Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)

Oda a vashíd

Oda a vashíd

Orosz látogatóink nem tűntek el végleg. Még aznap jött egy dzsip s apánkat szólították: Davaj tolmács! Attól kezdve a Nagy Endre villában elhelyezkedett szovjet parancsnokság szolgálatában dolgozott tolmácsként. Ennek fejében a szovjet hadsereg ellátta a családot minden szükségessel, a cukortól, sótól a petróleumig és élelemig. Soha jobb ellátással nem dicsekedhettünk. Megismerhettük a kocka, barna kenyeret is, amely igen jó volt. S életemben először láthattam süvegcukrot. Olvasztott gyári cukor volt, átlátszó, mint az üveg. És igazi cukor. Tömi kellett belőle.

Pár héttel később Mikecz János üzent, hogy menjünk el este a Tálasék villájába. Tálas városi tiszti főorvos családjával nyugatra távozott. De pár hónap múlva visszatért. Két fia, Géza és Laci, régi havernek számított. S visszaérkezésük után együtt robbantgattuk a talált gránátokat, tüzérségi szálas meg kockás lőporokat. Míg a rendőrség ösz- sze nem gyűjtötte a mindenütt szétszórt fegyvereket, lőszereket. Én is találtam puskát, lőszert. Eldugtam. Közeli cimborám, Fazekas Kálmán, német tiszti pisztolyokat mutatott. Tőlünk a puskát idő múltával elvitték, mivel az ördög nem hagyott, lőttem egyet-kettőt a hadipuskával. S valamelyik szomszéd feljelentette.

Ilyen háborús élményekkel történt meg a sokat emlegetett felszabadulás. Még annyit tehetek hozzá, hogy október nyolcadikán délelőtt hatalmas füst futott az égre észak felöl, majd a dörgést is meghallottuk.

Oda a vashíd megint - jegyezte meg apánk. - Az anyjuk úristenit, ugyanúgy felrobbantották, mint az első világháború idején is.

62