Calvin Synod Herald, 1975 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1975-07-01 / 7-8. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Kecskeméthy házaspár, középen Beretz püspök. ÉLETI SZOLGA VOLT. Minden helyen és állásban, ahová Isten és a közbizalom állította, derekasan megállta a helyét. MINDENÜTT ALKOTOTT ÉS MINDENÜTT TOVÁBBÉPÍTETT! — Nemcsak templomokat, parókiákat, egyházi épületeket, hanem INTÉZMÉNYEKET, LELKEKET, ÉLETEKET IS! Erről tanúskodnak első és utolsó állomáshelyén, Passaicon és második pásztorsága helyén East Chicagóban is az újjá, szebbé és nagyobbá épített templomok és parókiák. Erről tanúskodnak harmadik szolgálati helyük, a BETHLEN OTTHON ÉPÜLETEI KÖZÖTT ez a GYERMEKOTTHON, melyet 1946-ban történt átépítés után több lakó számára tett alkalmasabbá. Azután a Gyermekotthonnal összekötött új IGAZGATÓI LAKÁS. Az 1952. évben épített TESTVÉRISÉGI TEREM, a konvenciók, országos lelkészi és presbiteri konferenciák gyűlés helye. Az ÖREGEK OTTHONA új épületének első Kecskeméthy szárnya. KÉT GAZDASÁGI ÉPÜLET, a harmincezer dollárt képviselő GAZDASÁGI GÉPEK ÉS FELSZERELÉSEK. Ezek mind az ő igazgatósága idején épültek lel és ruháztattak be. A WASHINGTONI KOSSUTH HÁZ IS, amelynek megtervezésében és felépíttetésében NEKI IS OROSZLÁN RÉSZE VAN. ALKOTÓ, ÉPÍTŐ LELKÜLETRÖL ÉS SZOLGÁLATRÓL tanúskodnak a kőből és téglából épült MÚLANDÓ ÉPÜLETEK mellett AZOK A LELKI, SZELLEMI ÉS MARADANDÓ ÉPÜLETEK, amelyeket az általa szolgált gyülekezetek népe, a Bethlen Otthon árváinak és öregeinek százai, valamint az árvaházi vasárnapok és országos szervezési utak alatt elért magyarok ezrei életében és szívében felépíthetett. Kecskeméthy József élete, szolgálati helyei és teljesítményeiről olvasott feljegyzések és mindannyiunk által ismert tények tudatában megállapíthatom azt is, hogy eddig nincs közöttünk senki, akinek az a rendkívüli kiváltság jutott volna egy életpályán át, ami neki jutott: az, hogy öt Isten, 45 évi szolgálat alatt AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS ÉLETÜNK MINDHÁROM FONTOS TERÜLETÉN VALÓ SZOLGÁLATRA ALKALMASNAK TALÁLTA és felhasználta. Húsz éven át reá bízta két gyülekezet pásztorolását, 13 éven át hitünk árva és elesett cselédeinek istápolását, életek formálását, nevelését és gondviselését. Tizenegy és fél éven át, ugyancsak a mi népünk hitén, lelki és anyagi javain felépült Testvérsegítő és Biztosító Intézményünk központi titkárságát és országos szervezési munkájának az irányítást. MINDEZEKHEZ, koronának, a hitpaizsa mellé kezébe adta AZ ÍGE HATALMAS FEGYVERÉT, a Szeretet Evangéliumának országszerte való hirdetése kiváltságát! Ez a hármas szolgálat tette lehetővé azt a másik és eddig még csak neki jutott kiváltságot is, hogy Amerika minden magyar református és sok luteránus templomában is és Kanada két provinciájának, ONTARIO és QUEBEC-nek minden magyar református templomában, őszszesen 167 templomban, összesen 46 állam területén HIRDETTE A SZERETET EVANGÉLIUMÁT, A MAGYAR ÖSSZEFOGÁS ÉS A MAGYAR ÖSSZETARTÁS FONTOSSÁGÁT! Ezeket az adatokat a Passaic-ról való búcsúzási igehirdetéséből jegyeztem fel. Ezek mellett, a közszolgálatban, nevéhez még sok más történelmi tény is fűződik. HADD EMLÍTSEK CSAK EGYNÉHÁNYAT: Egyházkerületünk alakulása éveiben, 1937-38-ban, amikor sokak készek voltak gyülekezeteinknek AMERIKAI KERÜLETEKBE VALÓ BEOSZTÁSÁRA, ő egy évi East Chicago-i lelkészkedés után, ezt a mindig amerikai kerületben élő egyházat kihozta a North Illinois-i Synodból és egyházkerületünk egyik alapító gyülekezetévé tette. Érthető, hogy a következő évben megalakult egyházkerület, áldott emlékű Dienes Barna első elnöke mellé, őt választja első titkárának. 1943- 47-ig, az amerikai magyar reformátusok egyik közös nagy alkotásán, az ŰJ ÉNEKES KÖNYV megszerkesztésén és kiadásán, a közös énekes-könyv bizottságban senki nem fáradozott többet, mint ő és élettársa, Bözsike. KIÉRDEMELTEN OLVASHATÓ HÁT RÓLUK a már három kiadást látott Énekes Könyvünk előszavaiban ez az elismerés: „E könyv anyaga összegyűjtésének, sajtó alá rendezésének sok és nehéz munkáját, a Tartalom Jegyzék és Mutatótáblák összeállítását, a szöveg és dallam korrigálását Kecskeméthy József a Bethlen Otthon igazgatója és neje végezték.” A BETHLEN OTTHON TÖRTÉNELMÉBŐL KITÖRÖLHETETLENEK az ő szolgálatukhoz fűződő következő események: 1944- ben, az ő igazgatóvá választása és azt követő években is, még dúlnak a mi híres testvérharcaink... A Független..., Csatlakozott.., és „Presbiteri János” jelzők még többször hangzanak el és gyakrabban sebeznek, mint manapság. A ligonieri SZERETETMUNKÁT a választások és személy harcok miatt az akkori 120 gyülekezetből, csak 46 támogatta. KECSKEMÉTHY JÓZSEF egyéniségével szolgálatra készségével, MINDHÁROM CSOPORTBAN KÖZTISZTELETNEK ÖRVEND. Szívesen hívják mindenüvé, ő pedig szívesen tartja az árvaházi vasárnapokat és a támogató egyházak számát 46-ról rövidesen' 112-re emeli. Az is az ő nevéhez fűződő rendkívüli szolgálat, hogy nemcsak az árvaházi vasárnapokat tartja több és több helyen, hanem a Bethlen Otthon gyermekeiből ÉNEKKARI ÉS TÁNCCSOPORTOT SZERVEZNEK ÉS TANÍTANAK BE! Bejárják velük gyülekezeteinket, Bethlen Otthon vallásos kultúr és zene estéket tartva, az intézet érdekében. Úgy hiszem, nem nehéz felmérni, hogy 18 gyermekkel így eljutni a következő egyházakba: New York, Bridgeport, South Norwalk, Passaic, Perth Amboy, New Brunswick, Carteret, Trenton, Phoenixville, Philadelphia, HARRISBURG STATE CAPITOL —a Secretary of State meghívására, Pittsburgh, McKeesport, Springdale, Brownsville, Daisytown, Youngstown, Warren, Cleveland, Lorain, Elyria, Dayton, South Bend, Chicago South Side. Hány prédikációt, hány előadást, nóta és ének eléneklését, hány orgona, zongora kíséretet, hány mérföld út lehajlását, törődését, de hány református és magyar szív összedobbanását jelentették csak ezek az alkalmak? És akkor még gazdálkodni is kellett, a szénbányászat is jövedelmi forrás volt. Az adósság is mind kifizetődött és 1954-55-ben I í