Calvin Synod Herald, 1975 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1975-07-01 / 7-8. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Dr. Kolossváry Béla professzor ünneplése Thiel College-ban A második világháború után rendkívüli szellemi értékeket képviselő magyarok kerültek külföldre. Az elmúlt 25 év megmutatta, hogy az otthonról hozott vallásos, erkölcsi és kultúrális értékek előbb-utóbb felbukkantak, majd teljes virágba borultak a fogadott haza földjén. Amerika megbecsüli az idekerült értékes embereket. Ezt tapasztaltuk ez év májusában Greenville, Pa.-ban. Dr. Kolossváry Béla, az ottani Thiel College professzora rendkívüli ünneplésben részesült az iskolaév végén, mely az egyetem záróünnepségén koronázódott be. Diákjai, kollégái és barátai hálás szeretettel és dicsérő elismeréssel vették körül a nyugalomba vonuló professzort, ki 23 évi ittléte alatt a jelentéktelen fizikai tanszakot az ország egyik legjobban felszerelt természettani nevelőintézetévé emelte. Thiel College vezetősége iránta érzett hálából a fizikai laboratóriumot az ő nevéről nevezte el. Kolossváry Béla Abrudbányán (Alsófehér m.) született 1907. április 8-án. Apja, nagyapja református lelkészek voltak, s az élet különös fordulata folytán az anyai nagyapa és édesapja ugyanabban a városban, Hajdúnánáson lelkészek. Anyai ágon az összes tudott felmenő férfiak református lelkészek vagy főiskolai tanárok. Elemi és középiskoláit a hajdúnánási református gimnáziumban végzi jeles eredménnyel, és az Eötvös Kollégium ösztöndíjas diákja lesz, ott szerez matematika-fizika szakon tanári oklevelet. Már középiskolás korában szerelembe esik a cserkészmozgalommal, s az Eötvös Kollégium tisztképző csapatában segédtiszti képesítést szerez. Csatlakozik a Lónyay-utcai református gimnázum 15 sz. „Bethlen Gábor” cserkészcsapat vezetői karához. Innen pályája gyorsan ível. Csakhamar a Bethlen-csapat parancsnoka lesz, a Lónyay-utcai gimnázium megválasztja fizika tanárának, és már 1933-ban, 26 éves korában rendes tanári kinevezést kap. Ekkor marad özvegyen édesanyja, Kolossváry Mihályné Benkő Piroska, aki aztán hűséges támasza az emigráció évei alatt, s amilyen törékenynek látszó teste van, olyan nagy lélekkel támogatta fiát az új „honalapítás” nehéz éveiben. 1940-ben kinevezést kap a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumba osztályvezetői minőségben, és az orosz csapatok elől nyugatra húzódik. Salzburgban, amerikai megszállás alatt lel édesanyjával együtt menedéket. Cserkészévei alatt gyorsan megy előre, előbb a Hárshegyi Cserkész-park helyettes parancsnoka, jobbkeze annak a nagy embernek, akinek a magyar cserkészet a gyakorlati munkaprogramját köszönheti: dr. Sztrilich Pálnak. Ő vette rá Kolossváry Bélát arra, hogy megtanuljon angolul, s ezzel meg is szabta a jövő fejlődésének útját. Cserkészetben országos vízi vezetőtiszt, majd országos h. vezetőtiszt, Faragó Ede és Sztrilich Pál utóda lesz. A vezetőképzés országos irányítója marad egészen a minisztériumba való kinevezéséig. A német összeomlás Salzburgban éri, hol angol nyelvtudásával az Amerikai Katonai Közigazgatás Jogi Osztályára kerül. Bár váltig hangsúlyozza, hogy ő fizikus és nem jogász, elöljárói, kik között van egy vegyészmérnök, több kereskedő stb., egy kézlegyintéssel elintézik a problémát „You will learn it — majd megtanulod” felkiáltással és egy rakás bűnügyi aktával elindították egy új munkakör útjain. Isten különös kegyelméből valóban „megtanulta” a katonai jogot és egy év múlva, 1946-ban a felülvizsgálati osztály vezetője, a kegyelmi tanács előadója, majd az egész hivatal office managere lett, s ezt az állását meg is tartja 1950-ig, amikor is az USÁ-ba vándorol ki. Sponsora Rév. Czirányi Curtis Miklós, a newarki magyar ref. egyház akkori lelkésze, volt tanítványa a Lónyay-utcai szép időkből. Hat hónapi álláskeresés után a north carolinai Lenoir Rhyne College hívja meg tanszékvezető professzorának. Két évre rá a pennsylvaniai Thiel College meghívására Greenville-be költözik, ahol tanszékvezető professzora a College Physics Departmentjének. Pályája itt is szépen ível, csakhamar titkára, alelnöke, majd elnöke az American Association of Physics Teachers (AAPT)-nek. Hat éven át tagja a National Councilnak. Négy laboratóriumi kézikönyv szerzője, számos cikke jelenik meg szakfolyóiratokban és társadalmi folyóiratokban, mint például az Új Magyar Útban is. A College Faculty csaknem minden jelentősebb bizottságának tagja vagy vezetője. Departmentjét úgy kiépíti, hogy a Thiel College neve azonos lesz a fizika tanszékkel. Az egy tanáros departmentből három tanáros lesz, és Kolossváry Béla meghívást kap a Denver Conference on College Physics munkaüléseire és ott a nukleáris fizika tanítását terjeszi elő. Az amerikai közép iskolai tanári kar képzettségének emelésére a National Science Foundation 1959-ben központilag irányított nyári tanfolyamokat állít fel. Kolossváry Béla nyolc ilyen nyári tanfolyam direktora és egyben a fizikai szakon egyik előadója. Kutatói munkája többnyire a Klaszszikus Mechanika és az Alkalmazott Klasszikus Mechanika terére szorítkozik. Nagy sikert aratott egy cikke, melyben három eredeti elektromos kísérletet ír le. Eötvös Loránd emlékének (az Eötvös Kollégium alapítójának) hódol, amikor egy nagy cikkben ismerteti az Eötvös inga elméletét és gyakorlati alkalmazásait, valamint Eötvös Loránd felületi feszültségmérésére kidolgozott elméletét. Mindkét cikk különnyomatai eljutottak a világ minden kontinensére, mintegy 62 országba. A Reader’s Digest 1965. júniusi számában “The Long Steep Hill to Victory” címen nagy cikkben foglalkozik Kolossváry Béla tanári egyéniségével egy ragyogó tehetségű vak fizikus diákja graduálása alkalmából. Kolossváry Bélát nyugalomba vonulása alkalmából diákjai egy ragyogó banketten ünnepelték, tanártársai külön fogadást (open house) rendeztek tiszteletére, az egyetem záróünnepségén őt ünnepelték, és az egyik laboratóriumot "Béla Kolossváry Physics Laboratory”-nak nevezték el. E sorok írója az elsoroltakon kívül még két megfigyeléssel egészíti ki Dr. Kolossváry Béla színes, értékes, magyarságra nagy becsületet hozó munkásságát. Az egyik az ő mélységes istenhite, melyet lelkipásztor ősein keresztül szívében hordoz. Gyakran hirdette Isten Igéjét magyar és amerikai szószéken, sőt az egyik szomszéd német evangélikus gyülekezetben évekig helyettesített és prédikált németül a hálás gyülekezetnek. A másik, ami egyéniségét oly meghatározóvá teszi: izzó, mély magyarsága. Magában egyesíti Erdély lelkes, színes frissességét és az Alföld kiegyensúlyozott, megfontolt mélymagyarságát. Tántoríthatalan szeretettel ragaszkodik a változó idők keretén túl magyar népéhez és szereti a magyar földet, melyből született. Életében törekedett megvalósítani a magyar cserkészmozgalom jelmondatát: emberebb ember és magyarabb magyar. Kívánunk neki nyugalomban eltöltött békés éveket ott a nyugat-pennsylvaniai dombok alatt meghúzódó csendes otthonában. Dr. Harangi László