István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Utószó

UTÓSZÓ

A visszaemlékezésben leírtakon kívül szeretném még az olvasóval közelebbről megismertetni Nagyapám és családja bővebb élettörténetét.

Nagyapám, Labádi István 1896-ban született. Szentesen lakott szüleivel és testvéreivel. Innét vonult be katonának, és ide is tért vissza Szibériából, feleségével és a Szibériában született két gyermekével.

Nagymamám, Szibériában született 1899-ben. Leánykori neve Dária Mihajlovna Braszalin. Édesanyját korán elvesztette. Én Őt mindenkor egy csodálatos asszonynak tartottam. Elsősorban azért, mert fel merte vállalni azt, hogy örökre otthagyja a szülőföldjét, a rokonait, ismerőseit. Tudatában volt annak, hogy Ő oda soha többé nem kerül vissza, soha nem fogja látni az otthagyottakat, és már soha nem vihet egy szál virágot sem az édesanyja sírjára. Mindezek ellenére neki mert vágni egy új országnak, egy új hazának, a férje és főleg gyermekei iránti ragaszkodása miatt.

Hazaérkezésükkor Szentesen, a szülői háznál - a Gróf Tisza István utcában (ma Boros Sámuel u.) - telepedtek meg, ahonnét aztán nemsokára kiköltöztek az alsóréti Soós dűlőben bérelt tanyába. Az 1940-es évek elején saját tanyát építettek, a bérelt tanya mellett. Ide már heten költöztek be, mégpedig Nagyapám, az oroszországi Nagymamám - aki itthon Braszalin Judit néven szerepelt - a Szibériában 1921-ben született Labádi Pál, az ugyancsak Szibériában 1923-ban született Labádi Rozália (Édesanyám), majd az 1927-ben született Labádi Piroska,

68