Calvin Synod Herald, 1974 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Sárospataki nagytalálkozó A sárospataki öregdiákok baráti társasága éven­ként június utolsó vasárnapján öregdiák találkozót rendez szeretett iskolavárosában. Rendszerint 5—10 évenként gyűlnek össze az ősi Alma Mater falai kö­zött a volt diákok. Az 1974. évben minden eddiginél nagyobb szabású találkozót rendeznek, hogy nemcsak Magyarországról, hanem a világ minden részéről egy­­begyűjtsék egy négy napos együttlétre mindazokat, akik akármilyen rövid ideig is bármelyik sárospataki iskolának tanulói voltak. Az öreg jogászokat és teológusokat éppen úgy hívják találkozóra, mint a gimnázium, a tanítóképző intézet, a szakiskolák, népfőiskolák és általános is­kolák volt tanulóit. A találkozó ideje 1974. június 28-tól július 1 . Mind a négy napot gazdag program tölti ki a főiskolában és a Rákóczi várban éppen úgy, mint a városi tanács intézményeiben. A hat évvel ezelőtt ismét városi rangra emelke­dett, történelmi nevezetességekben gazdag település bemutatja volt diákjainak eredményeit, terveit, de nem titkolja el fejlesztési gondjait sem. Minthogy a nagy találkozóra minden bizonnyal igen sokan jelentkeznek, a szervezőbizottság kéri a részvételi szándék mielőbbi bejelentését, külföldiek­től legkésőbb 1974. március 31-ig. Csak az idejében jelentkezők számára tud az ellátásról és megfelelő szállásról gondoskodni a ren­dezőbizottság. A jelentkezők megkapnak minden ké­sőbb szükséges tájékoztatást. Ennek érdekében igen fontos a pontos cím, s annak feltüntetése, hogy hány személy kíván részt venni a találkozón. Új címeket hálásan vesz a rendezőség. A jelentkezés, mindenféle felvilágosításkérés és a szervezést biztosító adomány az alábbi címre küldendő: Dr. Sós Istvánná, Móré Katalin tanár. 3950. Sárospatak, Rákóczi Gimnázium. FELHÍVÁS Felhívással fordulok az amerikai magyarsághoz, könyvkiadókhoz, magyar szervezetek vezetőihez és újságok szerkesztőihez, hogy mentsünk meg egy ma­gyar kultúrtörténeti szempontból rendkívül fontos gyűjteményt az utókor számára. Feleky Károly és Vasváry Ödön nyomdokain haladva, Kossuthtal kapcsolatos kutatómunkámon ke­resztül több mint 250 angol nyelvű verset sikerült összegyűjtenem 48-as szabadságharcunkról és Kos­­suthróí. Ez az anyag két hónapon belül készen lehet nyomásra, de sajnos eddig még nem találtam kiadót. Ez nem az első kísérlet ennek a gyűjteménynek a publikálására. Feleky Károly több mint hetven éve elkezdte a gyűjtést, halála után felesége 1941-től a „Testvériségében közölt 56 verset, azzal a céllal, hogy később könyvalakban is megjelenik. Szomorú, de a második világháború megakadályozta a kiadást. Az akkori adatok szerint Feleky birtokában 150 vers volt, ebből csak ötvenhat maradt meg, a többi nyom­talanul eltűnt. Vasváry Ödön átvette a fáklyát és tovább folytatta a versek gyűjtését, sőt még ma is szorosan együtt dolgozva kutatjuk a Kossuth verseket. Magam néhány évvel ezelőtt kapcsolódtam be ebbe a munkába. Tehát több mint hetven éves kutatómun­ka és három generáció erőfeszítése fekszik ebben a magyar szempontból rendkívül értékes gyűjtemény­ben. A cél az lenne, hogy az angol nyelvű kiadás után, ezt az anyagot eljuttassuk az amerikai és nagyobb külföldi könyvtárak gyűjteményeibe. Állandóan pa­naszkodunk, hogy az amerikaiak, helyesebben a kül­földiek helytelen adatokat közölnek rólunk, de ugyan­akkor egy ilyen gazdag gyűjteményt — ahol minden túlzás nélkül dicsőítenek bennünket, és a társadalom minden rétege megszólal a nagy költőktől az átlag emberig százhuszonegynéhány év óta képtelenek va­gyunk nyilvánosságra hozni. Erkölcsi kötelességem­nek érzem, hogy erre a gyűjteményre felhívjam a nagyközönség figyelmét és ugyanakkor a kiadását sürgessem. Ennél többet én nem tehetek, anyagi helyzetem nem engedi meg, hogy egyedül vállaljam a kiadás költségeit. Ezért felhívással fordulok minden magyarhoz, hogy egységesen mentsük meg ezt a gyűjteményt az elkallódástól. Anyagi, vagy erkölcsi támogatást és bármilyen elképzelést a kiadással kapcsolatban kérném a kö­vetkező címre küldeni. Joseph Széplaki 43 Mulligan Rd. R. 4 Athens, Oh. 45701 - U.S.A.

Next

/
Thumbnails
Contents