Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)

Az uraság kocsisa

Reggel héttől este hétig tartott a műszak. Nagy abrikterhez állított a főnök úr, - anyagelszedőnek. Siprikó Bálint asztalos segéd úr volt a gépkezelő. Adogatta a deszkát a gépbe, az hatalmas zümmögéssel nyelte, és közben sugárban köpte a forgácsot az arcomba. Védőszemüvegre nem futotta. Egyik munkás végül is megszánt, és kezembe nyomott egy ócska szemüveget. Addigra begyulladtak a szemeim, bedugult a fülem, az orrom. De fél pengő bér megérte. Több hétig dolgoztam a cégnél így. Megszoktam a gyári életet. Hozzászoktam a géphez, amelyet a munka végeztével nekem kellett megtisztogatnom, és ha az abrikter-gyalukések valamelyikén csorbát leltem, jelentettem a művezetőnek. Többször dicsértek ezért. így nyugodt lehettem, hogy nem kerülök az utcára, ahol minden reggel többen várakoztak: hátha fölveszik őket napszámosként.

Kaczúr Péter édesapámat is így szólították be egy téli napon, amikor állt a kubikmunka. Amikor már rég levágtuk a nádat a Kurca jegén, és hazahordtuk. S ha szerencsések voltunk, akkor valamelyik nádtetős házba meghívták apámat, mint ismert tetőkészítőt, hogy hozza a nádat meg szerszámait, és újítsa fel az idők múltán meghibásodott nádtetőket. Emlékszem Bihari Bálint neves szűcsmesterre. Jól ismerte apámat becsületességéért, szorgalmáért és munkabírásáért. Amikor kellett, üzent, hogy menjen Péter. Szükség van rá Bihariéknál. Majd minden télen hetekig morzsoltuk a Bihariék kukoricáját az emeletes ház padlásán. Kézzel hajtott géppel próbáltam izmaimat magam is. Száz mázsa csöves kukoricát morzsoltunk le telenként pár hét alatt. Apánk azt is jól értette, mint a lovak körüli tennivalókat, vagy a kubikos munkát. És nem véletlen, hogy jó néhány módos gazda, úri család hívta apámat, ha bármiféle

15