Calvin Synod Herald, 1976 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-01 / 3-4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Én is megjelenek e család körében, A kis öntöző lányt arra kérem szépen: Egy vagy két hímessel hogy váltsa ki magát, Különben leöntöm friss vízzel a nyakát! Szívemből kívánom! * Hasad a szép hajnal, Mutatja sugarát, Ki szívvel és szájjal Dicséri az Atyát, Az Atya Istennek Imádandó Fiát, Hogy el hagyta érni Húsvét első napját. Feltámadt a Jézus, Hívek, örvendjetek, Hogy sok húsvét napját Békében érjétek, Szívemből kívánom! Gyászos ünnepünk volt Ama Nagypénteken, Midőn Krisztus Urunk Láttuk a kereszten. Sírt, reszketett a föld, A kárpit meghasadt, Midőn a szenteknek Sírboltja felszakadt. De harmad napjára Megnyílt a sír szája, Kilépett belőle Az Élet Királya. Ezzel megmutatá, Hogy lesz föltámadás, Lesz majd a síron túl Örök jutalmazás. Szívemből kívánom! (Leírta: Dócs Istvánná sz. Bácskái Lídia. Hopelawn, New Jersey, 1974.) Vitéz Ferenc gyűjtése VILÁGOS ELŐTT... Ha az osztrák udvar tudott ártatlanokat büntetni, tudta hű szolgáit jutalmazni is: 1850 április végén a bécsi hivatalos lapban császári rendelet jelent meg, mely szerint Susán János altábornagy bárói rangra emeltetik. Miután a vitéz tábornok haditetteit az osztrák krónikásoknál hiában keressük, bizonyára más érdemeiért járt ki a báróság, melyet akkor még nem a választási kasszába befizetett százezrekért adtak. Ez érdemeket hogy meglássuk, 1849 július havára kell visszamennünk, a komárommegyei Nagy-Igmánd helység református paplakára, hol Susán tábornok úr első hőstetteit megismerjük. A papiak börtönné van átalakítva, benne egy csomó, mindenünnen összefogdosott magyar. Az udvaron egy deres áll, melyre egymásután hurcolják ki az egyik szobából a foglyokat. László József, a kocsi (Komárom megye) ref. papot kötözik rá először a deresre s aztán mellé áll néhány szerezsán s az utcáról vágott tüskés akácfa-dorongokkal félholtra verik a lelkészt. A deres mellett áll Susán tábornok, osztrák császári-királyi díszruhájában, zöld tollas kalapja a fején s addig vereti a vérző embert, míg az el nem ájul. Akkor beviteti s kihozatja Győrffy Ferenc tatai ref. lelkészt, kivel hasonlag bánnak el. Harmadiknak jön Tóth Sándor, oroszláni községi jegyző, kire Susán bárójelölt úr szintén ötven botot veret. A negyedik áldozat Fiéba József bánhidai r.kat. plébános volt, kit Susán még nagyobb élvezettel veretett, mert hiszen a kálvinista papok kinoztatása a reformáció óta szokásos volt, de a Habsburg-dinasztia a katolicizmus fővédnöke lévén, a katolikus klérus tagjait eddig megkímélték osztrák részről. Fiébát is véresre verték s aztán behurcolták az egyik szobába s ott vékony szalmaréteget szórván alájuk, otthagyták a mozdulni sem tudó s legalább egy ital vízért nyöszörgő áldozatokat. Nagy-Igmánd népe részvéttel látta a szerencsétlenek sorsát és sietett volna enyhíteni kínjaikon, de az osztrák katonák puskatusával verték el őket onnan. Az éj keservesen telt el, de annál is keservesebb volt másnap Susán tábornok látogatása, ki eljött a megkinzottak szenvedéseiben gyönyörködni s a Kossuthkutyákat szidni. Ezek azonban nem sokáig maradtak négyen, mert egyszerre csak megnyílt az ajtó s rajta belökdösték az alig 27 éves csákberényi r.kat. plébánost, Mansbarth Antalt és a vele egykorú, ugyanottani ref. lelkészt, Szikszay Jánost. Mindkét újonnan érkezett pap egyházi ruhájában volt, egyiknek kezében a haldoklók szentsége, a másikéban az úrvacsorakehely. Rájuk zárták az ajtót s a két pap most ismerte föl a szalmán fetrengőkben kartársát s tudta meg tőlük, hogy Susán hiéna kezeibe estek és ártatlanul bár, de irgalmatlanul megkinoztatnak. Ügy Monsbarthoz, mint Szikszayhoz július 11-én este egy osztrák tiszt jött Csákberénybe és felkérte őket, hogy menjenek vele, mert haldoklókat kell a vallás vigaszában részesíteniök. A két hazafias, derék lelkész nem is álmodta meg, hogy ily gyalázatos kelepcébe csalják őket s gyorsan felöltöztek, vették egyházi szereiket és mentek. Egész éjjel hurcolták őket s reggel Nagy-Igmándra értek, hol csakhamar összeült a papiak egyik szobájában a haditörvényszék és a két lelkészt kihallgatta. A csákberényi jegyző, Buder Endre, Axmann József kántortanító és Hub István fővadász volt elelnük a korona-tanú, hogy a császári ház ellen izgattak s a függetlenségi nyilatkozatot a szószékről kihirdették. Ez utóbbit a két lelkész nem is tagadta. Az ítélet hamar készen volt: „golyó és lőpor!” Susán tábornok eltörte a pálcát: „Vigyétek!” Alig pár percnyi időt engedtek nekik arra, hogy végrendeletet tehessenek és egy-két búcsúzó szót írhassanak, aztán a kert végébe vitték és agyonlőtték őket. A holttestek ott maradtak, Mansbarth papi díszruhájában, Szikszay egyszerű fekete palástjában s csak késő este temethette el őket a nagy-igmándi plébános, tisztességes keresztyéni módon, minden egyházi szertartás nélkül. íme ezen érdemeiért kapott Susán János tábornok úr báróságot és nagy rendjeleket. Nevét érdemes a magyar hazafinak megjegyezni s odaírni a Hajnau méltó tanítványai közé. Kacziány Géza, Magyar vértanuk könyve, 1905. \ t t
