István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)
A háború kezdete
rencsés” helyzetben, hogy mennem kellett ötödmagam- mal. Tiszta magyar már alig volt köztünk. Este tíz órakor elindultunk. A terepet nem ismertük. Csak cserjés bokros helyeken mentünk, másztunk, néha még hason is, mert a helyzet elég kritikus volt. Nem is nagyon sokáig figyeltünk, amikor zörej hallatszott. Hát a bujkálós holdvilágban két lovas kozák állt előttünk, olyan kétszáz méterre. Figyeltek, mi pedig még szuszogni is alig mertünk. A lovasok aztán onnét elmentek, de cigarettájuk parazsa még messziről is fénylett. Két embert beküldtem a csapathoz, hogy bajban vagyunk. Ez idő alatt azonban a lovasok többen lettek. Mi tehetetlenek voltunk, a túlerővel szemben. Csak egy másfél óra múlva kaptunk segítséget, amikor egy szakasz egy őrmesterrel jött és átvette a felfejlődési, vagyis bekerítési tervet. Úgyhogy a kozákokat hátulról bekerítették, mi meg a régi helyünkön maradtunk. Mi tüzet adtunk a levegőbe, a lovasok megijedve felénk tüzeltek, míg a mieink hátulról tüzeltek rájuk. A harcot nem vették fel velük, vagy ők is úgy akarták, hogy ne legyen emberáldozat egyik részről sem. így aztán lovaikkal és fegyvereikkel már reggel hat órakor a mi csapatunknál voltunk. Itt fel lettünk terjesztve kitüntetésre, én pedig tizedesi rangot kaptam. Ezt az akciót az oroszok nagyon zokon vették, és erős tüzérségi tűzzel óriási támadást kezdtek velünk szemben. De itt már a magyar hadvezetés is kezdett erősebb csapatösszevonást elrendelni. Az orosz áttörés nem sikerült, bármilyen erős támadást kíséreltek meg. Itt aztán megállt a front mind a két részről. Erős felkészülés és haditervek készültek. Ismét jött a parancs, hogy ki kell menni terep- és felderítő kutatásra. Vegyek magam mellé öt 19
