István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Családalapítás orosz állampolgárként

házára, és a jegyző jön elébem és mondja, hogy lesz-e egy butilka pálinka, mert akkor ad nékem levelet. De közben leveleztem egy Gődér Sándor nevű szentesivel is, és arra gondoltam, hogy a levél onnét való. De amikor a jegyző a fiókból kiveszi a két levelet, megláttam a szentesi pecsétet, majdnem rosszul éreztem magam.

Az egyik a szülői háztól jött, a másikat a testvérné- ném küldte. Tehát nyolc év után tudták meg otthon, hogy hol élek. írták, hogy csere útján majd lehet hazajönni, ilyen egyezség jött létre a Szovjetunióval. Itt aztán nekem se éjjelem, se nappalom, sem enni nem tudtam. A honvágy beteggé tett, mert már négyen voltunk, ugyanis 1921-ben megszületett a fiunk - Labádi Pál -, majd 1923-ban a lányunk - Labádi Rozália.

Ekkor aztán hozzáfogtam az utána való járáshoz. Úgy gondoltam, hogy huszonkilenc évesen még itthon is tudok kezdeni. Meg ha már idegen országban megéltem, itthon is majdcsak lesz valahogy, ha esetleg sikerülne a hazatérés. Ekkor bementem Tomszk városába a dolog iránt érdeklődni. De a minisztériumban Magyarország részéről nem volt semmiféle konzulátus. Nem akart a dologról tudni senki. Úgyhogy eredményt nem sikerült elérni. Majd aztán egy ismerős tanítónál maradtam aznap éjjelre, és elbeszélgettünk az én ügyemről. O mondta, hogy Magyarország fel van darabolva több államhoz. De másnap azt is mondta, hogy majd elmegy a nemzetközi svéd konzulátushoz megérdeklődni, hogy mi a helyzet.

Délután jött vissza, és annyit mondott, hogy a csonka Magyarországgal van egy megállapodás, hogy csere formában lehet hazamenni. Én azt sem tudtam, hogy mi az a csonka Magyarország. Majd a térképen aztán kikerestük a

52