész gondozása alatt, 4. ) Pitestii anyaegyházközség lévita-tanítóval. Szórványai: Tirgovest, Campulung, Craiova, Tumu- Severin, 5. ) Ploestii anyaegyházközség lévita-tanítóval. Szórványai: Buzeu, Mizií, Campina, Sinaia, Busteni, Azuga. Református felekezeti iskolák működtek: Bukarest, Galacz, Braila és Ploesti.” Hasonló feladatok elvégzésére alakult 1961-ben a magyar püspöki kar vezetésével a Szent László Társulat is, melyet IX. Pius pápa 1863-ban kiadott brevejével elismert és lelki kincsekkel örök időkre ellátott más áhítatos társulatok sorába emelt. A Társulatot 1961-ben Szent László Társaság néven az emigrációban felújították. A „Virrasztó” hírszolgálata.
