A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után
hogy a két ország kapcsolatainak rendezése érdekében azonnali hatállyal kivonják a forgalomból a Jugoszlávia- és Tito- ellenes könyveket, brosúrákat, beszüntetik a Za ljudsko zmago (A nép győzelméért) című szlovén nyelvű Jugoszlávia-ellenes lapot, feloszlatják az ún. kominformista emigrációt tömörítő Jugoszláv Hazafiak Szövetségének magyarországi csoportját.377 S bár még számos nehézséget kellett leküzdeni a két ország kapcsolatainak normalizálása terén (a Rajk-per és következményei, a Magyarországon fogva tartott jugoszláv politikai foglyok, a jugoszláv ügyben végletekig kompromittálódott Rákosi személye, a posta- és vasútforgalom helyreállítása, a határon felállított aknazár stb.), 1955 nyarán a jugoszláv kormány javaslatot tett a függőben maradt pénzügyi kérdések tárgyalására, s ennek sikerétől tette függővé a többi vitás kérdés, köztük az államosított magyar vagyonok kérdésének tisztázását. A Magyarországgal szembeni jugoszláv követelések legfontosabb tételeit ajóvátételi tartozások, a felmondott 15 éves alumíniumegyezményből, az 5 éves gazdasági szerződésből és a kereskedelmi egyezményekből fakadó elmaradások képezték, míg ezzel szemben Magyarország a magyar vagyonok elkobzásából, államosításából fakadó, valamint a Vegyes Döntőbíróság által 1923 és 1930 között megítélt, de ki nem fizetett jugoszláv tartozásokat állította. A román és csehszlovák pénzügyi tárgyalásokhoz képest Magyarország Jugoszláviával szembeni tárgyalási pozícióit nehezítette, hogy ő volt a kezdeményezője a jóvátételi szállítások leállításának, valamint a gazdasági és kereskedelmi megállapodások felmondásának, míg Romániával, illetve Csehszlovákiával szemben ilyen jellegű problémák nem voltak. Ennek ellenére, más okok miatt, mindkét esetben Magyarország számára előnytelen egyezmények születtek az államosított, elkobzott magyar vagyonok kártalanítása kapcsán annak ellenére, hogy a magyar fél követelései mindkét esetben nagyságrendekkel voltak magasabbak.378 Budapest a meghiúsult jugoszláv gazdasági szerződésekből fakadó saját tartozásait 17,6 millió dollárra (kamatokkal 22,5 millió dollár) becsülte, ajóvátételi szállításokból fennmaradt tartozásait pedig a forint aranyparitáson alapuló számítása alapján közel 50 millió dollárra. A jugoszláv partner azonban ezt a számítási módot nem fogadta el, amit annak idején egyébként a Szovjetunió és Csehszlovákia is visszautasított. Mivel számukra kedvezőbb volt, ragaszkodtak az 1938-as világpiaci árakon történő számításhoz. A jugoszláv tartozásokat ez a számítási mód csaknem megduplázta volna.379 Az 1955. szeptember 5-én Belgrádban megkezdődött tárgyalásokon a jugoszlávok kemény tárgyalófélnek bizonyultak, és kezdetben kizárólag a magyar tartozások nagyságáról és annak fizetési módjáról voltak hajlandók tárgyalni beleértve a gazdasági kapcsolatok megszakításából adódó károkért fizetendő kártérítést is (kamatok, kötbérek, kártérítések stb.), amiért a magyarok egy fillért sem akartak fizetni. A tárgyalások induló összege a jugoszlávok részéről minden képzeletet felülmúlóan irreális 523 millió dollár volt, míg az elkobzott, államosított magyar vagyonokért, a kifizetetlen tranzitszállításokért és az elmaradt vegyes döntőbírósági kártérítése377 MOLKÜMXIX-J-l-n - Sík Endre-443/S-1954. 65. doboz. 378 A részletekről lásd Vincze Gábor és Gaucsik István már idézett munkáit. 379 Honvári: i. m. 4. 156
