Calvin Synod Herald, 1974 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1974-12-01 / 12. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD szetört életem újra rendezni. Olyan sok bennem a hiba, a vétek, a bűn, hogy nem merem az érkezőre emelni szemem. Készülök a fogadására, de nem vihetek Elé mást, csak bűneimet és szívemből feltörő könyörgésemet, kiáltásomat: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Készülök Hozzá menni, ha roskadozva, ha botladozva is. Áldott, Aki jön és megragadja kezem: Kelj fel és járj! Kövess engem! s aki Őt követi, nem csak hogy járni tud, hanem röpülni. . ., mint a sas a Nap felé . A nagy király eljövetele c) vigyázásra indít. Eljön. Mikor? Még az angyalok sem tudják, de biztos, hogy jön. . . Vigyázni, őrködni, virrasztani kell! Édesanyánk mennyit virrasztóit bölcsőnk felett, édesapánk hogy őrködött a strázsán, hogy meg ne lepjen az ellenség . Nekem is őrködnöm és virrasztanom kell, hogy amikor jő a „Vőlegény”, ne aludjak, hanem menjek az örvendezőkkel a menyegzőre Amikor jön az én Uram, az én gazdám, ne találjon tétlenül. Vigyázni, őrködni, virrasztani kell, mert leselkedik reám a világ, és el akar altatni, hogy elragadja a lelkemet. Emlékeztek-e a várakban az őrtornyokra? Nemcsak az ellenséget, hanem a fölszabadító sereget is meg lehetett látni onnan. Isten minden keresztyén embert az őrtoronyba helyezett, s benne őrködés helyett mennyi alszik!? A gonosz már-már elnyeléssel fenyegeti a várost, s alusznak őrizői . Pedig meg kell fújni a kürtöt, fölébreszteni az alvó Eutikusokat, tanítványokat. . . Ha nagy is a veszedelem, csüggedni nem kell, mert jön a Szabadító ! „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai. .!” „Reménységben tartattunk meg. . ” „Eljő Sionnak a Megváltó !” A Krisztust váró embernek nem csak őrködnie, hanem d) imádkoznia is kell, azért, hogy tudjunk várni, hogy elő tudjunk készülni, hogy őrködni tudjunk. Végtelen mély a szakadék az ember és Isten között, de a hit aranyszála összeköt Isten szívével, s az imádság erő, amelyik erősíti az aranyszálat. Izráel népe mennyit könyörgött a sok rabságban, drága hazái és szétszórt szent egyházunk népe, óh, hogy ostromolja az eget szent hite minden erejével . . Tudunk-e mi is imádkozni ? Hiszen mindenünk megvan, csodálatos templomokat építünk az Isten nevének, de bele tudjuk-e építeni a hitünket, imádságunkat, hogy Lélek töltse meg a hideg falakat ? A kövek dómmá magasztosulnak kezeinkben, de jaj, a szívek kővé válnak, mert elhalkult, vagy elhallgatott az imádság. . . A rekordokkal megöljük a Lelket Sok a dolgunk, nincs idő arra, hogy imádságra kulcsoljuk a kezünket, hogy eljöjjünk a templomba. Nincs idő arra, hogy a Nagy Király érkezésére várjunk, hogy készüljünk Haza. ., Odaátra. . . Az imádság megerősít, új cselekedetekre késztet, megvigasztal, fölemel, közelebb visz a Nagy Királyhoz. Milyen áldott annak az embernek az élete, aki örömében, bánatában hálás szívvel imára kulcsolja kezét . . Övé a győzelem, övé az Élet, övé a jövendő. . . B) Aki érzi, hogy az ő Ura, Megváltója közeleg, átalakul az élete. Megérzi azt, hogy ő nem a saját magáé, hanem Isten tulajdona. Megérzi azt, hogy csak vándor és bujdosó ezen a földön, és hogy élete nem zárul be a koporsóval, mert van Megváltója! Reménysége nem csak ebben az életben van a Krisztusban, mert akkor mindenkinél nyomorultabb. Az ő Megváltója nem földi élete ügyes-bajos dolgai elintézője, hanem olyan szabadító, aki megmenti a haláltól, a pusztulástól Ezért adventje nem csak a karácsony előtti időszak várakozása, hanem egész élete adventtá lesz, mert tudja, hogy új föld és új ég támad, és az ő Királya eljő az ég felhőiben. Az Istenre talált lélek földi adventje kitágul. Nem csak koporsója bezártáig kíséri el, hanem elvezeti az Örökkévalóságba. Ez az örökkévalóság meghatározza földi életét. Más a csak testben, és más a lélekben reménykedő ember adventje. Aki nem csak földi adventben él, három gazdag várakozása teljesül: a) Meglátja Urát. A legfőbb jó: megismerni és meglátni az Urat. Akik régen távol vannak egymástól, mennyire szeretnék látni egymást! Mennyire szeretné látni a hívő ember Mesterét, Megváltóját, Szabadítóját! Zakeus a fügefára mászott, hogy meglássa Mi az Egyházban, a templomban, életünk ezer és ezer mozzanatában láthatjuk meg, de ott is csak tükör által, homályosan ., egykor majd színről-színre. . . Milyen nagy öröm lesz meglátni, Akihez könyörögtünk, Akiben hittünk, Aki megszabadított. .! Érdemes volt bízni, érdemes volt hinni: reménységben tartattunk meg. . . b) Örökké Vele maradunk, az Ő országában, melyet megígért az első embernek. Amit ígért, beteljesedett: fül nem hallott, szem nem látott, ember szíve soha meg nem gondolt, amit készített az Öt szeretőknek . Ez az örök lakás! Eljött helyet készíteni. Most már haza értünk. Nem vagyunk vándorok, bujdosók, zsellérek: Otthon vagyunk .! Tépett rongyainkat hófehér köntössel cseréli fel, földi saruinkat leoldozzuk, mert szent a hely, amelyen állunk, vérével megmosott, hogy tiszták lehessünk, s eljegyzett magának örökre a Bárány vérével „És örvendezés van az Isten angyalai előtt egy bűnös ember megtérésén . ” És mindez nem álom, nem ábránd, hanem kijelentett és megbizonyított igazság! Az örök advent harmadik áldása az, hogy c) akik hittek Benne, viszontlátják egymást. Hányszor hirdette, hogy győzött a halálon. .! Tudjuk, hogy a sír az Élet Kapujává lett, mert már előbb kezdtünk el élni Általa. Hányszor vígasztalt betegágynál, a koporsónál, hogy „nem halt meg, csak aluszik ” Hányszor mondta, hogy akik hisznek Benne és bizonyságot tesznek Róla, a halálból már átmentek az Életre! Hányszor mondta, hányszor kérte, hogy fogadjuk el Őt, zárjuk a szívünkbe, és élünk többé nem mi, hanem Ő él bennünk és mi Őbenne. . . (Folytatás —»)
