Calvin Synod Herald, 1973 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1973-03-01 / 3. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD Kossuth 1849-ben az osztrákok ellen keresztes háborúra hívja fel a népet: „Veszélyben van hazánk, nemzetiségünk, vallásunk, szabadságunk, életünk, mindenünk, — igy kiált fel május végén kibocsátott manifesztumában, — tehát kell, hogy minden vallás, minden nemzetiség egyesüljön s részt vegyen az országos keresztes háborúban. Hadseregünkhöz igy milliók csatlakoznak. Egyesek elveszhetnek, de a nemzet megáll s megmenti erejével s példájával Európát magát. Isten, az igazságos és mindenható megáldotta eddig fegyvereinket, a szent szabadság fegyvereit az osztrák hadsereg legyőzésében. Folytassuk a harczot bátran! Seregeink megszokták a győzelmet. Európa népei ébredeznek; Isten pedig kisértetbe ejti bár a szent ügyet, de áldása még nem hagyta el soha.” Kossuth kiáltványa Európa népeihez: „Ti kormányok, hivatalos őrei vagytok nemcsak országotok, hanem egész Európa szabadságának s jogszerű érdekeinek is. Ti népek, ébredjetek fel a szörnyű veszélyre, midőn a zsarnokok hadai szövetkezve kezdik eltiporni s kioltani a szabadság szent igéjét Németalföldön, Itáliában s magyar hazánkban. Te büszke angol nemzet, elfelejtkezel az általad felállított be nem avatkozás elvéről s tűröd azt, épen az alkotmányos szabadság érdeke ellen? A britt árbocz kevély zászlaját veszély fenyegeti. Isten levonja róla áldását, ha hűtlen lesz az ügyhöz, melytől dicsőségét kölcsönözte. Te franczia respublica, elfelejtkezel azon elvekről, melyeket születésedkor kijelentettél?! Azt mondád, szív- és lélek szerinti frigyre hívod fel mindazon népeket, melyek általában a respublica elvét fogadják el nemzeti létük alapjául, s elnézed mégis a zsarnokság diadalát? Tehát ébredjetek fel, óh népei és nemzetei a szabad és keresztény Európának! Mi nem vagyunk utolsók a sorban; a vihar, melyet nem tartóztattok fel, elsodor titeket is! Magyarország terén Európa szabadsága döntetik el. Ez országgal a világszabadság egy nagy földet, egy nemzettel egy hív bajnokot fog elveszteni. Mert mi küzdünk utolsó csepp vérig, hogy e föld vagy választott tartománya legyen a vérrel vívott szent szabadságnak, vagy örökké kárhozatos emléke annak, mint bírnak szövetkezni a zsarnokok s mint tudják a szabad népek s nemzetek egymást elhagyni....” A manifesztum, mely Kossuth és a kormány lemondását tudatta: „A nemzethez! A szerencsétlen harczok után, melyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta a nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harczát sikerrel folytathassuk. Ilv körülmények között a nemzet életének megmentése s jövőjének biztosítása egyedül a hadsereg élén álló vezértől lévén várható s lelkem tiszta meggyőződése szerint a mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván: ezennel tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiui érzéstől indíttatva, melylyel minden lépteimet s egész életemet egyedül hazámnak szentelém, magam s a minisztérium nevében a kormányról lelépek s addig, mig a nemzet a maga hatósága szerint másként intézkednék, a legfőbb polgári s katonai kormányzati hatalmat Görgei Arthur tábornok urra ruházom. Megvárom tőle s ezért az Isten, a nemzet s a história előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint szegény hazánk nemzeti státuséletének megmentésére, javára és jövőjének biztosítására forditandja. Szeresse hazáját oly önzéstelenül, mint én szerettem és legyen a nemzet boldogságának biztosításában szerencsésebb nálamnál. Cselekvéssel többé nem használhatok hazámnak; ha halálom valami jót eszközölhet számára, örömmel odaadom életemet áldozatul. Az igazság és kegyelem Istene legyen a nemzettel! Aradvárban, augusztus 11-én. Kossuth Lajos kormányzó.” * Ami ezután történt, tudja mindenki. Görgei, augusztus 13-án Világosnál 30 ezer emberével Rüdiger orosz tábornok előtt föltétlenül meghódolt s lerakta a fegyvert. Lerakatta akkor, midőn számos jel azt mutatta, hogy a csaták tüze és a pusztító betegségek által megtizedelt orosz csapatok már legközelebb kitakarodnak az országból; midőn Komárom még diadalmasan állott; midőn a honvédseregek utolsó csöpp vérig készek voltak tovább harczolni. A világosi meghódolást nyomon követte aug. 17-én a dévai, aug. 19-én a karánsebesi, aug. 24-én a sibói fegyverletétel. Majd a várak átadása következett. Aug. 17-én meghódolt Arad, aug. 26-án Munkács, szept. 5-én Pétervárad. Csak Komárom tartotta még magát hősiesen. Midőn azonban Klapka, a vár halhatatlan emlékű védője látta, hogy egészen magára van hagyatva, okt. 1-jén, — az egész őrségnek szabad elmenelt biztosítva, — szintén kapitulált. A dicsőség fényes napja vérbe borult. Átvették szerepüket a hóhérok és a porkolábok. Október 6-án Aradon tizenhárom magyar tábornok szenved vértanúhalált: Aulich, Damjanich, Knezics, Lahner, Leiningen, Nagy Sándor, Pöltenberg, Vécsey és Török bitón végzik dicsőséges életüket; Dessewffy, Kis Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel pedig az aradi vársánczban agyonlövetnek. S ugyanezen a rémes napon Batthyány Lajost, ezt a fenkölt lelkű, nemes férfiút, ki az uralkodóház és a nemzet közötti kibékülést annyiszor megkisérlette, a pesti Újépületben szintén kivégzik. Ezzel a rémuralom hosszú, sötét éjszakája borult a szegény elárvult magyar nemzetre. (Gracza György: Kossuth Lajos élete és működése. Budapest, 1893.)
