István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)
A háború kezdete
téjén lettünk teljesen riadóztatva, hogy azonnal bevonulni a fő állásba, mert be leszünk kerítve. Előttünk cseh ezred volt, és átmentek az oroszokhoz. Én mint századküldönc lettem kiküldve. Este felfejlődtünk, és csatarendben elindultunk. Még indulás előtt kaptunk erős tüzérségi tüzet. Egy-két emberünk a levegőbe repült. Nagyon rosszul éreztem magam, és valahogy úgy éreztem, hogy eljön a végzet nekem is. Itt már a küldönci szerep is kudarcba fulladt. Majd lassan mászva mégiscsak bejutottunk az első állásba. De itt már csend volt. Nem volt semmi csatazaj. Majd éjfél után két óra körül kezdődött a balszámy felöl kisebb lövöldözés, majd úgy három óra után kialakult tőlünk balra a nagyobb csata. Mielőt- tünk csend volt, a futóárok elég mély volt, és jó védekezési lehetőséget biztosított. Majd aztán nálunk is kezdett a helyzet rosszabbodni. Előre figyeltünk, a golyó meg már a hátunk mögül jött. Orosz golyó volt. Ekkor a századosunk: - Ki kell fiúk tartani! De én mondom neki, hogy be vagyunk kerítve, mert már az oroszok a hátunk mögött vannak. O ott hagyott bennünket, a csata pedig óriási lett. Nem tudtunk semmit. Zubek Antal őrmester vette volna át a parancsnokságot, de mindenki ész nélkül volt. Aztán jött egy bolond parancs, hogy előttünk nincsen senki, megfordulni és hátra lőni, mivel az oroszok a hátunk mögött voltak. Ekkor a Zubek őrmester töltényládákat rakatott egymásra és ők arra hatan felálltak, és lőttek visszafelé. Nékem pedig azt a parancsot adta, hogy a rajommal - volt vagy nyolc ember - ki kell menni a sík terepre. De már ekkor a csata óriási volt. De mindegy, a parancs az parancs, menni kell. Eredmény még semmi, csak egy szegény román volt mellettem, a homloka szétlőve. Én azt 21
