Calvin Synod Herald, 1975 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3-4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 EMLÉKEZÉS Valamikor kisdiák koromban tanultam meg a következő körmondatot: „Majd ha 70, 80 év keservét hordozod szíveden s rajta még egy hervadt virág s szép emlék sem lészen, majd ha dőlni készül élted fája és azt sem mondhatod, hogy ágán a boldogság madár nyugovék s egy dalt csattogott, hanem kínszenvedések függtek rajta, mint akasztott emberek: akkor mondd meg mi a világ, akkor mondd meg fiatal gyerek.” Isten kegyelméből már én is szépen beeveztem a 70 és 80-as évek közé. Jó innen visszaemlékezni a múltra! Ez éven lesz 54 éve, hogy drága, jó új hazám, Amerika, földjére léptem, és azóta állandóan az itteni magyar református egyházi életünkben mozogtam, dolgoztam. Szinte — azt lehet mondani, hogy — minden munkából kivettem a magam részét, és el kell ismernem, hogy mindenki megbecsült, tisztelt és hálás volt érte. Én mindig híve voltam ennek a hármas erőnek: templom, iskola és nyomda, mert ez a három szorosan összetartozik. Valószínűleg ezért építettük meg új templomunkat, iskolánkat, és ezért írtam első cikkeimet — Amerikába érkezésem után pár héttel — a Bethlehemi Magyar Újságba! Én szerettem ígénybevenni az „ólom-katonák” segítségét! Amikor a Reformátusok Lapja komoly anyagi nehézségekkel küzdött Nt. Bemáth Árpád volt az első, aki átvette a nehéz napokat élő Reformátusok Lapjának szerkesztését. (Saját zsebéből fizette a nyomda és posta számlákat.) Egy szép napon engem kért fel, hogy legyek vele társ-szerkesztő. Majd ő is feladata a nehéz küzdelmet, így én lettem a Reformátusok Lapja szerkesztője. És hát miután mindent megpróbáltam, végre sikerült segítséget kapnunk a Közegyháztól, ami megerősítette és biztosította a Reformátusok Lapja jövőjét. A Nt. Melegh Gyula, Dr. Tóth Sándor szerkesztők idejében kezdődött el a Reformátusok Lapjának az aranykora és folytatódott Dr. Harangi László és Nt. Vitéz Ferenc szép és értékes munkájával. Én a Reformátusok Lapjának köszönhetem, hogy cikkeket írhattam a Messenger c. közegyházi lapunkba és kiadványainkban. Sőt a Reformátusok Lapja segítségének köszönhetem, hogy írhattam az egyházi „Évkönyvek”-ről, „Heti Értesítő”-ről. Az amerikai magyar újságok figyelme is felénk fordult, és több lap felkért a „Papi Szemmel” és „Ahogy én látom” c. “Question Box” rovataim és írásaim közlésére. A Reformátusok Lapja értékes, drága és nélkülözhetetlen kincs mindnyájunk számára. A 75 éves jubileumi esztendőben szép lenne, ha nemcsak emlékeznénk a múltra, hanem ha úgy az egyes gyülekezetek, mint minden magyar református hívő testvérünk jókedvvel és szívesen küldene anyagi segítséget, hogy az ólom katonákkal győzelmet arassunk az ólom golyók felett! A jó Isten tartsa meg lapunkat, szerkesztőnket, olvasóinkat, minden testvérünket és tegye gazdaggá és áldottá a Reformátusok Lapjának 75 éves jubileumát! Dr. Böszörményi M. István EMLÉKEZÉS Valamikor az a mondás volt közismert papi köreinkben, hogy az amerikai magyar református papok két csoportba oszthatók: az egyikbe azok tartoznak, akik már voltak a Reformátusok Lapjának szerkesztői, a másikba azok, akik lesznek. A mondás nagyjából meg is felelt az igazságnak azokban az időkben. Ezen az alapon nem volt értelme a türelmetlenségnek: egyszerűen ki kellett várni, míg az emberre sor került. Ilyenformán lettem én is szerkesztővé, két ízben is. Először 1925-ben, amikor a lap a pittsburghi nyomdába került. A második dátumra már igazán nem emlékszem pontosan, valamikor a harmincas évek elején lettem újra szerkesztővé, ezúttal mint társszerkesztő néhai Laky Zsigmond barátunkkal, aki azonban egész társszerkesztősége alatt egyetlen szót sem írt a lapba. Hát bizony primitív idők voltak azok. A lap hetilap volt, havonta összesen 32 oldalt kellett megtölteni szöveggel, ami nem volt könnyű feladat. Mint rendesen, segítség nem volt: a szöveg nagy részét magamnak kellett megírnom. Valahogy úgy kellett éreznem, hogy a lap csak addig fontos magának a szerkesztőnek is, amíg ő szerkeszti, előtte vagy utána már nem az. Sem a volt, sem a leendő szerkesztők nem segítettek írásaikkal. Honoráriumról természetesen szó sem volt. Bár ma is elég sokat írok, egyházi vonalon nem működhetem, mivel aktív lelkészi éveim régen lezárultak és így kikapcsolódva, nem érzem magamat illetékesnek a közreműködésre. A jelenlegi szerkesztő, Vitéz Ferenc barátunk, nagy ambícióval és remélem, sikerrel dolgozik. Sok további munkakedvet, ügyszeretetét és sok jó munkatársat kívánok neki. Az amerikai reformátusság kiváló papi gárdának örvend ma is, amelynek feladata nem a múlt dicsérete, hanem a jövő nagy feladatainak apostoli lelkületű szolgálata. Vasváry Ödön ★ REFORMÁTUSOK LAPJA: ÉRTÉK Egyik értéke az, hogy a kerek földön ez a legrégibb magyar református sajtótermék. Különösen akkor tűnik ez föl, ha magyar földön járva látjuk az évszázados templomokat, régi volt egyházi iskolákat, könyvtárakat, századokra visszamenő anyakönyvi bejegyzéseket. Ilyenkor Isten iránti hálával és itteni egyházi életünk felé megbecsüléssel szólunk arról, hogy a legrégibb élő magyar református sajtónk nekünk van. Rajta keresztül megjelenik, most már két nyelven, ősi hitünk hogyan élteti, melegíti, bátorítja és erősíti a Magyar Sión itteni gyermekeit; a zsoltáros falvakból idevándorolt népünk gyermekei, unokái és dédunokái miként élnek az élő Isten igéjével. Magyarságunk és hitünk elválaszthatatlan, mint a pénznek két oldala: egyik értéktelen a másik nélkül. Ezt a csodálatos egységet szolgálja hűséggel a 75 éves Reformátusok Lapja, ahogy a múltban is tette. Illesse köszönet a Kálvin Egyházkerület vezetőségét, hogy a lap ügyét felkarolta, s a jelenlegi szerkesztő lelkesen, ügyesen és nagy körültekintéssel végzi felelős munkáját. Dr. Harangi László 4 h l
