A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
Molnár Tibor: A titói Jugoszlávia első 10 éve a Tisza mentén - VIII. Holttá nyilvánítás
lás már nem ment olyan jól neki, a gimnázium IV. osztályában megbukott, így apánk mesterségre fogta, ki is tanulta a szabó szakmát. A sorsát mégis egy nő pecsételte meg. Már jegyben járt egy igen rendes, jó családból való leánnyal, Reszler Ilonkával, amikor megismerte későbbi feleségét, egy adai varrónőt, akinek addig Petkov Laci »udvarolt«, de a nő elhagyta őt a bátyám kedvéért, noha fél évvel idősebb volt a bátyámnál. Burányék nyomorék lánya, aki a trafikot tartotta, elmondta nekünk, hogy Petkov Laci előttük is fogadkozott: »Megállj, kis Lukács, ezt még megbosszulom rajtad!« Nagyon haragudott Karcsira, de ki gondolta volna akkor, hogy eljön majd az idő a bosszúállásra... Karcsira egyébként nemcsak Petkov Laci, hanem apánk is megharagudott a házassága miatt. Ő, aki különben szintén nagy hódolója volt a női nemnek, sehogy sem tudott beletörődni fia választásába. »Azt megértem, ha viszonyt folytat vele, de hogy egy ilyen nőt feleségül is vegyen, azt nem tudom megérteni!« - mondogatta, és ki is zavarta a fiát a házából. De később addig könyörögtünk neki, hogy kibékültek, megengedte, hogy fiáék a szomszédos Kígyó [ma Ady Endre] utcában levő kisebb házába költözzenek. Kisfiúk is született, de másfél éves korában tüdőgyulladásában meghalt. Apánkat egy héttel november 1 -je előtt tartóztatták le, a bátyámmal egy időben. Én akkor Kolozsvárott voltam a lánynevelő intézetben, igen kalandos módon, Dézsen és Budapesten át sikerült csak később hazakerülnöm. Nővérem később azt mondta: »Ha te akkor itthon vagy, Karcsival nem történik az a dolog!« Ma sem tudom, ezt hogyan értette. Apánk egyébként sosem foglalkozott politikával. Ezt a házbéli személyzettől sem tűrte. Amikor házvezetőnője megkérdezte, hogy beléphet-e a nyilaspártba, apám azt felelte: »De akkor rögtön szedheti a holmiját, mert itt nem tűröm meg tovább!« Apám Huszágh László és Bánffy Boldizsár gyógyszerészekkel együtt volt börtönben, de egy hét után mindannyiukat kiengedték. Kiszabadulásukkor apámnak valaki azt mondta, hogy egy bizonyos összeg ellenében Karcsit is kiengedik. Apánk ekkor már annyira megfeledkezett a Karcsi iránti nehezteléséről, hogy mindent megtett a pénz előteremtésére, még egy értékes perzsaszőnyeget is eladott Barsi Dávid földbirtokosnak, csak hogy a kérdéses összeg összejöjjön. Egy éjszaka kellett a pénzt elvinni egy megadott címre, és bár kijárási tilalom volt, apánk ezt is megtette. Sajnos a fián ez mit sem segített. Egy alkalommal egy szerb ismerőse, Milicev Dusán bokszoló meghívta vacsorára Huszágh és Bánffy gyógyszerészekkel együtt. »Gyertek el hozzám, mert az éjszaka razzia lesz, jobb, ha nem tartózkodtok otthon!« Nagyon finom kocsonyát készítettek, nem úgy, mint szoktuk, hogy a paprikás zsírt a tetejére öntjük, még az egyébként kákabélű Huszágh gyógyszerész is jól belakott belőle, és a kijárási tilalomra való tekintettel reggelig maradtak. Jól éreztük magunkat. Reggel hazaérve apánk megdöbbenve tapasztalta, hogy az éjszaka kirabolták a házát. Az ablakot belülről nyitották ki, és többek között 18 értékes festményt is elvittek. Persze azt nem állítom, hogy a kocsonyás vacsora és a betörés között összefüggésnek kell lenni, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Milicev többször is jelentkezett apánknál, hogy a kiszabadításáért hálából ingyen készült több rend öltönyt átvegye. Azonfelül apánk valami hölgyismerősétől elhurcolt zsidók által elrejtett szövetekből és bélésanyagokból is vásárolt, s habár azt annak idején kifizette, újra meg kellett téríteni azok ellenértékét. Mindenesetre Milicev úr egyszer 92
