Calvin Synod Herald, 1973 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1973-08-01 / 8-9. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD TITORC. Ma éjtszakán először kezdtem el Próbálni azt a mesterséget; oh Hiszen beteg feleségem és öt éhes Porontyaimnál szívem majd kiugrott. De látja Isten, hogy nem értem azt. Lenn a királyi ház előtt soká Olálkodék. Vígan valának abban, És sokszor azt vettem csak észre, hogy Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám Felnyalni, a mit ott fenn ellocsoltak. Akkor lopózkodtál be a kapun — Haliám az őrzővel beszédedet — Én is tehát utánad mentem és Mivelhogy azt meg tudtam mondani: Ki ment be oly titokba? mindenik Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozom. BÁNK. Pih! Minden e szerint tehát hamis S megcsal — keresse bár az ember, a- Hol akarja — legtisztábbnak mutassa Magát: de egyben mégis mocskos az, TIBORC. Mért bélyegez meg a szükség vele! BÁNK. De hogyha jól meggondolom: maga A tiszta hívség, oh! — de, ej, mi meg- Gondolni is való van itten? a Hívség? Kísértet, melyről minden ember Fecseg; de még nem látta senki is. TIBORC. No, édes Istenem, ismét azt hiszem, hogy Velem beszél — BÁNK. Beszélj, beszélj; igen Jól hallom én panaszod; de a magam Panasza is beszél — TIBORC. Uram teremtőm, Még a nagyúmak is van? — No hát Nem vétek a szegény Tiborénak, egy Titkos szövetségben hitét letenni. BÁNK. Ha! — ezt hogy elfelejthetem — Istenem! TIBORC. Van más kigázolás? — vitézkedést Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz’ A bábomban szabad fosztani. E gondolat legjobbnak látszatott. BÁNK (búsan néz ki az ablakon). Magyar hazám! — TIBORC. A jó merániak Azt háború nélkül is megteszik; mert Hisz’ a zsidók eleget fizetnek; a Kiket tulajdonképen tán nem is Lehetne embernyúzóknak nevezni, — Nyúzásra bőr kívántatik, holott Azt a merániak magok lehúzták Már csontjainkról; így tehát ezek A húsba kénytelenek bemetszeni — Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de Hisz’ arra nem szükség hallgatni, csak Haszon lehessen. — S a nagy asszony — ? (Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.) BÁNK (fejét az ablakfához nyomván). Oh! TIBORC. Ő cifra és márványos házakat Építtet; és mi — csaknem megfagyunk Kunyhónk sövényfalai közt — BÁNK. Átkozott! TIBORC. Ő csorda számra tartja gyűlevész Szolgáit! éppenséggel mintha minden Hajszála egy őrzőt kívánna; sok Meránit, olykor azt hinné az ember, Hogy tán akasztani viszik, úgy körül Van véve a léhűtőktől, s mi egy Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni. Ő táncmulatságokat ád szüntelen, Úgy, mintha mindig vagy lakodalma vagy Keresztelője volna: és nekünk Szivünk dobog, ha egy csaplárlegény az Utcán élőnkbe bukkanik, mivelhogy A tartozás mindjárt eszünkbe jut. A jó merániak legszebb lovon Ficánkolódnak, — tegnap egy kesej, Ma szürke, holnap egy fakó: — nekünk Feleség- s porontyainkat kell befogni, Ha veszni éhen nem kívánkozunk. Ők játszanak, zabáinak szüntelen, Úgy, mintha mindenik tagocska bennök Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk Kéményeinkről elpusztulnak a Gólyák, mivel magunk emésztjük el A hulladékot is. Szép földeinkből Vadászni berkeket csinálnak, a- Hová nekünk belépni sem szabad; S ha egy beteg feleség vagy egy szegény Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek; És a ki száz meg százezert rabol, Bírája lészen annak, a kit a Szükség garast rabolni kényszerített. BÁNK. Hogy úgy van! TIBORC. Ők monostort, templomot Építenek, hol úgy sípolnak, úgy Megzengenek, hogy a zarándokok Táncolni kénytelenek a sáros utcán; Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk, Melyben magát az ember egy becses Védszent előtt mutathatná meg a Templomban. BÁNK. Oh, buzogj vér! csak buzogj! TIBORC. Hahogy panaszkodni akarunk, előbb Meg kell tanulnunk írni; mert az ily Szegény paraszt az úr elébe nem Mehet be többé — úgy rendelte Béla Király, s merániak hasznát veszik. Hisz összekarmolázná a szegénynek Patkója a szép sima padlatot! S ha tán utolsó fillérünkre egy Törvénytudó felírja a panaszt: Ki írja fel keserves könnyeinket, Hogy jó királyunk megláthassa azt.----BÁNK. Te Isteni TIBORC. El kellene pirúlniok, Midőn ezüst-arannyal vart övék Verődnek a lábszáraikra, mert Véres verejtékünk gyümölcse az. Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt Kötnének inkább a hasokra — leg- Alább csak úgy külsőkép is mutatnák A gyászt azon szegény nyomorúltakért, Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
